Több százan vettek részt az eseményen. Pénteken az ország több pontján zajlottak újfent tüntetések a tanárok és az oktatás mellett. A Telex beszámolója szerint Szolnok is a helyszínek között volt, itt a „Lépjünk együtt az oktatásért!” címmel hirdettek meg eseményt péntek délutánra. A résztvevők fél 5-től a Tiszai hajósok terén gyülekeztek, ahol beszédek voltak, majd egy perc néma csend következett az oktatásért. Ez után „zajos séta” kezdődött, melynek a végcélja ugyanúgy a Tiszai hajósok tere volt, ahol végül a demonstrálók közösen énekeltek. Az egyik résztvevő a lapnak azt mondta: nagyon…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Részegen ellopott egy rendőrautót, majd igazoltatni kezdte a többi sofőrt
Ellopott egy rendőrautót és másokat igazoltatott péntek hajnalban a romániai Nagyszebenben egy ittas férfi, aki így akart bosszút állni a rendőrökön, amiért felfüggesztették a vezetői engedélyét. Nem sokkal éjfél után megszondáztatták a rendőrök, és miután 0,8 ezrelékes véralkoholszintet állapítottak meg nála, és a gépkocsijának sem volt érvényes forgalmija, bekísérték az őrsre, elvették jogosítványát és bűnvádi eljárást indítottak ellene. A 23 éves veresmarti fiatalembert azonban nem akart gyalogolni, ezért beült egy rendőrautóba és elhajtott. A rendőrök csak akkor vették észre, hogy hiányzik a járőrkocsi, amikor még aznap éjjel felhívta őket a…
Tovább olvasomA Greenpeace szerint a kormány kiárusítja a védett természeti területeket
A Greenpeace Magyarország szerint gyakorlatilag védett természeti területek válhatnak értékesíthetővé, ha elfogadják azt a törvényjavaslatot, amit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be az Országgyűlésnek pár napja. Ha tehát valakinek egy szép nemzetipark-darabkára, vagy mondjuk a közeli tájvédelmi körzet egy szeletére fájna a foga, akár meg is vásárolhatja azt magának. Ez a felbecsülhetetlen értékű természeti kincseink gátlástalan kiárusítása – írta a környezetvédelmi szervezet, amely a törvényjavaslat azonnali visszavonását követeli. A Greenpeace Magyarország szerint a törvényjavaslat révén lehetővé válik a természetvédelmi területek magánkézbe adása. Mint írták, “a törvényjavaslatban ugyan az áll, hogy ez csak a természetvédelmi kezelésért…
Tovább olvasomOrbánt is meghívták a vasárnapi, oktatásért tartott tüntetésre
„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezúton szeretném meghívni önt a 2022. október 23-án Zalaegerszegen, 17 órakor megrendezésre kerülő a Szolidaritás ünnepe rendezvényre” – írta ki a Facebookra annak az oktatás helyzete ellen demonstráló tüntetésnek a szervezője, amit Zalaegerszegen tartanak, pont azon a napon, amikor Orbán Viktor is a városban lesz. A miniszterelnök október 23-át idén nem Budapesten, nagy tömeg előtt szólal meg, mint ahogyan azt eddig megszokhattuk, hanem Zalaegerszegen tart majd beszédet. A szervező hosszan levezette, hogy a zalaegerszegi tüntetésen nem lesz szó „a Tiborcz-lámpákról, ami miatt évek óta balesetveszélyes a városunk,…
Tovább olvasomMegszűnik az ingyenes tulajdoni lap letöltésének lehetősége
Megszűnik az ingyenes tulajdoni lap letöltésének a lehetősége, mostantól csak hiteles tulajdonilap-másolat lesz igényelhető 3000 forintért, az eddigi 3600 helyett. Ez derült ki a „területi közigazgatás működésével, az ingatlan-nyilvántartással és a területfejlesztéssel összefüggő egyes törvények módosításáról” című törvényjavaslatból – írja az adó.hu. A javaslat indoklása kitér arra, hogy papír alapon nem hiteles tulajdonilap-másolat már 2010. január 1-je óta nem adható ki, mostantól pedig elektronikusan sem lesz elérhető. A hiteles és a nem hiteles tulajdoni lap egyébként tartalmában a hitelesítési záradék kivételével teljes megegyezik egymással, a nem hiteles tulajdonilap-másolat felhasználhatósága azonban jóval…
Tovább olvasomSzeptemberben 15,9 százalékkal több adót fizettünk be az államkasszába, mint tavaly
