Pintér Sándor, Varga Mihály, Gulyás Gergely és Szijjártó Péter pozíciója is biztosnak tűnik a Népszava információi szerint, de így is lehetnek változások a kormányban. Kásler Miklós távozik, Lázár János pedig visszatér – tudta meg a Népszava a kormányalakításról. A napilap szerint biztosra vehető, hogy a kormányfő a kulcstárcák – belügy, pénzügy, kancellária – vezetőivel már megállapodott, Pintér Sándor pedig 74 évesen is újabb négy év miniszterséget vállalt. Lázár János a lap szerint agráriummal, élelmiszeripari fejlesztésekkel, kiskereskedelemmel foglalkozó tárcát kaphat. A Népszava információi szerint Varga Mihály is marad pénzügyminiszterként, azonban tárcájának kevesebb funkciója lesz…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Bődületes dühöngésbe kezdett egy férfi a jászfényszarui boltban
Megvágta a kezét az egyik termék csomagolóanyaga, ez gerjesztette haragra a férfit. A Jászberényi Járásbíróság garázdaság vétsége miatt, mint különös visszaesőt 60 nap elzárásra ítélte azt a többszörösen büntetett előéletű, 52 éves férfit, aki 2021. július 21-én délután négy óra körül, miután Jászfényszaru egyik élelmiszerboltjában, vásárlás közben az egyik termék csomagolása megvágta a kezét, minősíthetetlen dühöngésbe kezdett – írja a Szolnoki Törvényszék honlapja. Az alkalmazottakkal kiabált, a bevásárló kosarát a többi kosárhoz dobta, a padlóra köpött, és kifelé menet még az üzlet kirakatüvegébe is beleütött. A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint…
Tovább olvasomA fideszes volt államtitkár kiakadt, hogy nem érhető el a háziorvos – utána azonban csak úgy zúdult rá a szitok a “köznéptől”
Nehéz elhinni, de L. Simon László azon akadt fenn, hogy a háziorvos rendelésére csak telefonon lehet bejelentkezni és egyébként is minél kevesebb élő találkozás zajlik a páciens és az orvos között. Aztán emlékeztették rá, hogy több, mint két éve ez zajlik Magyarországon azoknál, akik nem a kivételezett felső tízezerhez tartoznak. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Facebook-oldalán fakadt ki azon, hogy Gárdonyban a háziorvosi rendelésre csak telefonon lehet bejelentkezni, de inkább azt javasolják a betegeknek, hogy ne menjenek a rendelőbe, nehogy megfertőzzenek valakit. A részletekről a Telex…
Tovább olvasomMesés vagyont keresett, hogy követőinek Covid elleni fogkrémet adott el, most csődöt jelentett, kimondták, hazudott
Igaz, a jelenlegi törvények alapján ezzel inkább magát tudja ideiglenesen védeni a következmények elől. Bő két évtizede építette ki hálózatát, hamar felismerte az összeesküvés-elméletekben és az internetben rejlő lehetőségeket és köszönte szépen, ebből szép kis vagyont keresett. Most azonban többedszerre is nagyon túllőtt a célon. Nem mindennapi üzleti modellt épített ki Alex Jones: az amerikai szélsőjobboldal sztárja rájött arra, hogy az összeesküvés-elméletek hívőinek nem csak azt tudja beadni, hogy Barack Obama az al-Kaida tagja, hanem azt is, hogy kapható az agyműködést és a potenciát egyaránt megdobó tabletta, így aztán évi…
Tovább olvasomÚjjászületett: hihetetlen, ahogy egy nő beájult arccal előre az érkező vonat alá, ám karcolásokkal megúszta – videó
Elképesztően szerencsétlen és mégis végtelenül szerencsés balesetet szenvedett egy argentin hölgy. Drasztikus vérnyomás-zuhanás miatt eszméletét veszítve esett éppen az állomásra befutó vagonok alá, de valaki nagyon vigyázott rá odafent, mert gyakorlatilag semmi baja sem lett. Élve és egészségesen húzták ki, óriási szerencse. Az argentin főváros, Buenos Aires pályaudvarán durva, de szerencsére nem tragikus kimenetelű balesetet rögzített a biztonsági kamera: A New York Post azt írja, egy Candela nevű fiatal nő az éppen érkező vonat felé tartva hirtelen elveszti az eszméletét, amikor az állomásra beérkezett vonat. A szemtanúk láthatóan elborzadnak a történtekről.…
Tovább olvasomJászladányi férfi a zsaruknak: Hívhatsz száz rendőrt, úgysem tudtok velem mit csinálni, mind megdöglötök
A 49 éves férfi baltával hadonászva fenyegette meg a kiérkező rendőröket, akik végül hatástalanították és elfogták az elkövetőt. Megúszta felfüggesztettel. A Jászberényi Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte és elkobozta a baltáját, annak a 49 éves férfinak, aki 2019. május 17-én este fél tíz körül Jászladány egyik utcájában egy baltával a feje felett hadonászva többször megfenyegetett két jogszerűen eljáró rendőrt, akik éppen a lányát hallgatták meg, aki maga hívta ki a rendőröket, mert aznap bántalmazták –…
Tovább olvasomAz oroszok sugárzó emléktárgyakat vittek magukkal Csernobilból?
