Lits László NHSZ- és városüzemeltetési vezető nyilatkozott a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. közösségi oldalán, amiben kiderült, Szolnok rengeteget költ a csikkek felszedésére. Addig, amíg nem lépnek fel hatóságilag a csikkeldobálókkal szemben, addig nem lesz rend. Pedig például a buszmegállókban tilos dohányozni, de ott sem törődnek a tiltással többen. Ha lesz hatósági fellépés, akkor lehet majd javulásról beszélni, húzta alá.
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Könyvtárba járt és olvasni is szeretett az olasz kerékpártolvaj – fotóval
Többrendbeli lopás miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy olasz állampolgárságú férfival szemben. Az elkövető 2019-ben lejárt úti okmánnyal érkezett Magyarországra, és a megélhetését biztosító jövedelem hiányában 2021 őszén számos helyről kerékpárokat lopott, de a veszprémi könyvtárat sem hagyta el üres kézzel. A vádirat szerint a 40 éves elkövető 2021 októbere és decembere között, két hónap leforgása alatt hét lopást követett el, jobbára Balaton-parti településeken, valamint Veszprémben és Nagykanizsán. Ezek során hat kerékpárt tulajdonított el, 30.000 forinttól 102.000 forintig terjedő értékben, illetve a veszprémi könyvtárból két, összesen 5.000 forint…
Tovább olvasomHárom éve megszüntették, most visszahozták
Ismét lesz Honvéd Vezérkar – erről 136 igen szavazattal, 46 ellenvoks és 10 tartózkodás mellett döntött az Országgyűlés. A Honvéd Vezérkar 2019 januárjában szűnt meg, akkor az Összhaderőnemi Parancsnoksággal összeolvadva vált Magyar Honvédség Parancsnokságává. Most azonban annak érdekében, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség teljes egészében szétváljon egymástól, ismét létrehozza a Ház a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos törvények módosításával, írta az MTI. Miután november 1-jével létrejöttek a középirányító haderőnemi parancsnokságok, a Honvéd Vezérkar felső szintű stratégiai irányító szervezet lesz. Strukturális változásokat a jogszabály nem vezet be, a jelenlegi…
Tovább olvasomA Fidesz tovább folytatja a Balaton-part gátlástalan beépítését – beton és beton
Hiába a helyiek tiltakozása, a kormányzó pártok akadály nélkül öntenek újabb több ezer köbméternyi betont a tóba. Természetesen a Fidesz által irányított hatóságok szerint nincs is környezeti hatása, nem kell hatásvizsgálat és egyeztetésre sem volt szükség. Folytatódik a természet kizsákmányolása. A Párbeszéd társelnöke, Szabó Rebeka adott ki erről egy közleményt, amit most változtatás nélkül közlünk. “A balatonföldvári kikötő építésének ügye évek óta húzódik. Friss fejlemény, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal megállapította: a létesítendő kikötőnek nincs környezeti hatása, így környezethasználati engedélyhez nem kötött. Tehát a kormány hatóságai szerint a Natura 2000…
Tovább olvasomMeleg és átlagosan csapadékos volt az ősz, Szolnok is “átlépte” végül a rekordot
Az ősz nagy hőmérsékleti kilengések nélkül, de hosszú indián nyárral telt, és három nagyon száraz évszak után, 2022 őszén országosan átlagos mennyiségű csapadék hullott – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében, amit az MTI közölt. Az elemzés szerint a 2022-es ősz középhőmérséklete országosan 11,4 Celsius-fok volt, így 0,7 fokkal magasabb volt az 1991-2020 közötti évek átlagánál, a 10,7 foknál, ezzel a tizenkilencedik legmelegebb volt 1901 óta. A szeptember 0,5 fokkal hűvösebb volt a szokásosnál, majd az október 1,7, a november 1,0 fokkal átlag felett alakult. Az október országos átlagban a…
