Az még nem világos, hogy saját maga lett öngyilkos, amikor már érezte, hogy reménytelen a helyzete, vagy a rajtaütés során szerzett halálos sérüléseket. Túszokat ejtett Németországban, Drezda Altmarkt-Galerie nevű bevásárlóközpontjában szombat délelőtt egy férfi, közölte a helyi rendőrség, írja az MTI. Nem sokkal 12 után több rendőr megrohamozta a bevásárlóközpontot, és kiszabadították a túszokat – írja a Bild német lap. A túszok nem sérültek meg a műveletben, a túszejtő viszont igen, a rendőrség kora délután azt közölte, hogy a férfi a rajtaütés során szerzett sérülései miatt később meghalt. A túszejtőről és az…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Viszkis: Apám rommá vert mindenféle sz-rért
Tízéves koráig a nagymamája megvédte rendkívül szigorú nevelési elveket valló apjától. Utána viszont elindult lefelé a lejtőn. Saját gyermekeit megpróbálja ezen dolgoktól megóvni, nem is emel kezet rájuk. Ambrus Attila megnyílt. A Telexnek adott hosszabb interjújában beszélt a kevésbé kellemes dolgokról is a “viszkis rabló”, akit a mai fiatalok már alig ismernek névről is. Sírásó, házmester, jégkorongozó, bankrabló, fogvatartott, keramikus – mindet kipróbálta már az elmúlt 55 évben valamikor Ambrus Attila, akire mostanában már leginkább keramikusként, esetleg egykori bankrablóként hivatkoznak. Ambrus Attila harminc pénzintézetet rabolt ki, az utolsónak is már…
Tovább olvasomJézusnak adta ki magát és pénzért gyógyított egy férfi
A fiatal lányokat arra is rávette, hogy lefeküdjenek vele. A 69 éves, teskándi T. Miklós Jézus reinkarnációjának adta ki magát, és igazi szektát épített maga köré. Sokaktól pénzt csalt ki, a fiatal lányokat pedig rávette, hogy lefeküdjenek vele – írja a Blikk. A férfi évtizedeken át vakította el áldozatait, de három éve lebukott. Szabadlábon védekezik, hamarosan bíróság elé állítják. T. Miklós azt állította, gyógyító ereje van, képes megszabadítani híveit betegségeiktől, problémáiktól. Többnyire csoportos foglalkozásokat tartott, de voltak olyan „betegei, tanítványai” is, akiket személyesen fogadott. A nyugdíjas közgazdász elhitette követőivel, hogy ő…
Tovább olvasomAz MSZP megkezdte a felkészülést az EP- és az önkormányzati választásra
Megkezdte a felkészülést az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásra – jelentették be a párt vezetői szombaton. A szocialisták a legjobb önkormányzati jelöltek kiválasztására az előválasztást javasolják. Az MSZP kész arra, hogy önállóan induljon az EP-választáson, de nyitott az együttműködésre is. Hiller István, az MSZP választmányának elnöke a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón közölte, a szocialista párt minden demokratikus erővel, párttal és egyesülettel, civil szervezettel kész együttműködni, hogy a Fidesz rendszerét gyöngítse. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke emlékeztetett arra, hogy 2024-ben egy napon lesz az EP- és…
Tovább olvasomÁtadták az Év kiváló magyar méze verseny díjait, Jászkunsági nincs a nyertesek között
A XIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét. 2022-ben az Év kiváló magyar méze a csővári Dian Richárd akácméze lett.A zsűri értékelése szerint a legjobb akácmézet Hegedűs Gábor készítette Hódmezővásárhelyen, a legjobb repcemézet a dunaújvárosi Gál Balázs Sándor, a legjobb vegyesmézet pedig Dian Gergő Csőváron. Fajtaméz kategóriában Hanzel Róbert hárs méze nyert Kaposmérőről, az egyéb fajtaméz kategóriában a pécsváradi Tojzán Zoltán facélia méze diadalmaskodott. A napraforgóméz kategória első helyezettje Jó István lett, aki Nagytarcsán méhészkedik. A különleges…