A háború első napjaiban a fehérorosz határ felől bevonulva gyorsan elfoglalták az oroszok a csernobili atomerőművet és környékét. Most nemrég kivonultak a területről, ám az ukránok szerint több olyan veszélyesen sugárzó “szuvenírt” is magukkal vittek, ami életveszélyes sugárzást bocsát ki magából. Az ukrán kormány azt állítja, hogy az orosz csapatok erősen radioaktív „szuveníreket” vittek magukkal, amikor március végén kivonultak Csernobilból – írta meg a Vice. A probléma ezzel csak az, hogy a radioaktív tárgyakat nem tanácsos az élő szervezethez közel helyezni, márpedig az oroszok – legalábbis az ukránok szerint – így…
Tovább olvasomA háború miatt felpörög az erdőirtás és a környezetszennyezés is
A világ napraforgóolaj-exportjának két kulcsországa, Ukrajna és Oroszország háborúban áll egymással, aminek hatására az egyébként is magas árak tovább emelkedtek. Sok élelmiszeripari cég ezért újra a rendkívül környezetszennyező pálmaolajhoz fordul, csak ebben látja a fennmaradása zálogát. A környezetvédelmi problémák a gazdasági nehézségek közepette a háttérbe szorultak – írja a Euronews. A pálmaolaj az utóbbi években páriává vált, mert előállítása rendkívül környezetszennyező. A világ termelésének 85 százalékáért Malajzia és Indonézia felelős, ahol rengeteg esőerdőt vágtak ki, hogy helyet biztosítsanak az olajpálmáknak. Az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának öt évvel…
Tovább olvasomTöbb mint 11 milliárd forintot költött focira a közmédia
Még tavaly novemberben jelentette be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), hogy ők közvetíthetik a magyar labdarúgó-válogatott összes mérkőzését egészen 2028-ig, beleértve a Nemzetek Ligája és a világversenyek selejtezőmérkőzéseit, valamint a soron következő két Európa-bajnokság találkozóit is – olvasható a Media1-en. A Magyar Hang most átnézte a kapcsolódó szerződéseket, és kiderült, hogy mindez több mint 11 milliárd forintba került. Mint írták, a közvetítésekről három külön szerződés rendelkezik: Az egyikben Nemzetek Ligája 2022-es, 2024-es, 2026-os magyar érdekeltségű selejtezői, a döntőmérkőzések, továbbá a 2024-es és 2028-as Európa-bajnoki selejtezők, valamint a 2026-os világbajnokság…
Tovább olvasom„Az ellenzék lehetősége a Fidesz-modell”
Szorosabb eredményre számított Török Gábor, de az újabb kétharmadnál nagyobb meglepetés lett volna, ha az ellenzék győzni tud. A politológus a választás eredményének értékelése mellett kifejtette, Orbán Viktor kormányára nehéz évek várnak, a válságkezelésben pedig szükség lesz az olyan tapasztalt politikusokra, mint Lázár János és Navracsics Tibor, akik az idei választás nagy visszatérői. Szerinte az ellenzéknek a kilencvenes évek Fideszéről kellene példát vennie, ám ezt az utat jelenleg egyedül a kétfarkú kutyapárt követi. “A kutyapárt attitűdje jó, azt ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy jelentősen megerősödjenek. A példa azonban fontos: és…
Tovább olvasom