Villámcsapásként érte a fegyvernekieket, hogy a Takarékbank bejelentette, bezárja a helyi fiókját, mert azt összevonja a törökszentmiklósival. A zárás időpont: december 19-én 12 óra. Ezzel együtt megszűnik az ATM-szolgáltatás is. Aki pénzügyet akar intézni, annak Törökszentmiklósra kell zarándokolni december 20-tól. A helyiek máris elégedetlenségüknek adtak hangot. Van, aki azt írta, Fegyvernek lassan olyan hely lesz, mint Tiszabő. Van, aki azt írta, hová halad Fegyvernek? Előre? Nem! Orvosi ügyelet után megszűnik a takarékszövetkezet is. Sok ügyfél hova fog menni, az öregek, betegek, gyerekesek? A Takarékbank nemrég egyesült a Budapest Bankkal és…
Tovább olvasomKategória: Megyei hírek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei
Vissza fog térni a baloldal, avagy hogyan verte át a Fidesz a szavazóit
Rezsifórumot tartott az MSZP szerdán Törökszentmiklóson, a megyében az első ilyen jellegűt. Ezen jelen volt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, Korózs Lajos szakpolitikus, Györfi Mihály megyei elnök is. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a fórumra, amelyen megjelentek régi szocialista politikusok is. Így többek között Iváncsik Imre, Jauernik István, Farkas Imre, de még Füle István is. Jelen volt Kertész Ottó is a Jászságból. Rózsa Endre, az MSZP mezőtúri szervezetének elnöke köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket. Mint mondta, amikor a közelmúltbeli megyei MSZP-választáson Györfi Mihály lett az elnök, vele elhatározták, hogy újjáépítik az…
Tovább olvasomMegyénkben továbbra is borús lesz az idő
Napközben az északkeleti megyék kivételével vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, a nyugati és a déli megyékben van esély pár órás napsütésre, de főként az északkeleti, keleti megyékben továbbra is borult időre számíthatunk. Napközben számottevő csapadék nem lesz, azonban a déli órákig az északkeleti, este pedig az északnyugati megyékben fordulhat elő kisebb eső, zápor. A nyugati szél csupán helyenként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb. Késő estére 4, 9 fok közé hűl le a levegő.
Tovább olvasomFelújítás miatt korlátozások lesznek a jászberényi Kőhídnál
Az önkormányzat megbízásából a kivitelező cég a napokban megkezdte a Kőhíd mellvédfalának felújítását, a munkálatok várhatóan december 23-ig munkanapokon 7 és 17 óra között zajlanak – olvasható a város honlapján közzétett tájékoztatóban. Közölték, hogy a kivitelezés során szükséges ideiglenes forgalomkorlátozást mind a közúti, mind pedig a gyalogos-kerékpáros közlekedés vonatkozásában a beruházást végző cég saját hatáskörben intézi. Az önkormányzat a biztonság, a balesetek elkerülése érdekében kéri a közúti közlekedésben részt vevő gépjárművezetők, kerékpárosok és gyalogosok fokozott figyelmét a megszokottól eltérő körülményekre és a forgalomkorlátozások maradéktalan betartására. Fotó: Northfoto
Tovább olvasomEltűnt egy 14 éves kislány Jászfelsőszentgyörgyről
A Jászberényi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 14 éves Budai Margit Mariann örkényi lakost, aki 2022. október 24-én reggel a jászfelsőszentgyörgyi tartózkodási helyéről iskolába indult, de oda nem érkezett meg, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek. Budai Margit Mariann 160 centiméter magas, normál testalkatú. Arca hosszúkás, szeme és haja színe barna. Eltűnésekor zöld színű nadrágot, rózsaszín télikabátot, és fehér színű sportcipőt viselt. Kérjük, hogy aki a képeken látható Budai Margit Mariannt felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Jászberényi Rendőrkapitányságon, vagy…
Tovább olvasomKállai Mária alaposan átgondolta – személyes találkozóra hívja a szolnoki pedagógusokat
