Az ukrajnai háború elől 2022. július 30-án 92 ember, köztük 28 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is. A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Márki-Zay: Nem támogatjuk a DK jelöltjeit az időközi választásokon
“Az ellenzéki szavazatok megoszlása akadályozhatja a Fidesz leváltását” – ezzel az indoklással jelentette be Márki-Zay Péter vasárnapi, Szentgotthárdon tartott sajtótájékoztatóján, hogy nem fogják támogatni a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjeit a következő időközi választásokon – írja a Magyar Hang. A döntést a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöksége azok után hozta meg, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK korábban a megállapodásuk ellenére többször “ráindult” ellenzéki jelöltekre. Márki-Zay megjegyezte, ettől még az MMM teljesíteni fogja az ellenzéki összefogásból adódó kötelezettségeit. A bejelentésre reagálva a Demokratikus Koalíció a sajtónak eljuttatott közleményében annyit írt: Hódmezővásárhely polgármesterével…
Tovább olvasomNépszavazással fognak dönteni az Öreg-tó partjára tervezett luxusszállodáról
Tatán három kérdésben tartanak népszavazást, amelynek kezdeményezői azt szeretnék megakadályozni, hogy a Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon-csoport szállodát építhessen az Öreg-tó partján. Az Avalon-csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene 15 milliárd forintból a saját telkén, az Öreg-tó partján, ami viszont természetvédelmi területnek számít. A tervek ellen lakossági tiltakozás indult, a beruházás megakadályozása érdekében civil mozgalom is alakult, amely több tüntetést szervezett, majd csaknem 7000 aláírást gyűjtött össze. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha azon a választópolgárok több mint fele – mintegy tízezer ember – voksol.…
Tovább olvasomVisszaesett a lakossági áramhasználat
Amíg az év eleji időszakra a rekordfogyasztás volt jellemző, a rezsiemelés bejelentése óta érezhetően visszaesett a magyarországi háztartások áramfogyasztása – írja a Mavir országos energiairányító adataira hivatkozva a Portfolio. A júniusi fogyasztási adatok 3,5 százalékkal múlták alul a tavalyi, egyébként rekordot jelentő júniusi energiafelhasználást. Bár a teljes júliusi adat még nem ismert, július 1. és 24. között már 4,6 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Ami pedig ennél is látványosabb, hogy június 14. és 24. között, azaz a rezsiemelés bejelentése óta 5,2 százalékkal csökkent a fogyasztás. A Portfolio figyelmeztet, hogy az egybeesés nem feltétlen jelent…
Tovább olvasomÍgy sem lesz több üzemanyag az országban, hogy részben tovább szűkítették az ársapkára jogosultak körét – videó
A magyarországi benzinkutak által forgalmazott üzemanyagok kötelező hatósági ára már tavaly év vége óta jelen van, ám az azt igénybe vevők köre jelentősen leszűkült az elmúlt hónapokban. Legutóbb a tegnapi bejelentést követően, ugyanakkor a szakértő szerint még mindig nem elég vonzó a külföldi vállalatoknak, hogy benzint és dízelt exportáljanak hazánkba. Így pedig a MOL-vezér által is valószínűsített üzemanyaghiány továbbra sincs megoldva teljes mértékben, legalábbis nem ezzel a lépéssel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombat délelőtti kormányinfón bejelentette, a kormány a magántulajdonú gépjárművekre, mezőgazdasági erőgépekre, traktorokra és a taxikra tartja fent…
Tovább olvasomHétfőtől nem dolgozik Orbán Viktor
A miniszterelnök kiveszi évi rendes szabadságát és úgy tűnik, ismét ellátogat az Adriára. Csak nehogy jachton tegye ezt meg, mert abból mindig valami baj van. Minden bizonnyal idén is Horvátország lesz az úticélja Orbán Viktor miniszterelnöknek, miután – ahogyan azt az Azonnali megtudta – a kormányfő hétfőtől kivette évi rendes szabadságát. Orbán egy, vagy két hétre utazik majd el, nevüket el nem áruló, belső források szerint, hogy a választási év fáradalmait kipihenje. Két éve, a koronavírus kitörése után ugyan a miniszterelnök a Balatonon való nyaralásra buzdított mindenkit Facebookon a belföldi turizmus fellendítése…
Tovább olvasomIlyen, amikor a miniszter alig két hét alatt homlokegyenest mást mond, de mindig csodálatos magabiztossággal – videó
Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón alig két héttel ezelőtt még a gáz bevezetése mellett tette le a voksát. Július harmincadikán pedig szintén meggyőző arckifejezéssel taglalta, hogy a gáztól menekülni érdemes. A Fidesz-kormány, élén Orbán Viktorral természetesen mindig igazat mond, de ha ez két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó információ, akkor melyik igazságnak higgyünk? Hiszen mindkettőt Orbán Viktor és csapata tárta elénk július közepén, illetve végén. Azt pedig még bele sem számoltuk a képletbe, hogy külügyminiszterünk hosszútávú, a piaci árhoz képest ÖTÖDÉBE kerülő, aláírt olcsó orosz gázszerződésről beszélt még a választási kampányban. Akkor…
Tovább olvasomMennyire elítélendő az a sok sofőr, aki egy fél órája pirosat mutató sorompón “tilosban” keresztülhalad? – videó
Buszok és személyautók tömkelege is megszegte a KRESZ-t, amikor a fénysorompó tilos jelzése ellenére áthaladtak a síneken és folytatták útjukat. De ez vajon mennyire normális és elfogadható, hogy mindenféle szerelvény érkezése nélkül több, mint harminc perce dekkol egy seregnyi autós egy lezárt sorompónál? Mennyire kell betű szerint betartani a szabályokat? A közlekedési szabályok szerint ugyanis rendkívül súlyos vétséget követtek el a tilos jelzés ellenére a síneken áthaladók. De ha négy órán keresztül mutat pirosat úgy, hogy a világon sehol nem érkezik semmilyen vonat, akkor négy órán át várunk az átjárónál?…
Tovább olvasomKomoly viharok és esőzés Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de néhány terület így is szinte szárazon maradt
Égető szükség lenne a csapadékra Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Voltak olyan területek, amik kaptak is 10 mm feletti esőmennyiséget, de sajnos így is maradtak olyan részek, amik szinte szárazon maradtak, olyan kevés eső esett. A következő napokban még van remény további égi áldásra. Kora délután érkezett meg a viharzóna a megye térségébe, ám a végigvonuló hidegfront nem járt minden helyen megfelelő mennyiségű csapadékkal. Észak, nyugat és kelet is megkapta a maga részét az esőből, de éppen az Alföld egyes területein esett rendkívül kevés csapadék. Karcagra például akkora viharral érkezett meg a front,…
Tovább olvasomA kormány 25-ről 40 százalékra emelte az egyik extraprofitadót
25-százalékról 40 százalékra nő a kőolajtermék-előállítók különadója – derül ki az erről szóló június 30-ai kormányrendeletből. Ez praktikusan a Molra vonatkozik, amely a százhalombattai finomítóban dolgoz fel kőolajat. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfón bejelentette – és az erről szóló rendelet is azonnal megjelent a Magyar Közlönyben – hogy a kormány felszabadítja a hazai kőolajtermék-tartalék mintegy negyedét azért, mert a Mol százhalombattai finomítóját tovább nem halasztható karbantartás miatt részlegesen le kellett állítani. A finomító teljes kapacitáson épphogy képes fedezni a hazai üzemanyagszükségletet, ám a karbantartás idején erre nem képes. A felszabadított mennyiséget…
Tovább olvasom