Borzalmas baleset a lóversenyen, súlyosan sérültek zsokék és lovak is – videó

Ha egy ilyen szoros csatában elöl bukik valaki, szinte lehetetlenség, hogy ne legyen belőle tömegbaleset. Két lovat el kellett altatni, három zsoké pedig kórházba került. A hétvégén tartották a Hong Kong Sprint nevű lóversenyt a nemzetközi versenyek egyik fontos állomását, egyben Hongkong legnagyobb lóversenyét. Az idei verseny viszont tragédiával végződött azután, hogy az ötödik mérkőzésen tömegbaleset történt – írja az AFP. A 1200 méter hosszú versenyen a célegyenesre ráfordulva több ló is összeütközött egymással, hatalmas balesetet okozva. Annyira gyorsan történtek az események és olyan nagy volt a felfordulás, hogy nehéz volt…

Tovább olvasom

Egy jelentés szerint Magyarországról is érkezett Izraelbe omikron-variánssal fertőzött beteg

Ez nagyjából azt is előrevetíti, hogy már hazánkban is megjelent a vírusmutáns, ahogy Európa szinte minden országában kimutatták már a jelenlétét. Izraelben már az ötödik hullámra készülnek. Izraelben az omikron vírusváltozat terjedése és az R fertőzési együttható fokozatos emelkedése miatt már a koronavírus-járvány ötödik hullámának kitörését próbálják megfékezni – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja. Naftali Bennett miniszterelnök az izraeli kormány vasárnapi ülésén óva intett a koronavírus-járvány újabb hullámától. Ha nem teszünk azonnali lépéseket, akkor a zárlathoz fogunk eljutni – mondta, és oltakozásra biztatta a megfelelő védettséggel nem rendelkezőket.…

Tovább olvasom

Továbbra is gyengélkedik a MÁV, vereség Szentlőrincen is

Az utóbbi időben végképp nem sok babér terem a szolnoki focisták számára és kiesőhelyre zuhant vissza a gárda. A húsz mérkőzés alatt megszerzett 19 bajnoki pont kevés lesz az üdvösséghez, veszélybe kerülhet a bennmaradás is. Az első félidő kiegyenlített játékát követően a második játékrész derekán néhány perc alatt kétszer is mattolták a Szolnok védelmét, így végül simán győzött a Szentlőrinc, a Szolnok pedig kieső helyen telel. A részleteket a Nemzetisport.hu oldalról tudhattuk meg. LABDARÚGÓ NB II20. FORDULÓ SZENTLŐRINC–SZOLNOKI MÁV FC 2–0 (0–0)Pécs, PMFC Stadion, 50 néző. Vezette: Farkas Tibor (Kulman Tamás, Ország Péter)Szentlőrinc: Prokok – Erdélyi,…

Tovább olvasom

A jászfényszarui polgárőrök országos elismerésben részesültek

A járvány miatt a szokásostól eltérően kevesebb rendezvénybiztosítási feladatuk volt a jászfényszarui polgárőröknek az elmúlt közel két évben. A folyamatos közterületi járőrszolgálat mellett segítették a járványügyi szabályok betartását a város üzleteiben. Előfordult, hogy eltűnt személy felkutatásához vagy lakástűzhöz riasztották az önkénteseket. Áldozatos munkájuk elismeréseként a jászfényszarui Polgárőr Egyesület idén megkapta az „Év Polgárőr Egyesülete” kitüntetést. Képek: Jászfényszaru Városi Polgárőrség Facebook-oldala

Tovább olvasom

Magyar orvosok minden eddiginél hatásosabb Covid-gyógyszert találtak

Holló András és csapata eredetileg egy olyan gyógyszeres terápiát szeretett volna létrehozni, ami csillapítja a koronavírusos betegek szorongását és halálfélelmét. Ehhez képest sikerült a Covid-19 ellen eddigi leghatékonyabb molekulát megtalálniuk. Az így bevetett antidepresszánsok és a kreatív gondolkodásuk végül azt az eredményt hozta, hogy csökkenni kezdett az Uzsoki Kórház Covid-osztályán a halálozás. Valójában a stresszt akarták csökkenteni Fontos tisztázni, hogy önmagában antidepresszáns, vagy önmagában cukorbetegség vagy vérnyomás gyógyszer nem létezik. Amikor beveszünk egy ilyen gyógyszert, az szétterjedve a vérárammal, ha egy kicsit is, de a szervezet minden részén kifejt valamiféle…

