Készül A Dzsungel Könyve a nyíregyházi színházban

Megosztás

Megkezdődtek A dzsungel könyve próbái a Móricz Zsigmond Színházban. A darabot Rák Zoltán rendezi, akinek ez lesz az első nagyszínpadi munkája. A bemutató szeptember 27-én várható.  

Nem kis feladat elé állította a Móricz Zsigmond Színház vezetése Rák Zoltánt. Azzal bízták meg a megbecsült helyi színészből avanzsált rendezőt, hogy több kamaraelőadás után most a nagyszínpadon kamatoztassa a tehetségét – írta meg a Nyiregyhaza.hu.

– Nagy fába vágjuk ismét a fejszénket, Rák Zocsi kollégánk az elmúlt években rendezett néhány nagyon sikeres előadást és úgy éreztük Illéssel, eljött az idő, hogy nagyszínpadon is megmutassa a tudását, és ez A dzsungel könyve egy nagyon ismert, látszólag egyszerűnek tűnő feladat, de nem az!

– kezdte az olvasópróbát Kirják Róbert igazgató. 

Szinte minden bérlettípusban látható lesz

Látványos, zenés, sokszereplős darabot kapott kézbe Rák Zoltán, amit közel negyedszázada már nagy sikerrel mutattak be a nyíregyházi teátrumban. Akkoriban a gyerekeket kívánták megszólítani, most azonban igazi családi változat készül belőle.       

– Sokféle A dzsungel könyvét lehetett látni valóban, de általában ez a gyerekeknek szokott szólni. Itt, amikor ebben a színházban volt huszonéve ez A dzsungel könyve, akkor még nem voltam itt, akkor még gyerekelőadásként működött. Na nálunk ez most nem így lesz. Gyerekelőadás is lesz és felnőttelőadás is lesz. Szinte minden bérletben benne lesz, az óvodáson kívül. Itt a mi dzsungel könyvében nagyon fontos, hogy megtaláljuk a hangot mind a gyerekekkel, mind pedig a felnőttekkel.

– emelte ki a Móricz Zsigmond Színház rendezője. 

Az új darabban a főszerepet Kerék Benjamin alakítja, Akela bőrébe Illyés Ákos bújik, Bagirát Kuthy Patrícia játssza el, míg Balu jelmezét Urmai Gábor ölti magára. A bemutatót a tervek szerint szeptember 27-ére tűzte ki a színház.

Kapcsolódó cikkek