Gyalogost gázoltak a “kutyagyárnál”

Egy szolnoki lakos közlekedett sötét ruházatban, láthatósági mellény nélkül gyalogosan 2022. november 23-án 17 óra 30 perckor a 4625-ös számú úton Tószeg felől Szolnok irányába. Haladása során egy közvilágítás nélküli útszakaszon át akart haladni az úttesten és elé lépett egy arra közlekedő személygépkocsinak, ami elsodorta. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.   Felhívjuk a gyalogosok figyelmét, hogy úttestre csak akkor lépjenek, ha meggyőződtek annak veszélytelenségéről, valamint lakott területen kívüli út úttestjén, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a gyalogosoknak fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie. A láthatóság akár életet…

Tovább olvasom

Hétvégén razzia lesz Szolnok megye útjain

A rendőrök a hétvégén a megye teljes közigazgatási területén finn módszerrel szűrik ki a forgalomból az ittas, illetve bódult vezetőket, írja a police.hu. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat!  Az ittas, bódult vezetés nem csak büntető szankciót von maga után, hanem az ilyen sofőr a saját és mások életét is veszélyezteti. Ezen felül hosszabb távon negatívan befolyásolhatja az életünket, lelkiismeretünket egy esetlegesen bekövetkezett tragédia okozása. Kérjük, tartózkodjanak az alkohol és bódító hatású szerek fogyasztásától a járművezetés megkezdése előtt, és tudatosan tartsák…

Tovább olvasom

Gyűjtemény készült az Origo módszereiről – orosz propaganda és álhírek

A Media1 egyik olvasóját annyira feldühítették az Origo Oroszországgal kapcsolatos propagandisztikus, gyakran valótlanságokra épülő cikkei, hogy elkezdte az így közölt „rendkívüli híreket” fényképekkel dokumentálni.  „Bejelentés: elkezdődött a harmadik világháború” – ezzel a szöveggel került ki egy rendkívüli hír még júniusban az Origo.hu címlapjára. Természetesen ez nem volt igaz, ahogyan az sem, hogy Ukrajna megtámadta Oroszországot – ez a cikk október elején jelent meg a kormánypárti KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) ernyője alatt működő Origo oldalán. Ez esetben valójában annyi történt, hogy az ukrán hadsereg egyre közelebb került az Ukrajnában található Herszon megye központjához, vagyis ahhoz a…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Csütörtökön hajnalban eső várható, de később nem várható csapadék Szolnokon. Többfelé még szeles időben lesz részünk és sok felhő lesz felettünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 7 fok között alakulhat. Ma őket ünnepeljük Névnap Salamon, Arétász, Gilbert, Gilberta, Gilgames, Harald, Herald, Herold, Ráchel, Rafael, Ráfis, Ráhel, Rákhel, Rákis, Salvador A Salamon név eredete és jelentése Héber eredetű, a Selomoh névből, a Biblia szerint Izrael egyik legnagyobb királya volt, akit bölcsességéről is emlegetnek. Jelentése: békés, szelíd. A Salamon név jellemzése Nehezen viseli a kudarcot, túlságosan fontos számára…

Tovább olvasom

Kutyák szolgálatban – rajzverseny diákoknak

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Védelmi Bizottság és a Szolnoki Honvéd Sportegyesület rajzpályázatot hirdet diákoknak. A verseny célja, hogy bemutassa, milyen fontos szerepet töltenek be a járőrkutyák a Magyar Honvédségnél. A négylábú járőrök segítik fegyveres társaikat a katonai objektumok, például a laktanyák őrzésében. Előtte persze képzésen vesznek részt, amelynek végén minősítő vizsgát tesznek, hogy őrző-védő szituációkban meg tudják állni a helyüket. A kutya és kutyavezető elválaszthatatlanok. Nemcsak társak, de a munkaidőn kívül is barátok. Egy jól képzett négylábú 9-10 éves koráig szolgál, és az esetek döntő többségében nyugdíjas éveit is korábbi vezetőjével…

