Szeptember elseje a tanév kezdete, egyben a nyári szünet vége, ilyenkor már kevésbé áll a strandolás a gondolatok középpontjában. Nyíregyházán azonban még választhatunk is, melyik fürdőben kívánunk csobbanni egyet, a következő napokban ismét meleg időjárás érkezik és ki is tart még jó darabig.
Befejeződött a nyári főszezon a Parkfürdőben, de a szabadtéri fürdőzésnek ezzel még nincs vége – számolt be róla a Nyiregyhaza.hu. Augusztus 31-től részleges üzemmódra váltott a fürdő: a Parkfürdő két medencéje továbbra is várja a vendégeket, az időjárás függvényében. A Tófürdő szeptember 16-ig fogad látogatókat, az Aquarius Élményfürdő pedig egész évben nyitva tart. A mögöttünk álló nyár vendégforgalma az időjárással együtt hullámzott, a tavalyi eredményeket azonban csak kevéssel múlták alul.
Augusztus 31-től részlegesen bezárták a Parkfürdőt. A vendégek már csak az Aquarius Élményfürdő pénztárai felől léphetnek be, a szabadtéri részen pedig az úszómedence és a nagy családi medence maradt használható. A többi kültéri medence, köztük több termálvizes medence már nem üzemel.
A Parkfürdő idei szezonját jelentősen meghatározta az időjárás. A nyár eleji hőség erős kezdést hozott, később azonban már jóval változékonyabban alakult a vendégforgalom. A vendégkör idén is sokszínű volt. A látogatók mintegy harmada nyíregyházi, egyharmada más belföldi településről érkező turista, további egyharmaduk pedig külföldi volt. A határon túlról főként lengyel, szlovák és román vendégek választották a Parkfürdőt.