Tovább olvasomMagyarországi egészségügy: ilyen borzalmas állapotok vannak egy (?) hazai közkórházban – videó
Omladozó vakolat, borzalmas bűz a fül-orr-gégészet felé vezető átkötő folyosón. A kórházigazgató természetesen rögtön próbálja mosni kezeit, hogy az nem is úgy van ám. A Péterfy utcai kórházról került ki egy olyan videó a TikTokra, ami az épület rendkívül rossz állapotát mutatja be. A videón látható, hogy az alagsori folyosón a vakolat mállik a falakról. A videó készítője egyenesen úgy kommentálta a képsort, hogy annyira félelmetes, horrorisztikus az egész környék, és ehhez még társultak szagok és hangot, és hát egyáltalán, ez az egész alagsor, amin keresztül kell menni, ez valami…
Tovább olvasomElismerték Törökszentmiklós kiválóságait
Törökszentmiklós város napja alkalmából átadták a város elismerő díjait. Díszpolgárrá választották Babochay György agrármérnököt, ménestenyésztőt, a szenttamási gazdaság egykori vezetőjét. A tiszteletbeli díszpolgári címet idén Pacsai Norbert nyugalmazott pedagógus kapta meg. „Posztumusz Pro Urbe Törökszentmiklós díjat” adományozott a város néhai H. Tóth László üzemmérnök, szakmérnöknek, a kulturális életben betöltött meghatározó szerepéért, a Törökszentmiklósért végzett sokrétű tevékenységéért. A„Pro Urbe Törökszentmiklós díjat” Münz András író, újságíró, szerkesztő vehette át. „Törökszentmiklósért emlékérem” díjat kapott Kollár Bálint Géza, Kovács Béla pedagógus, kézilabda edző, egyesületi elnök, Mártonné Túri Katalin nyugalmazott vezető óvodapedagógus és Bohács Tamás…
Tovább olvasomEmberségből jeles: hátrányos helyzetűeket lát vendégül az étterem
Akár a mai körülményeket, közállapotokat is jól tükrözi a tiszaföldvári Gólya Étterem&Pizzastart közösségi oldalon tett posztja. Ezek szerint az étterem arra kéri a helyieket, hogy segítsenek nekik kiválasztani hat olyan családot, akik minimum három gyermeket nevelnek. Mint hozzátették, talán hihetetlennek hangzik, de vannak olyan családok, akik nem tehetik meg, hogy étteremben ebédeljenek. Nekik szeretnének ezzel az ebéddel élményt nyújtani. Hat asztaluk van, szeretnék megtölteni az éttermüket december 23-án 14 órától egy finom ebéd erejéig. Bejgli és mézeskalács biztos lesz és a megosztásokat is köszönték, amire máris többen reagáltak és ajánlottak neveket. Fotó: Google
Tovább olvasomEgyütt játszik a színpadon Bajor és Gálvölgyi
A kétezres években természetes volt, hogy akár filmekben, akár szórakoztató műsorokban együtt játszik Bajor Imre és Gálvölgyi János. Előbbi 2014-es, korai halála miatt erre sokáig nem adódott lehetőség, a művész úr lánya azonban színésznő lett és együtt játszhat édesapja korábbi egyik legjobb barátjával. Szinte a saját gyermekeként szereti Gálvölgyi János, a nyolc éve elhunyt Bajor Imre lányát, Lilit. Az élet a munkában is összehozta őket, hiszen együtt játszanak a színpadon. A Rózsavölgyi Szalon Végszó című előadásában ugyanis kollégaként szórakoztatják a közönséget – írja a Blikk. Különösen szívmelengető érzés ez Gálvölgyinek,…
Tovább olvasomDefibrillátor szolgál az ipartestület székházában
Életmentő pontot avattak a Cegléd és Térsége Ipartestülete székházában szerda délután. A testület korábbi felhívására ugyanis tizennégy vállalkozó jóvoltából mintegy nyolcszázezer forint értékben szereztek be életmentő defibrillátort. Az Ipartestület elnöke, Spindelbauer Attila az átadón elmondta: régi álmuk teljesült a berendezés megvásárlásával, valamint hogy a rendezvényeik alatt, nyitvatartáskor lesz hozzáférhető az orvosi eszköz.Fotó: Cegléd város Facebook, Szokolai Attila
Tovább olvasom