Ellopott egy buszt egy férfi, mert túl sokat kellett volna várnia járatára

Megosztás

Úgy gondolta, nehogy már több órát várjon egy buszjáratra, inkább elköt egyet. Sikerült is neki, ám egy szabadnapos rendőr felismerte a volán mögött ülő férfit, mert már intézkedett vele szemben korábban.

Vonattal érkezett Békéscsabára egy 22 éves dombegyházi fiatalember augusztus 27-én 1 óra 30 perc körül. Fáradt volt, ezért lefeküdt az egyik padra. Több mint három órát aludt, majd mikor felkelt, megnézte, hogy mikor megy busz Dombegyházra – részletezi a Police.hu.

Látta, hogy az első járat csak órák múlva indul, és még sokat kell várakoznia. Azt viszont nem akart, így elhatározta, hogy ellopja az egyik buszt, és hazamegy vele. Már Dombegyházon haladt, amikor egy szabadnapos rendőrnek feltűnt a volán mögött ülő férfi. Tudta, hogy nincs vezetői engedélye, mert korábban már emiatt intézkedtek vele szemben. A körzeti megbízott szólt a szolgálatban lévő kollégáinak, és ellenőrizték az alkalmi sofőrt.

A férfi kezdetben azt állította, hogy dolgozik, és munkája elvégzéséhez kapta a járművet, de azt nem tudta megmondani, hogy kitől. Később elismerte, hogy engedély nélkül vitte el. A Békéscsabai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt indított eljárást a 22 éves férfi ellen, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság pedig engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt vette őrizetbe. Kép: Police.hu.

Kapcsolódó cikkek