Gyurcsány a gyurcsányozásról: “12 év után eléggé szánalmas, ráadásul bántó a Fidesz-szavazókra nézve is” | videó

Fideszes aktivisták felkészítő anyagai kerültek a DK elnökéhez. Gyurcsány Ferenc szerint a gyurcsányozás 12 év után eléggé szánalmas, ráadásul bántó az aktivistákra és a Fidesz-szavazókra nézve is. A DK elnökét az háborította fel, hogy a Fidesz a kampányban azt állítja: Gyurcsányék elvették a 13. havi nyugdíjat, pedig – mondja a volt kormányfő – “mi adtuk.” Gyurcsány a fenti állítást egy fideszes aktivistától kapott “felkészítő anyagban” található “érvelőkártyán” olvasta – a kormánypártok mellett kampányolók ilyenekkel járják a választókat és érvelnek amellett, miért érdemes a Fideszre szavazni. “Hogy a nyári villám fénye…

Tovább olvasom

Választási törvényt sértett a kormány az oltási regisztrációs e-mail-címekre küldött propagandával

A Kúria is kimondta, hogy az ellenzék kritizálásáról szóló résszel törvényt sértettek. Hiába ígérték a koronavírus elleni oltások beadásának kezdete óta, hogy a regisztrációhoz kötelezően megadott e-mail-címre csak a vakcinákkal kapcsolatos tájékoztatásokat fognak kiküldeni, nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy a kormány már a háború kapcsán kritizálta az ellenzéket az egyik ilyen levelében. A Kúria megvizsgálta, hogy Rogán minisztériuma visszaélt-e az oltásra regisztrálók adataival és folytatott-e jogszerűtlen kampánytevékenységet. Végül megállapították, hogy ez ellenzéket kritizáló részekkel a kormány megsértette a választási eljárásról szóló törvény esélyegyenlőségre és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó elveit – írja…

Tovább olvasom

Márki-Zay válaszolt Orbánnak: Ön 12 éve másolja a putyini modellt

“És önnek még mindig az a legfontosabb, hogy az ellenzékről hazudjon, és a putyini propagandát visszhangozza. Szégyen!” – írta posztjában az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Orbán Viktor pénteken hosszabb szöveges Facebook-posztban vezette le, hogy azért nem akar fegyvert küldeni Ukrajnának, mert nem szeretne Oroszország és Vlagyimir Putyin ellensége lenni. A bejegyzésben azt is állította, hogy „a baloldal a háború oldalán áll”. Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje erre a modatra is reagálva szólította meg Orbánt a Facebookon – írja a HVG. Azt írta: “Ön 12 éve másolja a putyini modellt, 12 éve uszít Európa,…

Tovább olvasom

Eltiltva! Hoppá, a Gattyán-féle párt egyik jelöltje érvénytelen aláírások miatt nem indulhat a választásokon

Hivatalosan elutasították a jelölt indulását, de ez csak egyetlen eset. Vajon még hány ilyen embere lehet a földből az utolsó hónapokban a semmiből kinövő pártnak, ahol az aláírásokkal manipuláltak? Mindent megtesz a Fidesz hatalmának megtartásáért, ne legyenek illúzióink, a legjobban Orbán Viktornak érdeke az ellene leadott szavazatok elaprózódása. Mínusz egy kamujelölt: fellebbezésünk után másodfokon eltiltották az indulástól a pornómilliárdos Gattyán józsefvárosi jelöltjét az érvénytelen aláírások miatt – írta Facebook-oldalán Jámbor András, a Budapest 6. választókerület közös ellenzéki jelöltje. A Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom párt a választókerületben Ungár Dánielt akarta indítani.…

Tovább olvasom

Pásztory Dórával és Krizsó Szilviával erősít a Partizán és a 24.hu közös választási eredményt váró műsorában

A Partizán és a 24.hu közös közleményben jelentette be, hogy Krizsó Szilvia, illetve Pásztory Dóra lesznek Gulyás Márton műsorvezető-társai április 3-án este. A tájékoztatás szerint számos budapesti és vidéki kapcsolás mellett két váltott stúdióból jelentkezik majd a 24.hu és a Partizán közös választási műsora, a Frontvonal április 3-án délutántól késő éjszakáig tartó élő adása. A Partizán stúdiójában Gulyás Márton alapító-főszerkesztő mellett Pásztory Dóra újságíró, egykori sportkommentátor lesz az este házigazdája, míg a 24.hu a műsor kedvéért felépülő helyszínén Krizsó Szilvia műsorvezető, kommunikációs szakember beszélget az újság szerkesztőivel és az adás vendégeivel. „Nagyon izgatott vagyok, mert pont húsz éve dolgoztam utoljára országgyűlési választási műsorban, és a mai…

