Szabolcs: A MET nem szüntetett meg iskolát: a gazdasági kényszerhelyzet miatt új fenntartónak engedte át a helyi intézményeket

Megosztás

A teljes gazdasági ellehetetlenítést követően sem hagyta magára tanulóit a MET, olyan megoldás született, amivel legalább a gyermekek (reméljük) nem jártak rosszul. Egyetlen iskola sem zárt be.

KÖZLEMÉNY A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI MET INTÉZMÉNYEK ÁTADÁSÁRÓL

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nem szüntetett meg iskolát a beregi régióban, a gazdasági kényszerhelyzet miatt új fenntartónak engedte át a helyi intézményeket.

A MET-et 2007-ben kérték meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok, hogy fenntartóként vegye át öt helyi település – Gyüre, Beregdaróc, Gemzse, Gulács és Tiszaszentmárton – oktatási intézményeit, mivel sem az állam, sem más egyház nem volt erre hajlandó, nem mutattak érdeklődést a sorsuk iránt.

Az egyházi státusz alkotmánysértő elvételéből adódó forráshiány, majd a 2023 nyara óta gyakorlatilag teljesen elvont normatív támogatás okozta gazdasági ellehetetlenülés miatt a MET 2023 októberében az érvényes jogszabályokat követve jelezte a régió intézményeinek működésképtelenségét a Kormányhivatal felé. Ha ilyen jelzés érkezik, a Kormányhivatalnak kötelessége vizsgálatot indítani, és indokolt esetben megvonni a működési engedélyt.

Amíg vártuk a hivatal válaszát, a helyi oktatási ingatlanok tulajdonosai, az önkormányzatok, illetve a tanárok jelezték a MET felé, hogy fenntartóváltást szeretnének az anyagi bizonytalanságra hivatkozva. A Kormányhivatal csak december elején reagált a megkeresésünkre.

A MET olyan tárgyalást kezdeményezett, ahol minden érintett fél képviselteti magát, erre december 14-én került sor a Belügyminisztérium, a Kormányhivatal, a Kisvárdai Tankerületi Központ, az iskolák és az önkormányzatok képviselőinek részvételével.

A MET –  a gyerekek és a pedagógusok érdekeit tartva szem előtt – továbbra is folytatni szerette volna az intézmények működtetését, ezért több javaslatot is tettünk az egyeztetésen: adják oda a normatív támogatást, és mi továbbra is működtetjük az óvodákat és az iskolákat; adjanak annyi pénzt, hogy a tanév végéig működtethessük őket, így elég idő marad a precíz átadásra augusztus 31-ig; ha nem adnak anyagi támogatást, legyen azonnali átadás, hogy a pedagógiai munka zavartalanul folytatódhasson tovább.

Felmerült javaslatként az is, hogy ha a BM biztosítja a januári normatíva megérkezését, akkor január 31-ig lenne idő az öt épület és a száz munkavállaló megfelelő átszerződtetésére. A tárgyaláson azonban sem jegyzőkönyv, sem határozat nem született.

A BM úgy döntött, hogy nem biztosít anyagi forrást a MET számára, és december 31. legyen az átadási határidő. Erről december 23-án küldtek tájékoztatást. A MET munkatársai az ünnepek alatt és a két ünnep között megfeszített munkával megoldották a lehetetlennek tűnő adminisztrációs feladatot, és kiharcolták, hogy a pedagógusok folyamatos alkalmazotti jogviszonnyal folytathassák a munkájukat az új fenntartónál. Az iskolák nem zártak be, hanem a Kisvárdai Tankerületi Központ fenntartásában működnek tovább ugyanazokban az épületekben, ugyanazokkal a gyerekekkel és pedagógusokkal.

A MET elkötelezett a tanulói, ellátottjai, munkavállalói iránt, továbbra is mindent megtesz a fenntartásában lévő óvodák, iskolák szociális ellátóhelyek megtartásáért. A kritikus helyzet ellenére országszerte színvonalasan működteti intézményeit, amit a közelmúltban lezajlott állami vizsgálatok írásos elismerő szakvéleményei is igazolnak.

Sajnáljuk, hogy meg kellett válnunk a beregi intézményektől. Mostantól a Kisvárdai Tankerületi Központ és a BM rendelkezik majd azzal az anyagi forrással, amivel mi is tovább tudtuk volna működtetni őket. Bízunk benne, hogy ebből a pénzügyi keretből sikerül gazdaságosan és megfelelő oktatási színvonalon folytatni a munkát, és nem kerül sor iskolabezárásokra.

Budapest, 2023. január 11.

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Kapcsolódó cikkek