Tovább olvasomHófúvásra és téliesebb útviszonyokra figyelmeztet a Magyar Közút
Az időjárási előrejelzések alapján a téli szezon első országos havazására lehet számítani a hétvégén, hófúvásra és téliesebb útviszonyokra figyelmeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – az erről szóló közleményüket szombaton juttatta el a társaság kommunikációs osztálya az MTI-nek. Közleményükben azt írták: minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek majd a következő napokban, ahol lehet, ott előszórási, preventív sószórási munkákat is végeznek. Ugyanakkor a folyamatos munkavégzésük mellett az intenzív havazás mellett időszakosan téli útviszonyokra is fel kell készülniük az autósoknak, főleg Észak-Dunántúlon és a Bodrogközben, ahol a 70-75 kilométer per órás széllökések már…
Tovább olvasomVolner János esetei azzal a bizonyos köpönyeggel
Nem lehet azt mondani, hogy ne fordította volna meg köpönyegét elég gyakran Volner János politikus. Volner a szélsőjobbtól indulva futott be a Külügyminisztérium keretei közé. Volner János ugyanis a Magyar Gárda, a Jobbik és a Mi Hazánk, a Volner és a Huxit Párt után a Külügyminisztérium kötelékében folytatja. Erről írt részletesen a Telex.hu. A lap azt is megírta, hogy nem Volner az egyetlen, aki, miután kilépett a Jobbikból, külügyi megbízást kap. A napokban jelent meg a hír, hogy az exjobbikos Bencsik János főkonzul lesz Torontóban. Miután mindkét volt jobbikos politikus…
Tovább olvasomFidesz: a dollárbaloldal megrendelésre segíti a forint elleni támadást
A dollárbaloldal megrendelésre segíti a forint elleni támadást – reagált a Fidesz-frakció Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnökének szombati kijelentéseire. A Fidesz-frakció szerint “Dollár Klára” és az árnyékemberei megrendelést kaptak azoktól, akik a forintot támadják.Ezt szolgálják azzal, hogy egy határt átlépve pánikkeltő üzeneteket, hamis híreket terjesztenek – írták.“A Soros-féle spekulánsok a forint elleni támadással pénzt keresnek. Dollár Klára azért terjeszt rémhíreket, mert ez a megrendelőinek az érdeke” – fogalmaztak a közleményben, amit az MTI közölt. A Fidesz soha nem riadt vissza attól, hogy képtelenebbnél képtelenebb “állításokkal” támadja ellenfeleit, legyen…
Tovább olvasomHamarosan engedélyezhetik a koronavírus és influenza elleni kombinált vakcinát
Elindult az influenza és a koronavírus elleni kombinált vakcina engedélyeztetése az Egyesült Államokban – közölte a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalat, írja az MTI. Az amerikai Élelmiszerügyi és Gyógyszerhatóság (FDA) gyorsított eljárásban vizsgálja az influenza- és a koronavírus-járvány ellen kifejlesztett kombinált védőoltást. Azt azonban nem tudni, hogy a cégek mikor kaphatják meg az engedélyt. A vakcina engedélyeztetése bő egy hónappal azután veszi kezdetét, hogy a Pfizer és a BioNTech közös kutatásban elkezdték a kombinált védőoltás kifejlesztését. via Telex.hu
Tovább olvasomTúszokat ejtett egy férfi egy bevásárlóközpontban
Drezdában történt az eset, a rendőrök elkapták a túszejtőt. Túszokat ejtett Németországban, Drezda Altmarkt-Galerie nevű bevásárlóközpontjában szombat délelőtt egy férfi, közölte a helyi rendőrség, írja az MTI alapján a Telex.hu. Nem sokkal 12 után több rendőr megrohamozta a bevásárlóközpontot, és kiszabadították a túszokat, az elkövetőt pedig elfogták – írja a Bild német lap. A túszejtő megsérült a műveletben, a túszok nem. A túszejtőről és az indítékairól keveset lehet tudni. A legtöbb német lap azt írja, hogy a túszejtő egy fegyveres 40 éves férfi volt. A DW német lap azt írja, hogy…
Tovább olvasom