Jó reggelt, Szolnok! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Csütörtökön sok felhő lesz felettünk, de hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Napközben csak helyenként alakulhat ki kisebb eső, havas eső, néhol ónos eső, majd este nyugat felől egy kiterjedt csapadékmező érkezik, de ez főként esőt hozhat magával. Többnyire gyenge, mérsékelt lesz a délkeleti szél. Már enyhébb időre készülhetünk. Hajnalban -5, +3, kora délután -1, +8 fokot között alakul a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Valér, Detre, Dezsér, Dezsider, Dezső, Mária, Valérián A Valér név eredete és jelentése Latin eredetű férfinév, a Valerius nemzetségnévből származik, női párja Valéria.…

Tovább olvasom

Az ukrán nép kapta az idei Szaharov-díjat

A gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat idén Ukrajna bátor népe “vehette át”. A díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért. Idén, a strasbourgi ünnepségen az ukrán népet elnökük, választott vezetőik és a civil társadalom képviselte. A díjat átadó Roberta Metsola parlamenti elnök az ukrán nép bátorságáról és áldozatvállalásáról beszélt: „Egyértelmű üzenetet kaptunk az európaiaktól: Ukrajna mellett állunk. Nem nézünk félre. Az ukrán nép nem pusztán függetlenségi háborút vív, hanem az értékek háborúját. Azokért az értékekért küzd, amelyek az Európai Unióban…

Tovább olvasom

Kevesebben utaznak idén karácsonykor

Jóval kevesebben indulnak útnak az idei ünnepi szezonban, mint amennyien otthon maradnak – a válaszadók közel 70 százaléka egyáltalán nem megy sehová karácsonykor – derül ki az Oszkar Telekocsi által végzett felmérésből, amely a hazai utazási szokásokat mérte fel idén decemberben. A kutatás során megkérdezettek 70 százaléka egyáltalán nem tervez utazni ebben a hónapban, 89 százalékuk pedig családjával tölti az ünnepeket. Míg a 18-34 éves korosztály egyharmada útnak indul, addig a 35-44 éves korosztály 75 százaléka felelte azt, hogy sehova sem megy karácsonykor. 45 év felett azonban ismét növekszik az utazási kedv, a felmérés…

Tovább olvasom

Eltűnt a jászkarajenői Horváth Tibor

A Jászberényi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 17 éves Horváth Tibor jászkarajenői lakost, aki 2022. december 12-én reggel jászladányi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik. Horváth Tibor kb. 175-180 centiméter magas, vékony testalkatú. Az arca hosszúkás, a fülei elállóak, szeme színe barna, a haja rövid, oldalt felnyírt fazonú, barna színű. Eltűnéskor mustár színű, derékig érő kabátot, fekete színű farmernadrágot, piros alapon fehér mintás pulóvert, zöld színű magasszárú edző cipőt, fekete sport hátitáskát viselt. Kérjük, hogy aki a képeken látható Horváth Tibort felismeri, vagy a tartózkodási…

Tovább olvasom

Ezt sem sikerült időben befejezni – Tiszavirág híd

Ahogyan arról hírportálunk is beszámolt, október végén megkezdődött a Tiszavirág híd felújítása és az volt a terv, hogy egy hónap alatt, azaz november végére be is fejeződnek a munkálatok. Szalay Ferenc egy darabig szorgosan közvetített Facebook oldalán és minden alkalommal azt írta, hogy a felújítás a tervek szerint halad. Aztán csönd. Most már december hónapból is eltelt két hét, de a gyaloghíd még mindig le van zárva. Természetesen a szolnoki gyakorlatnak megfelelően a lakosság tájékoztatása ezúttal is elmaradt; csak tippelgetni lehet, hogy mi az oka a késlekedésnek. Az egyik szolnoki…

