A második és a harmadik helyezett összefogva ütné ki a nyeregből az elsőt. Dobrev Klára nem nézi jó szemmel Karácsony és Márki-Zay látványos összeborulását és saját pártjának jelöltjét is rendre utasította, amikor beszólt a főpolgármesternek. A külhoni magyarok sokat vitatott szavazati jogát is felülvizsgálná. A politikában el kell dönteni, ki vezet és kié a másodvonal – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Dobrev ellenfelei, vagyis Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter hétfőn megkötött szövetségét is kissé „zavarosnak”, kevéssé átgondoltnak érzi. Szerinte ugyan össze lehet…
Tovább olvasomKategória: Választások
Karácsony és Márki-Zay közös kormányzásra készül, de még nem döntöttek a pontos szerepekről
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen tartott közös sajtótájékoztatóban jelentették be, hogy együtt készülnek kormányzásra, de még ma nem döntötték el, ki lesz a miniszterelnök-jelölt és ki a miniszterelnök-helyettes-jelölt, vagyis az ország első és második számú embere. Megállapodtunk, hogy a kölcsönös garanciát azzal tudjuk biztosítani, hogy a két szereplő között egy egyetértési jogot tartunk fenn. Tehát mindenben közösen fogunk dönteni. – emelte ki Karácsony. A főpolgármester továbbá kiejlentette, hogy kezdeményezni fogják az Országos Választási Bizottságnál, hogy a szavazólapon a nevük egymás mellett legyen. Egy valóban jobboldali és egy baloldali a centrumot,…
Tovább olvasomMegvan a következő miniszterelnök-jelölti vita időpontja
Ismét az RTL Klub vállalta a lebonyolítást. Október 13-án este fél 7-től rendezik az előválasztás második fordulójának miniszterelnök-jelölti vitáját az RTL Klubon. A pontos szabályokat akkor fogják nyilvánosságra hozni, ha eldől, hogy két vagy három jelölt marad versenyben. Most úgy tűnik, nagyobb esély van arra, hogy kettő, mivel Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter már bejelentették, hogy közösen folytatják Dobrev Klárával szemben. Kérdés, melyikük fog visszalépni a másik javára. (444.hu)
Tovább olvasomMárki-Zay elhintette, hogy amennyiben Karácsony nem enged, ő hátralép a kormányváltás érdekében
Márki-Zay Péter kiemelte, hogy mindennél fontosabb, hogy Orbán Viktort és csapatát leváltsák 2022-ben, ha ehhez az kell, hogy ő visszalépjen, meg fogja tenni. Miután vasárnap délben Karácsony Gergely megüzente, hogy nem lép vissza a második fordulóban, pár órával később Márki-Zay Péter is tartott egy Kormányváltó gyűlést. A két miniszterelnök-jelölt elvileg hétfőn kezd egyeztetni arról, hogyan győzzék le Dobrev Klárát és a DK-t. A tárgyalás előtt erődemonstrációként vasárnap délután Márki-Zayék követői megtöltötték a Fővám teret. Márki-Zay meg is jegyezte a monogramját skandáló követőinek, hogy jóval többen vannak, mint ahányan Karácsony délelőtti rendezvényén jelentek…
Tovább olvasomKiderült az előválasztás második fordulójának időpontja
Október 10-től október 16-áig tart majd az ellenzéki előválasztás második fordulója – jelentették be a szervezők vasárnap, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, az MSZP–Párbeszéd–LMP miniszterelnök-jelöltjének az első fordulóval kapcsolatos értékelője után. A Telex azt írja, hogy az időpont meghatározásához a pártelnökök megállapodására volt szükség, ugyanis az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) pénteki ülésén nem tudott dönteni a konkrét időpontról a hat ellenzéki párt delegáltja. A portál több forrástól úgy értesült, hogy a pletykák ellenére a DK az OEVB pénteki ülésén,az első forduló eredményeinek csütörtök éjjeli kihirdetése után nem gördített akadályt az időpontról való döntéshozatal…
Tovább olvasomFekete-Győr elképesztőnek tartja, hogy Jakab Dobrevet segítené győzelemhez
