Nagy a felháborodás: már Szabolcsba is jöhetnek a büntetett előéletű katonák

Megosztás

Új embereket toboroznak katonának, igaz, ebben nagy újdonság nincs, hiszen hónapok, inkább évek óta látjuk, hogy az Orbán-kormány folyamatosan növelni szeretné a hadsereg létszámát a béke jegyében (igaz, közben több ezer, állományban levő rutinost pedig kirúgtak). Most már a büntetlen előélet sem alapvető feltétel.

Büntetett előéletű személy is jelentkezhet katonának, kivétel, akit méltánytalanságival szereltek le” – ez az egyik, de talán a legfajsúlyosabb pontja annak a befotózott tájékoztatónak, ami a Zsaruellátó birtokába jutott. A posztot már több százan megosztották és kommentelték az állomány tagjai közül.

A július elsején életbe lépő 137/2024-es kormányrendeletben valóban szerepel ez a részlet, de nem ennyire nyilvánvalóan kifejezve. A passzus úgy fogalmaz, hogy nem létesíthető szolgálati jogviszony azzal a személlyel, aki büntetett előéletű, majd egy későbbi pont szerint el lehet ettől tekinteni, „mérlegelve a katonai szolgálatra jelentkező által elkövetett cselekmény vagy mulasztás súlyát vagy jellegét, a Honvédség tekintélyét és a működéséhez szükséges közbizalom megóvását”.

Ez egybecseng a honvédek jogállásáról szóló – június 30-ig hatályos – törvény méltatlansági eljárásról szóló részével, amelyben ez áll:

“A katonai szolgálatra méltatlan, akit jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, kivéve, ha a Btk. 132. § (1) bekezdése szerint szabadságvesztés büntetését tölti, b) akit a bíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, és előzetesen nem mentesített a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, vagy c) aki magatartásával a honvédelmi szervezetek iránti közbizalom fenntartását súlyosan veszélyezteti, és emiatt nem várható el, hogy a honvédelmi szervezetek a szolgálati viszonyát fenntartsa.

A miniszter a) és b) pont esetén a méltatlanság megállapításától eltekinthet, ha a szabadságvesztés mértéke az 1 évet nem haladja meg, és a büntetőeljárásban megállapított tények alapján az állomány tagja által elkövetett cselekmény a honvédelmi szervezet iránti közbizalom fenntartását nem veszélyezteti.” (via Hvg)

Kapcsolódó cikkek