Tovább olvasom

Társasházból lopott, a rendőröknek azt mondta, hogy csak kölcsönvette

Egy 34 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. november 22-én 8 óra és 17 óra között bement egy szolnoki társasház földszintjére és onnan magával vitt egy közel százezer forint értékű kerékpárt. A férfi a délutáni órákban sem tétlenkedett, hiszen 16 órát követően ismét visszament a társasházba, akkor egy rózsaszínű babakocsit tolt ki. Bejelentéseket követően a rendőrök még aznap este azonosították, elfogták és két rendbeli lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. A nyomozók kérdésére, hogy miért vitte el a babakocsit és a kerékpárt, a terhelt meglehetősen furcsa…

Tovább olvasom

A mentőknél bepanaszolták Shane Tusupot

Ismét panasz érkezett a Mentőszolgálat főigazgatójához, amihez ezúttal több fényképet is mellékelt egy felháborodott állampolgár, írja az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán. A férfi azt sérelmezte az e-mailben, hogy Shane Tusup miért hordja a mentők egyenruháját: “Kedves mentőigazgató! Nem tudom tudnak-e róla, hogy Shane Tussup amerikai sztár gyakorta hordja a maguk uniformisát. Milyen jogon??????Ezt engedélyezték? Egyáltalán hogyan kerülhetett hozzá ilyen ruha? Ez elfogadhatatlan! Nem hinnem, hogy a mentősök örülnek, ha mások illetéktelenül használják a mentős ruhát. Tegyen lepéseket!” A főigazgató válaszából kiderül, hogy az edző rendszeresen támogatja a mentők sportegyesületét, segítve…

Tovább olvasom

Besurranó tolvajok Kenderesen

Egy kenderesi férfi és fiatalkorú társa november 19-én este bementek egy helyi családi házba és a teraszon lévő szekrényekből elvittek hat akkumulátoros szerszámgépet. A rendőrök adatgyűjtést követően azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak a Kisújszállási Rendőrőrsön. A nyomozók a gépek egy részét megtalálták lefoglalták és a sértett részére visszaadták. A Karcagi Rendőrkapitányság mindkét jogsértő ellen lopás bűntett, valamint az idősebb férfivel szemben kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

Tovább olvasom

Közgyűlés: holnap ismét vitás témák lesznek napirenden

A november 24-én esedékes közgyűlés ezúttal közmeghallgatással kezdődik reggel 9 órakor, ahol a közgyűlés tagjait közérdekű témákról kérdezhetik az állampolgárok, sőt akár javaslatokat is megfogalmazhatnak. Az év utolsó előtti közgyűlésének előterjesztései között szerepel a Sportcentrumnak és a Szigligeti Színháznak – még az idei évre – szánt kiegészítendő támogatása, illetve a képviselőknek, a bizottsági elnököknek és tagoknak járó új tiszteletdíjakat is megállapíthatják a csütörtöki találkozón. Habár csupán “adminisztrációs” jelentősége van a holnapi előterjesztésnek, de minden bizonnyal okoz majd egy kis vitát a Művésztelep mellett készülő “Szolnok VÁR” elnevezésű turisztikai célú fejlesztés…

Tovább olvasom

A jászberényi kórházból lopott a jánoshidai férfi

Bejelentés érkezett a rendőrségre november 22-én 16 óra 15 perckor, mert egy ismeretlen férfi a jászberényi kórház várójából – a sértett figyelmetlenségét kihasználva –  eltulajdonította táskáját a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt. A feltételezett elkövető ezt követően bement a kórház mosdójába, majd kivett 31.500 forintot a táskából és a a pénzzel együtt sietve távozott. A helyszínre küldött rendőrök a feltételezett elkövetőről kapott személyleírásnak megfelelő férfit igazoltattak Jászberény egyik utcájában, miközben a kórházba tartottak. Az intézkedés alá vont ruházatát átvizsgálták, melyben pontosan 31.500 forintot találtak. A 19 éves jánoshidai férfit…

Tovább olvasom