Tovább olvasom

A Fidesz népszavazásának reklámja egy kislány főszereplésével, matekdoga helyett nemi átalakító kezelés – videó

Közpénzből. Ne feledjük, ezeket nem a Fidesz hirdeti, hanem a kormány megbízásából készül. A mi pénzünkből. Nem is olyan rég mondta a kormánypárt, hogy hagyják békén a gyermekeinket. Hát tényleg jó lenne, ha békén hagynák őket és nem kampányolna velük a Fidesz lépten-nyomon. Oroszország megtámadta a szomszédos Ukrajnát, egyre durvább harcok dúlnak tőlünk pár száz kilométerre, de ezzel párhuzamosan zakatol a magyar választási kampány is. Április 3-án ráadásul nemcsak országgyűlési választások lesznek, hanem a kormány kezdeményezésére népszavazást is tart az ország, ennek jött most ki a reklámja – szúrta ki…

Tovább olvasom

Már több mint 440 ezer ember jelezte, hogy levélben fog szavazni

Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra és a vele egy napon rendezett népszavazásra; jelenleg több mint 444 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében – derült ki a Nemzeti Választási Iroda szerdai adataiból. A tájékoztató nem azt tartja nyilván, hogy mely államokból érkezett a kérelem, hanem azt, hogy a kérelmező melyik országba kéri az értesítést a névjegyzékbe vételéről. Eszerint a már névjegyzékbe vett 444 182 választópolgárból legtöbben romániai (191 186), illetve szerbiai (67 730) értesítési címet adtak meg a regisztráció során. Németországot…

Tovább olvasom

MKKP: “Lelepleztük, mit csinál a Fidesz és Gattyán az aláírásokkal” | videó

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt arról számolt be, hogy az ajánlásgyűjtésük során országszerte kapott nagyon furcsa felajánlásokat számos jelöltjük, sokszor ismeretlen emberektől. Az indok szinte minden esetben a pártjuk segítése volt, azaz hogy ezek a külsős emberek gyorsan tudnak sok ajánlást szerezni. Azonban a párt minden esetben gyanút fogott. Détári Lajos (volt focista, aki jelenleg a Gattyán György féle Megoldás Mozgalom képviselőjelöltje – a szerk.) aláírásokat akar cserélni. Kihangosított telefonon hallgatja végig a Választási Iroda, hogy a Megoldás Mozgalom szolnoki jelöltje ugyanezt akarja. Ajánlgatják nekünk a Liberális Párt 2014-ben gyűjtött…

Tovább olvasom

Hivatalos: az Egységben Magyarországért köztársaságielnök-jelöltje Róna Péter

Az ellenzéki pártok ma leadták a jelöléshez szükséges aláírásokat, így mostantól Róna Péter hivatalosan is az Egységben Magyarországért köztársaságielnök-jelöltje – informálták szerkesztőségünket közleményükben. Az országgyűlési képviselőknek arról kell majd dönteniük a jövő héten, hogy az üzleti és egyetemi világban is megbecsült, 1956-ban emigrált majd 1990-ben hazatért, a devizahitelesekért harcosan kiálló Róna Péter, vagy Orbán Viktor pártkatonája, a Fidesz egykori alelnöke és minisztere, Novák Katalin alkalmasabb arra, hogy kifejezze a nemzet egységét – írták. Az ellenzéki koalíció megjegyzi továbbá, hogy a kormánypárti képviselők egyértelműen fognak szavazni, azonban “ezzel együtt az Egységben…

Tovább olvasom

Összesen hét országos pártlistát jelentettek be

Hét országos pártlistát jelentettek be a szombat délután négy órai határidőig a Nemzeti Választási Bizottságnál, emellett a roma kivételével minden nemzetiség országos önkormányzata állított listát az országgyűlési választásra, írja az MTI. Az NVB korábban már nyilvántartásba vette a Mi Hazánk Mozgalom országos listáját, a szombati határidőig további hat párt vagy pártszövetség adta le az országos listáját. Még pénteken leadta listáját a DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd, szombaton pedig a Fidesz-KDNP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Megoldás Mozgalom, a Normális Élet Pártja és az IMA – A Mi Pártunk. Elképzelhető, hogy a pártlisták száma…

Tovább olvasom