LMP: A nyíregyházi Fidesz zárt ülésen titkolná az akkumulátorgyár zűrös ügyeit

Megosztás

A nyíregyházi ellenzéki frakció javaslatára rendkívüli testületi ülést hívtak össze a tervezett akkumulátorgyár ügyében. Kovács Ferenc, a Fidesz által támogatott polgármester nem tudta megakadályozni az önkormányzat összehívását, de zárt ülést rendelt el, ezzel is bizonyítva, hogy retteg a nyíregyházi polgárok véleményétől. 

Korábban Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője levélben fordult Dr. Kovács Ferenchez, Nyíregyháza fideszes polgármesteréhez, Szabó Tünde és Vinnai Győző országgyűlési képviselőkhöz a Sunwoda akkumulátorgyár kapcsán. A levélben arról érdeklődött, hogy mióta tudnak a beruházásról? Ha olyan jó és tiszta a tervezett akkumulátorgyár, akkor miért titkolóznak róla? Tiszteletben tartják-e a nyíregyházi embereket annyira, hogy kiírnak helyi népszavazást? Sajnos egyik döntéshozó sem érezte fontosnak, hogy megnyugtató válaszokat adjanak a nyíregyházi embereknek és egyáltalán nem válaszoltak.

Mára kiderült, hogy a nyíregyházi Fidesz sötét titkokat akar elrejteni a helyiek elől, ezért nem hajlandóak válaszolni a konkrét megkeresésekre, sőt, odáig jutottak, hogy már félnek az emberek szemébe mondani az igazságot, zárt ülésen bujkálnak a saját választóik elől. 

Kapcsolódó cikkek