Ahogy az várható volt, a Momentum elnöke és az előválasztás első körében az utolsó helyen végző miniszterelnök-jelöltje is megszólalt Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely összefogása, vagyis pontosabban Jakab Péter erre adott reakciója kapcsán. Fekete-Győr András nem ért egyet a Jobbik elnökével abban, hogy csökken a kormányváltás esélye, ha Budapest és Hódmezővásárhely polgármestere összefog. Annál is inkább, mert mindketten nyertek már választást a Fidesszel szemben – írja Facebook-posztjában a momentumos, akit a Telex idézett. „Aki tisztában van a magyar társadalom realitásaival, az pontosan tudja, hogy Dobrev Klárával van messze a legkevesebb esélyünk legyőzni a…
Tovább olvasom„Nem lesz ez így jó, urak!” – a DK is reagált Karácsony és Márki-Zay összefogására
Több gondja is van a pénteki bejelentéssel Molnár Csabának, a Demokratikus Koalíció alelnökének és kampányfőnökének – írja a HVG az említett politikus Facebook-posztja alapján. “Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter bejelentették, hogy mindketten szakértői kormányt fognak felállítani, ha esetleg miniszterelnök lenne belőlük. Na, nézzünk az állítás mögé! Mert ugye ezzel ők nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről” – írta ki szombaton a Facebook-oldalára Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke és kampányfőnöke. Azóta reagált Jakab Péter, a Jobbik elnöke is, aki elítélte…
Tovább olvasomJakabnak nem tetszik, hogy Karácsony és Márki-Zay összefog Dobrev ellen
“Srácok! Mi lenne, ha nem legyőzni akarnánk egymást, hanem kiegészíteni?” – tette fel Facebook-posztjában a kérdést Jakab Péter, a Jobbik az előválasztáson negyedik helyen végzett, így a második fordulóba be nem jutó miniszterelnök-jelöltje. Jakab azt kifogásolja, hogy a három állva maradt miniszterelnök-jelölt közül kettő, név szerint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter összefogni készül a harmadik, az első kört megnyerő Dobrev Klára ellen – írja a 444.hu. Mint arról mi is írtunk, az előválasztás első fordulójában a DK miniszterelnök-jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, viszont a második és harmadik helyen végzett Karácsony Gergely…
Tovább olvasomŐk dönthetik el a 2022-es választás sorsát, így váltható le a Fidesz
Ha mindenhol valóban egyetlen ellenzéki jelölt lesz a fideszes kormánypárti politikus kihívója, van esély. Bár tény, rengeteg a billegő és a nehéz körzet is, a billegők dönthetik el a választást. A 444.hu hosszasan kielemezte, mely választókerületek lehetnek igazán érdekesek, melyek a nagyon nehezen nyerhetők, melyek a könnyebben hozhatók. Az önkormányzati választás 2019-ben már megmutatta, hogy néhány stabil fideszes fellegvárnak számító helyen is meginoghat a kormánypárt, ahogy ez több helyen nagy változást is hozott. Huszonhét olyan választókerület van az országban, ahol a leginkább kétesélyes, hogy ellenzéki vagy fideszes győzelem születik-e jövőre.…
Tovább olvasomElőre sejthettük: azonnal gyurcsányozással támad a Fidesz-propaganda, az összes győztes ellenzékire máris kormányzati össztűz zúdul
A fideszes aktivisták nem tétlenkedtek, már az eredmények ismeretének másnapján beindult a támadógépezet, természetesen ismét a gyurcsányozással a főszerepben. Valószínűsíthető, hogy előre elkészítették már ezeket a “műalkotásokat”, csak még várniuk kellett a startpisztoly eldördülésére és azonnal, komoly mennyiségű hirdetéssel nekiugorhattak a kormányváltást óhajtó ellenzéki jelölteknek. Csütörtök és péntek közötti késő éjszaka lezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója, és pár órával később, péntek reggel kiderült: a Fidesz propagandistái nem lógatták a lábukat, szép sorban gyakorlatilag mind a 106 egyéni körzethez külön-külön legyártottak egy online hirdetést, ami pártállástól függetlenül megpróbálja alaposan összegyurcsányozni az előválasztás…
Tovább olvasom