Tovább olvasom

Több mint 200 gyerekrajz készült a járőrkutyákról

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Védelmi Bizottság és a Szolnoki Honvéd Sportegyesület rajzpályázatot hirdetett diákoknak. Arra kérték a diákokat, rajzolják le, ők hogyan képzelik el egy járőrkutya munkanapját, milyen feladatai lehetnek egy őrző-védő kutyának és vezetőjének a Magyar Honvédségnél. A pályázati kiírás szerint a kiképzés, de akár a jól megérdemelt pihenő vagy játékidő egy-egy pillanatát is meg lehetett örökíteni. Összesen 228 alkotás érkezett a megye számos iskolájából. A rajzokat – korcsoportonként – szakmai zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Verebes György, Munkácsy-díjas festőművész volt. Az ünnepélyes díjátadón közel…

Tovább olvasom

Bútoradományt kapott a martfűi mentőállomás

A kormányhivatal minden év adventjén karitatív célú adománygyűjtést szervez munkatársai körében. A tisztviselők elsősorban tárgyadományt gyűjtenek rászorulóknak, ám hagyomány, hogy minden évben ajándékot adnak valamelyik térségi mentőállomásnak is, megköszönve ezzel pótolhatatlan munkájukat. Az adományt mindig az ajándékozott kérésének megfelelően választják ki. A martfűi mentőállomáson dolgozók egy kanapét szerettek volna, ahol a szolgálatok alatt, egy-egy riasztás között pihenni tudnak. A kormánytisztviselők pénzadományainak köszönhetően szendvicssütő, illetve kenyérpirító is kerül az állomásra.

Tovább olvasom

Az erő legyen veled! – Csillagok Háborúja a RepTárban

December 29-én, csütörtökön ismét Csillagok Háborúja a RepTárban. A film rajongói átsétálhatnak a halálcsillag folyosón egy messzi-messzi galaxisba, ahol a film valósággá válik. A kisebbek és a játékos nagyobbak a LEGO Birodalom és LEGO DUPLO játszóházban tölthetnek el néhány felejthetetlen órát. Hogy biztosan évekig emlékezzünk erre a napra, lehetőség nyílik fotót készíteni olyan élethű, két lábon járó mozicsillagokkal, mint Darth Vader és R2D2. A látogatók részt vehetnek a konferenciateremben tartandó cosplay interaktív előadáson és elkészíthetik saját kiegészítőjüket a cosplay workshopon. A galaktikus kvíz tesztelhetjük tudásunkat: vajon mennyire ismerjük a világűrben…

Tovább olvasom

Tehetségbarát Önkormányzat díjat kapott Tiszafüred

Idén Tiszafüred kapta a Tehetségbarát Önkormányzat címet és ebből az alkalomból a helyszínre látogatott Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára. Az elmúlt négy évben összesen 36 település nyerte el az anyagi és erkölcsi elismeréssel járó kitüntetést. A Tehetségbarát Önkormányzat Díj létrehozásának célja, hogy elismerésben részesüljenek azon helyi önkormányzatok, amelyek – alapfeladatukon túl – kiemelkedő módon járulnak hozzá a tehetséges fiatalok felkutatásához, támogatásához, példamutató együttműködéseket folytatva tehetséggondozó szervezetekkel. A nyitóképen Nagy-Vargha Zsófia, helyettes államtitkár

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Szerdán melegfronti felhőzet húzódik fölénk, hosszabb napos időszakok még reggel lehetnek Szolnokon és környékén, de inkább borult időre készüljünk. Kisebb havazás, hószállingózás az északi, északnyugati határnál néhol előfordulhat. A délkeleti szelet több helyen élénk, északnyugaton olykor erős lökések kísérhetik. Még kitart a hideg idő. Hajnalban -5 és -3, napközben 0 és +2 fok közötti értékeket mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Szilárda, Agnabella, Agnella, Beriszló, Bertold, Boleszláv, Boroszló, Ders, Derzs, Konor, Konrád, Kurt, Szilárd, Szilárdka A Szilárda név eredete és jelentése Latin eredetű, a Szilárd férfinév női párja.…

Tovább olvasom