Szeptemberben az államháztartás központi alrendszere (ebben az önkormányzatok nincsenek benne) 181 milliárd forint többletet ért el, szemben az előző évi azonos havi 391,3 milliárd forintos deficittel – írja jelentésében a Pénzügyminisztérium. Szeptember végéig összesen az államháztartás központi alrendszere 2691,7 milliárd forintos hiánnyal zárt (a teljes évi terv 3152,7 milliárd forint). Ezen belül a közvetlenül a kormány alá tartozó központi költségvetés 2773,0 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 252,6 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 171,3 milliárd forintos hiányt értek el. A jelentésben szerepel, amit Varga Mihály pénzügyminiszter szóban…
Tovább olvasomJövő kedden két órára megállhat a buszközlekedés
Figyelmeztető sztrájkot hirdetett október 25-re, jövő keddre a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), ami azt jelenti, hogy aznap délután 14 és 16 óra között nem fognak járni az autóbuszok – derül ki a szakszervezet honlapján közzétett bejegyzésből. A posztban azt írják, október 19-én volt az első egyeztetés a SZAKSZ és a Volánbusz Zrt. vezérkara között, amin tudatták a cég vezetőségével: az inflációs hatásokat és a megnövekedett rezsiszámlákat figyelembevevő fizetésemelést szeretnének elérni, azonban sem ezekről, sem a sztrájkhoz elégséges feltételekről sem sikerült megállapodniuk, így pénteken 12:30-tól ismét tárgyalnak a felek. A Volánbusz…
Tovább olvasomKözeleg a halloween – 5 app, hogy ne legyen félelmetes felkészülni a rémisztő szezonra
Hamarosan itt a halloween, ami ugyan csak egy éjszaka, de hatása már kiterjed a teljes hónapra: ez a „spooktober”, vagyis a „rémisztő október”. Akár az otthoni dekorációkról, akár a bulikhoz és összejövetelekhez készülő kosztümökről van szó, alább 5 olyan alkalmazásról olvashattok, amikkel legalább az előkészületek miatt nem kell félni. Belejönni a rémisztő hangulatba Az ötletelő appok koronázatlan királya, a Pinterest elképesztően változatos lehetőségeket kínál ahhoz, hogy ihletet merítsünk, rendszerezzük gondolatainkat és „táblákba” rendezzük ötleteinket. Akár a lombhullatáshoz igazítanánk otthoni színvilágunkat, akár jelmezünkhöz keressük azt a kis extra pluszt, itt biztosan…
Tovább olvasomTerheléses támadás gyanújával nyomoznak a népszámlálási oldal leállása kapcsán
Eredetileg vasárnap éjfélig lehetett volna kitölteni a népszámlálási kérdőívet a KSH internetes felületén, alaposan akadozott azonban a felület vasárnap. A „nagy érdeklődésre” hivatkozva a KSH szerda 10 óráig meghosszabbította a népszámlálás online adatszolgáltatási időszakát. Mindeközben pedig a rendőrség is lépett. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda terheléses támadás miatt rendelt el nyomozást. – tudta meg a Népszava. Az eljárás „saját észlelés alapján” indult el, bővebb tájékoztatást pedig a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak a lapnak. A kitolt határidőre az adatgyűjtésben érintett mintegy 5 millió cím 63,5 százalékából, 3,2 millió címről összesen közel 7 millió személyi kérdőív érkezett…
Tovább olvasomDirekt36: Rogánék már a háború kitörésének napján kiadták, mit kell hangoztatni a propagandának
Bár nemrég Orbán arról beszélt, hogy a februári találkozó után sejtette, hogy “baj van” Putyinnal, de a Direkt36 oknyomozó cikke a kormány nem számított háborúra. Bár Orbán Viktor arról beszélt nemrég Berlinben, hogy amikor Moszkvában járt az orosz-ukrán háború kitörése előtt, látta Putyin elszántságát, és ezért érezte, hogy „baj van”, ehhez képest kormányzati források szerint a magyar miniszterelnök februárban még épp az ellenkezőjéről beszélt – írja a Direkt36 abban az oknyomozó cikkében, amiben a magyar kormány háborús manőverezéséről készítettek. A cikk szerint a miniszterelnök belső körben azt magyarázta februárban, hogy nem számít háborúra.…
Tovább olvasom