Tragédia: a megcsalt szabolcsi nő megfojtotta férje szeretőjét

Megosztás

A nő tudomást szerzett arról, hogy férje kikacsint a házasságból és hűtlen. Ezután megvárta a megfelelő alkalmat és védekezésre képtelen riválisát eltette láb alól.

A Nyíregyházi Törvényszék 18 év fegyház-büntetésre ítélte azt a nőt, aki tavaly nyáron megfojtotta férje szeretőjét. A dühös asszony megjelent a szerető lakásán, ahol végül elszabadultak az indulatok.

A szabolcsi településen élő vádlott férje szerelmi viszonyt folytatott a sértettel, amiről a feleség tudomást szerzett, féltékenységének többször hangot is adott. Tavaly nyáron a férfi felkereste szeretőjét, majd legalább két liter bor közös elfogyasztása után intim kapcsolatba kerültek, majd elaludtak. A délutáni órákban a vádlott megjelent a szerető lakásán, ahol az ágyban fekvő sértettet megütötte, földre rántotta. Férjét egy hamutállal fejbe vágta, mire a férfi elmenekült a helyszínről.

A közlemény szerint a vádlott ezután is folytatta az alkoholos befolyásoltság alatt álló – emiatt védekezésre képtelen – sértett bántalmazását és olyan erővel szorította meg nyakánál fogva, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette. A vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és ítélte el a Nyíregyházi Törvényszék. Az ítélet nem jogerős, a vádlott, a védője és az ügyész is fenntartotta a jogorvoslati nyilatkozatra a rendelkezésre nyitva álló három napos határidőt.

Forrás: Kékvillogó.hu

Kapcsolódó cikkek