Alig 45 nap elteltével Kállai Mária végre megtalálta a klaviatúrát és válaszolt a szolnoki pedagógusok által megfogalmazott nyílt levélre. Az október elején elküldött levélben azt kérik az országgyűlési képviselőtől, hogy a Parlamentben kezdeményezzen törvénymódosítási javaslatot, hogy a sztrájk újra alapjog lehessen. 83 pedagógus írta alá a dokumentumot, tehát ennyi embert képes egyszerre ignorálni Kállai több mint egy hónapon keresztül; szép teljesítmény. De ne legyünk telhetetlenek, minden bizonnyal sok teendője akadt a politikusnak az elmúlt időszakban: a közösségi oldalán napi 2-3 posztban méltatja a Fideszt, sőt még reagál is saját bejegyzéseire…
Tovább olvasomLáncfűrésszel kötött az élő fába Pócs János
Portelek ma a világ közepe: más településekkel szemben egyből visszakapta kispostáját, ráadásul Pócs János képviselő megszabadította egy nagyon-nagyon veszélyes fától a helyi lakosokat. Pócs János mindenre képes, csak hogy szolgálja választóit. Nemrégiben halált megvető bátorsággal kitépte a Magyar Posta karmaiból a bezárásra ítélt porteleki postahivatalt, aztán pedig belekötött egy élő fába. Láncfűrésszel esett neki a képviselő és vágta ki, ugyancsak a lakosok kérésére, akiknek talán elég nagy gond lehetett olyan fát találni, ami most, az időközi választásra hangoló kampányban éppen vágásérett és abszolút veszélyes lett. De mit ad az ég, pont lett…
Tovább olvasomBörtönbe küldenék a 66 éves mezőtúri nőt, akit többszörös csalással (is) vádolnak
Nyolc év börtön várhat arra a 66 éves mezőtúri nőre, aki nála idősebb özvegyasszonyoktól csalta ki az ingatlanjaikat, vette el pénzüket, ékszereiket, és még a zsarolástól sem riadt vissza A Mezőtúri Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, zsarolás, sikkasztás és lopás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 66 éves mezőtúri nővel szemben, aki Mezőtúron 2016 és 2019 között több idős, egyedülálló nőnek is a bizalmába férkőzött, és tőlük ingatlant csalt ki, vagy pénzt, ékszert, bútorokat lopott és sikkasztott el, de attól sem…
Tovább olvasomFejlesztik a járóbeteg-szakellátást a jászberényi Szent Erzsébet Kórházban
Fejlesztik a járóbeteg-szakellátást a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban, a hamarosan kezdődő beruházás a tervek szerint jövő ősszel ér véget – tájékoztatta a kórház közleményben az MTI-t. A beruházásra 300 millió forint támogatást nyert a kórház az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázatán. Megújul többek között a járóbeteg-szakellátó épületében a bőrgyógyászati, az urológiai rendelő és kezelő, az ortopédiai, és pszichiátriai rendelő, a szemészet és a neurológia. Emellett akadálymentesítik az épületet, korszerűsítik a lifteket, szociális helyiségeket alakítanak ki a szakembereknek – olvasható. A projekt során eszközöket – például belgyógyászati vizsgálóasztalokat, vénaszkennert, EKG-készüléket, magzati…
Tovább olvasomNem zár be a tiszaföldvári Kormányablak
Ahogyan korábban mi is beszámoltunk róla, a sokszorosára megnövekedett energiaárak miatt a kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél, ezért 2022. november 2. és tervezetten 2023. március 17. között egyes, kisebb forgalmú kormányablakokban és okmányirodákban szünetel az ügyfélfogadás. Továbbra is minden járásban legalább egy kormányablak nyitva tart. A Kunszentmártoni Járásban Tiszaföldváron a Kormányablak télen is nyitva lesz és fogadja az ügyfeleket a nyitvatartási időben. A Kormányablak nyitvatartási ideje: Hétfő: 8:00-17:00Kedd: 8:00-16:30Szerda: 8:00-16:30Csütörtök: 10:00-18:00Péntek: 8:00-14:00Szombat: ZárvaVasárnap: Zárva
Tovább olvasom