Tovább olvasom

A hétvégén megszületett az LMP és az MSZP országgyűlési listája is

A hétvégén tartja tisztújító kongresszusát az LMP, ahol az országgyűlési választásokhoz közeledve többek közt a listahelyekről is szavaznak a küldöttek. Délutánra meg is született az első tíz helyezett a párt közleménye szerint. Eszerint Ungár Péter, az LMP országos elnökségének titkára lesz a párt listavezetője. Második helyen a párt jelenlegi férfi társelnöke, Kanász-Nagy Máté kap helyet, őt követi majd Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője. A negyedik helyen Bakos Bernadett, az LMP kőbányai önkormányzat képviselője, az ötödiken pedig Ferenczi István, az LMP kispesti önkormányzati képviselője juthat parlamenti helyhez. A lista további része…

Tovább olvasom

Simán győzött az Olaj

Csak az első negyed végéig volt szoros, utána elvesztette a fonalat a Kaposvár és simán zsebelte be az újabb sikert a Szolnok. Mindkét edző kénytelen volt nélkülözni egy-egy játékosát, a vendégeknél az irányító Hilliard hagyta ki a mérkőzést, míg Szolnokon Cummings nem lépett pályára családi okok miatt – adta hírül az olajofficial.hu. Az első negyedet még csak 21-20-ra nyerte a hazai csapat, de a 18. perc végére már tíz ponttal ment az Olaj (39-29). A fordulás után igyekezett keményíteni játékán a Kaposvár, különösen támadásban próbáltak határozottabbak lenni, ám az Olajbányász…

Tovább olvasom

Egyáltalán nem kizárt a teljes lezárás karácsonykor Németországban

A járványkezelés mindennél fontosabb és ha a hatékonyság úgy kívánja, nem szabad elvetni az újabb teljes lezárás ötletét – véli az új német kancellár. Olaf Scholz szerint rugalmasságra van szükség, amikor a Covid-járvány elleni küzdelemben az ellenintézkedéseket mérlegelik. “Nem szabad, hogy létezzenek vörös vonalak, ezt a járvány megmutatta nekünk. Mindig készen kell állnunk arra, hogy újragondoljuk az álláspontunkat, ha a körülmények úgy kívánják” – mondta a Bild am Sonntag c. lapnak adott interjújában. Szerinte ilyenkor gyorsan és határozottan kell cselekedni. “Annak érdekében, hogy a kórházak a sok koronavírusos beteg ellenére elegendő…

Tovább olvasom

Komoly: nem érte el a kívánt hatást a szer, amit egy orvos fecskendezett be az intim testrészébe

Az eddigi információk alapján elégedetlen lehetett a péniszméretével és mivel éppen rossz lelkiállapotban volt, egy orvos meggyőzte, hogy meg tudja oldani a gondját “baráti áron”. A kívánt hatás helyett azonban fájdalmai lettek, ezért feljelentést tett az áldozat. Valahol Hajdú-Bihar megyében fecskendezett páciensébe valamilyen anyagot egy orvos, azt ígérve, hogy a természetes összetevőkből álló szer meghozza a kívánt eredményt, de nem így lett, kezdte tudósítását az RTL-Klub egy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel és csalással vádolt orvos és bűnsegéd neje ellen hozott bírósági ítéletről. Erről a 444.hu cikkében olvashattunk. Az eset még…

Tovább olvasom

Elképesztő: újabb 200 milliónyi EU-pénz landolt a “geotermikus erőművek királyánál”

Az ügyben ráadásul további rossz érzést okoz, hogy olyan EU-s támogatást utaltak ki Varga Mihály barátjának, amit még meg sem kaptunk. A korrupciós kockázatok miatt felfüggesztett uniós pénzek ugyanis még nem kerültek hozzánk és minden csak feltételes mód. Itt azonban mindent kifizettek már előlegként, téboly. Erről is Hadházy Ákos független képviselő számolt be elsőként a Facebookon. “Csak röhögni lehet ezen: újabb 200 millió forint EU-s pénzt dobtak K. Imre, a geotermikus erőművek királya, Varga Mihály haverja után. Még szebb, hogy kicsit korábban ebben a Mátészalka melletti, lepusztult családi ház kertjében…

Tovább olvasom