Tarnai Ottóné, vagy ahogy mindenki ismeri, Zsóka néni, 96 évesen is példát mutat mindannyiunknak. Jelenleg is aktív fejlesztő pedagógusként praktizál, és sérült fiatalok sorsát egyengeti, bizonyítva, hogy a kor valóban nem akadály, ha az embert a segítő szándék és a tenni akarás vezérli.
Zsóka néni szerint rendkívüli teherbírásának és kitartásának titka saját bevallása szerint származásában és a nehéz gyerekkorban rejlik. Erdélyben született, és mindössze tízéves volt, amikor a történelem viharai menekülésre kényszerítették: mivel édesapja nem tette le a román esküt, egy tehervonatra tette fel lányát egy biciklivel, hogy átszökjön a határon Magyarországra.
Zsóka néni ezután négy évet töltött el teljesen egyedül egy intézetben, mire családja követni tudta őt. A második világháború borzalmai 1944-ben ismét útra kényszerítették: édesanyjával és más asszonyokkal tehervonatokon élve és aludva tartottak Németország felé a front elől – ezek a viszontagságok tanították meg az önállóságra és arra a belső tartásra, amely ma is jellemzi.
Szakmai útja a háború után indult el, amikor férje révén kapcsolatba került a gyógypedagógiával. Pályája során olyan óriásoktól tanult, mint Bárczi Gusztáv, aki a háború alatt saját életét kockáztatva mentett meg zsidó gyermekeket azáltal, hogy a fogyatékosok intézetében rejtette el őket.
Zsóka néni később maga is a szakma meghatározó alakjává vált: szakfelügyelőként segített vidéki gyógypedagógiai iskolák létrehozásában, vezette a megyei gyermekvédelmet, és tíz évig tanított a nyíregyházi főiskolán. Munkája során még Ukrajnába is átjárt oktatni, hogy segítse a kárpátaljai magyar iskolákat, ahol nagy hiány volt szakemberekből.
Jelenleg az Értelmi Fogyatékosok Egyesületében tevékenykedik, ahol 20 és 40 év közötti fiatalokkal foglalkozik. Munkája során kiemelt figyelmet fordít a kommunikációra és a munkába állásra. Modern és praktikus módszereket alkalmaz: megtanítja védenceit a mobiltelefon használatára, hogy például fényképek segítségével tudjanak önállóan bevásárolni, vagy bélyegzővel jelezzék szándékaikat a postán. Hisz abban, hogy türelemmel és szeretettel mindenkin lehet segíteni, és büszke azokra a tanítványaira, akik tőlük elindulva végül diplomát szereztek.
A mindennapokban Zsóka néni szigorú fegyelmet tart: korábban kel, hogy precízen elvégezze a házimunkát, mielőtt az irodába indulna. Bár érzi, hogy fizikailag lassult, szellemileg teljesen friss maradt; megtanulta a számítógép használatát is, és ha elakad, bátran kér segítséget a fiatalabbaktól. Az egyesületben végzett munkájáért nem fogad el fizetést, mert fontos számára, hogy a rászoruló szülők is hozzáférjenek a szakértő segítséghez.
Zsóka néni története azt üzeni, hogy a munka és a másokért való tenni akarás tartja életben az embert. Úgy véli, a gyerekeknek már korán meg kell tanulniuk a feladatok értékét, mert a tartós tétlenség nem vezet eredményre. A város elismeri és tiszteli munkáját, ő pedig minden nap örömmel veti bele magát a segítésbe, bizonyítva, hogy a hivatástudat nem ismer korhatárt.
