Abszurdisztánban minden megtörténhet, még az is, hogy az is megépül több milliárd forint adófizetői forintból, amire nincs is semmi szükség. És senki sem fog belebukni! De majd jól át lehet adni a fideszes politikusoknak és lehet majd szép mondatokat fogalmazni, hogy magyarság, meg nemzettudat és ha nem lenne Magyarország, isten bizony lyuk lenne a helyén a Földön. Épül, épülget a nevezetes Sámándob, aminek szolnoki művészember volt a megálmodója, aki ma nem lehet próféta saját hazájában, vagyis Szolnokon. De ez egy másik, nagyon hosszú fejezet, az alkotó napokig tudna róla beszélni. Szóval…
Tovább olvasomKategória: Megyei hírek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei
Értékes kincseket mutattak meg a fiataloknak
Két évnyi kényszerszünet után ismét csoportot fogadott a szolnoki levéltár. November elején a Szolnoki Szolgáltatási Szakképző Centrum Martfűi Damjanich János Szakképző Iskolájából érkezett diákokat fogadták. Az ügyviteli ismereteket is tanuló 11. osztályos és technikus diákok átfogó ismereteket kaptak arról, mire is szolgál a levéltár. A fiatalok a levéltári gyűjtemény olyan értékes darabjait is megtekinthették, melyek szervesen kapcsolódnak megyénk történelméhez, így Mária Terézia 1754. március 28-án kelt kiváltságlevelét, mely 3000 arany megfizetése ellenében az adómegfizetés kötelezettsége alól mentesítette a Jászkunságot, vagy Pártos Gyula tervét, mely első helyezett lett ugyan a Jász-Nagykun-Szolnok megyei…
Tovább olvasomÁrsapka került rá, máris eltűnt a boltból
Az Orbán-kormányzat újabb bűvésztrükkel próbálja csillapítani idehaza a felhergelt kedélyeket, ami abból az ellentétből táplálkozik, hogy mégsem dübörög a gazdaság, alacsonyak a bérek, óriási az infláció és mindent aranyáron mérnek (a legolcsóbb sajtnak például már 4 ezer forint kilója). A cilinderből a nyúl elővarázsolása, vagyis az ársapka alkalmazása során azonban valami hiba akadt, mert amire rákerül a sapka, hirtelen nemhogy előbújna, de eltűnik. Így jártunk a cukorral és most a tojással is, ezt írtuk meg minapi cikkünkben. Most egy olvasónk egy mezőtúri multiban fotózta a képet. Hozzátette: “Ársapkás tojás helye…
Tovább olvasomEltűnt egy 14 éves kislány Kisújszállásról
A rendőrség keresi Bóta Olga Rozáliát, aki eredetileg tiszaroffi lakos, ismeretlen helyre távozott még októberben. A Jászberényi Rendőrkapitányság 16020-157/403/2022. kör. számon eltűnés miatt keresi a 14 éves Bóta Olga Rozália tiszaroffi lakost, aki 2022. október 2-án a kisújszállási gondozási helyéről engedély nélkül ismeretlen helyre távozott. Az eltűnt kislány körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú. Az arca hosszúkás, szeme színe barna, a haja hátközépig érő, egyenes szálú, barna színű. A Jászberényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Bóta Olga Rozáliát felismeri és a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a…
Tovább olvasomA jászberényiek akár már novembertől igényelhetik a fűtéstámogatást
Új támogatásként vezetjük be a fűtés költségeihez nyújtott hozzájárulást, valamint egy esetleges tűzkár esetén nyújtandó települési támogatást, számolt be közösségi oldalán Budai Lóránt, aki posztjában részletesebb tájékoztatást is adott a tervezett támogatási formákról. Egyedülállók esetében 40.000 forinttal, több személyes háztartás esetén 30.000 forinttal járulna hozzá a lakosság fűtésszámláihoz az önkormányzat, amennyiben a rendelet-módosítást a november 16-ai képviselő-testületi ülésen elfogadják. Tűzkár esetén pedig maximum 150.000 forint támogatás járna, írja a polgármester. Budai Lóránt kiemelte, hogy a rendeletben a jövedelmi összeghatárokat is megemelik, így a jelenleginél jóval többen kaphatnak majd segítséget. Bár…
Tovább olvasomAgyonvert két macskát – keresik az állatkínzót Jászberényben
A Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány közösségi oldalán kért segítséget, hogy eljusson egy állatkínzóhoz. Az egyesület beszámolója szerint valaki két macskát brutálisan agyonvert, majd műanyag zacskóba tett és kidobott az út szélén. A zacskókat órákon át őrizte egy idős németjuhász kutya, így felmerül a gyanú, hogy a szerencsétlen állatok egy helyről érkezhettek. Előszőr azt a hírt kapták az állatvédők, hogy a nagytestű kutyát elütötték, mivel sántít az egyik lábára, de mint utóbb kiderült ez a kora miatt van: valószínűleg fájnak az ízületei. Az alapítvány keresi a tettest és várja azoknak a…
Tovább olvasomA tanárokért demonstráltak Jászberényben pénteken
Jászberény is beállt azon városok sorába, ahol a pedagógusok, a szülők és a diákok együtt demonstráltak egy jobb oktatási rendszer létrehozásáért, számolt be róla a Berény Café. A Szentháromság téren közel száz tüntető gyűlt össze: a helyieken kívül a környező településekről is szép számban érkeztek résztvevők, akiket az esemény szervezője, Belányi Csaba köszöntött. A JNSZ Megyei Pedagógus Szakszervezet Intézőbizottságának elnöke bevezetőjében elmondta, hogy már régóta beszédtéma a munkatársak között a rendszer nem megfelelő működése, de senki sem akarta a marsallbotot a kezébe venni: “Úgy gondoltam, hogy valakinek ezt el kell…
Tovább olvasomVan egy jó és nagyon sok rossz hírünk a törökszentmiklósiaknak
Energia-takarékossági intézkedéseket terveznek bevezetni Törökszentmiklóson. Erre azért van szükség, mert a város valamennyi önkormányzati intézménye (a polgármesteri hivatallal együtt 8 intézmény) összes telephelyén, Törökszentmiklós és Óballa, Surjány, Szakállas közvilágítását is beleszámítva 2021-ben az elektromos áramra és a vezetékes földgázra 74,697 millió forintot fordított. Ugyanerre idén 129,714 millió forintot számoltak szeptemberben. Viszont 2023-ra 527,649 millió forintot kalkuláltak az októberi piaci árak alapján. Mint ismert, minden minden magyarországi önkormányzat 2022. augusztus 1-től kikerült a piacra, ahol nincs részleges rezsicsökkentés sem. Ezért takarékoskodni kell. Bár Törökszentmiklóson korszerűsítették a közvilágítást, ami harmad annyi elektromos áramot…
Tovább olvasom100 éve palackozzák a tiszajenői csodát
100 évvel ezelőtt kezdték palackozni a tiszajenői keserű és glaubersós vizeket. A napjainkban Mira gyógyvízként ismert nedű születésnapja alkalmából jubileumi ünnepséget rendeztek a településen, ahol helytörténeti előadással és kiállítással emlékeztek a kezdetekre és a különleges természeti kincs gyógyhatására. Hazánk gyógyvizeinek többségét pusztán a véletlennek köszönhetjük: kőolaj- vagy földgázkutatás közben akadtak rá egy-egy forrásra, melyekről később kiderült, hogy gyógyhatással rendelkeznek. Ám Jász-Nagykun-Szolnok megyében az állatok segítettek rátalálni a gyógyforrásra. Mivel az I. világháború után az ország ásvány- és gyógyvizeinek legnagyobb részét elveszítette, ezért új vízbázis kialakításával, illetve a meglévők tovább fejlesztésével…
Tovább olvasomCsak a jövőjét akarta megalapozni a lopott milliókkal
Egy napon belül mindent lezongoráztak a nagykőrösi nyomozók: megtalálták a pénzzel tömött trezorokat, elfogták a tettest. Közel 3,4 millió forintot szereztek vissza. Egy nagykőrösi telephelyre riasztottak rendőröket a minap reggel, miután szembesültek azzal, két széfet valaki kitépett a falból és a benne tárolt bankókkal együtt elvitte. A rendőrök már a helyszínen gyanították, olyasvalakit kell keresniük, aki hozzáférhetett a raktár kulcsához, az ajtót ugyanis sértetlenül nyitották ki. Az alkalmazottak kihallgatása közben viselkedése, válaszai alapján célirányosan kezdtek rádolgozni egy 33 éves ceglédi férfire. A tanúból hamar gyanúsított lett, miután S. Zoltán belátta,…
Tovább olvasom