Döbbenetes: műszaki hiba miatt állt az M3-as belső sávjában az autó, míg egy másik teljes sebességgel megtorpedózta (videóval)

Megosztás

Egy fedélzeti kamerából rögzítették az eseményeket és a meghibásodott gépkocsi sofőrjének még óriási szerencséje is volt, hiszen éppen a kocsiján kívül állt (láthatósági mellényben), a hátulról érkező, figyelmetlen vezető pedig centikkel kerülte el őt és csapódott “csak” az autójába. Az M3-ason folyamatosak a sajnálatos balesetek.

Hajmeresztő jelenetet rögzített egy olvasó fedélzeti kamerája június 12-én, pénteken kora délután az M3-as autópályán, Gödöllő térségében. A részletekről a Bpiautosok.hu számolt be és a felvételeket is közölte. Aznap egyébként több baleset is történt hazánk autópályáin, a felvételen látható baleset csak egy volt a sok közül.

A beküldő Miskolc felé haladt, amikor a forgalom hirtelen lelassult, majd megállt. A szemből, Pest felé haladó oldalon, a belső sávban eközben egy vészvillogóval veszteglő Mercedes állt, mögötte pedig egy láthatósági mellényt viselő férfi telefonált. A következő pillanatban egy nagy sebességgel érkező autó fékezés nélkül belerohant az álló Mercedesbe, amelyet hosszú métereken keresztül maga előtt tolt az elválasztó betonkorlát mellett.

A legmegdöbbentőbb részlet a hátsó kamerás felvételen látszik igazán. A jármű óriási lendülettel száguld el a telefonáló férfi mellett, aki csak néhány méterre tartózkodott az ütközés helyszínétől. A felvételek alapján valóban hajszálon múlt, hogy nem sodorták el. A férfi óriási szerencsével úszta meg a történteket, hiszen ha néhány másodperccel később történik a csattanás, vagy néhány lépéssel közelebb áll az autóhoz, a baleset könnyen halálos kimenetelű is lehetett volna.

Az eset ismét jól mutatja, milyen veszélyes kiszállni egy meghibásodott járműből az autópályán. Ha ez elkerülhetetlen, a lehető legrövidebb ideig szabad a jármű közelében tartózkodni, és minden esetben a szalagkorláton vagy a védőkorláton kívül érdemes várakozni, amíg a segítség megérkezik. A baleset 2026. június 12-én 12 óra 44 perckor történt az M3-as autópályán, Gödöllő térségében.

Egy telefonáló férfi orra előtt csapódott az álló Mercedesbe egy autó a belső sávban az M3-ason

Kérünk szépen, hogy lájkold, kommenteld és oszd meg a videót, hogy sok ember tanulhasson belőle. ———————– 2026 júniusában az mstore.hu oldalon történő vásárlás esetén három kijelölt 70mai kamera SET mellé többfunkciós Caross USA autós ajándék jár. Érintett termékek: https://mstore.hu/index.php?route=product/list&keyword=26JUN70maiPROMO A promóció az mStore.hu által meghatározott feltételekkel, a készlet erejéig érvényes.

Kapcsolódó cikkek