Gödhöz hasonló “különleges gazdasági övezetet” hoztak létre az ellenzéki vezetésű város mellett, ezzel természetesen elvonva a legfontosabb adóbevételeket az egyébként sem könnyű helyzetű Dunaújvárostól. Orbánék az összes bevételt a fideszes többségű megyéhez irányítják hónapok óta, amely a visszaosztásnál természetesen kihagyja a jobbikos vezetésű várost. Dunaújváros vezetése a bírósághoz fordul, hogy visszaszerezze azokat a bevételeket, amiket a kormány még a nyáron vett el a várostól, amikor egy kormányhatározattal a gödihez hasonló különleges gazdasági övezet hoztak létre a dél-koreai SK Innovation új akkumulátorgyárának tervezett helyszínén. A kormány döntése miatt kijelölt területeket július 1-jén…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Két “ősrégi” sportág is kimaradhat a 2028-as olimpia programjából
Korrupciós ügyek a sportági szövetségeknél, repülhet az olimpia programjából az ökölvívás és a súlyemelés is. A súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülésével még bekerülhetnek, jelentette be Thomas Bach elnök a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testületének háromnapos ülése után. Megemlítette azt is, hogy gördeszkában, sportmászásban és hullámlovaglásban (magyarul: szörf) biztosan rendeznek majd versenyeket a kaliforniai nagyvárosban is. A Nemzetközi Öttusa Szövetségnek (UIPM) a jövő év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra, illetve addig kell megjelölnie, melyik…
Tovább olvasomÚtfelújítások Szolnok mellett
Két rossz állapotban levő mellékutat is felújítanak Szolnoknál. Az összköltség nagyjából négymillió forint. A Magyar Falu Program keretében több, mint 4 kilométernyi útszakasz felújítása kezdődik térségünkben. A Szolnok-Tiszasüly összekötő úton 2,3 míg a Szolnok-Jászkisér szakaszon 1,77 kilométernyi út újul meg. A munkálatokat már elkezdték. A növényzetet irtják a 3224-es út mentén – ezzel kezdődött a munka. A Szolnok-Tiszasüly összekötő úton a 591 millió forintból 2,3 kilométernyi utat újítanak fel. KOVÁCS PÉTER megyei igazgató, Magyar Közút Nonprofit Zrt. „A felújítás vonatkozásában hideg remix technológiát, mechanikai stabilizációt, valamint két réteg aszfalt beépítést…
Tovább olvasomElkészült Szolnok legnagyobb játszótere
Hétvégén adták át a gyerekeknek a megújult Tiszaligeti játszóteret, mely egyben Szolnok legnagyobb játszótere is. Kicserélték a már meggyengült kerítéseket, belső, térköves járdahálózatot építettek, elvégezték az ilyenkor szokásos zöldfelület rendezést, fejlesztették a közvilágítást, a játszótér jobb megközelítése érdekében új gyalogátkelőhelyet alakítottak ki, illetve nyilvános, automata illemhelyet is létesítettek. A játszótérre pedig új játékok kerültek a CLLD városfejlesztési program keretében: kilenctornyos játszóvár, hinták, rugós játékok, homokozó, „Zölderdő” kisház, fészekhinta, függeszkedő forgó, trambulin várja a gyermekeket és a családokat. Az újonnan átadott játszópark, a városban indított játszótér felújítási projekt utolsó állomása volt.…
Tovább olvasomEltűnt egy 15 éves alattyáni fiú, a családja és a rendőrség keresi
A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást folytat Horvát Renátó eltűnése ügyében. A 15 éves alattyáni fiú 2021. december 8-án reggel nevelési helyéről iskolába ment, ahonnan ismeretlen helyre távozott és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik. Az eltűnt személy kb. 170 cm magas, átlagos testalkatú, barna bőrű, fekete hajú. Bal fülében kereszt alakú fülbevalót visel.Eltűnésekor fekete kapucnis dzseki, fekete farmer és fekete sportcipő volt rajta. Kérjük, hogy aki a képen látható Horvát Renátót felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Jászberényi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett…
Tovább olvasomVigyázzanak az utakon! Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a megyére az ónos eső miatt
A korábban ónos eső miatt kiadott riasztásokat mérsékelte, a havazás miatt viszont két megyében másodfokúra emelte figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön kora délután. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint az ónos eső miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Jász-Nagykun-Szolnok megyében, továbbá Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Veszprém és Zala megyében. A havazás miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére viszont másodfokú figyelmeztetést adtak ki, mert ezekben a megyékben a nap folyamán 20 centiméternél több hó is hullhat. Emellett szintén a havazás miatt Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van…
Tovább olvasomAmikor az oltásszkeptikus találkozik a víruskutatóval | videó
Mi lenne, ha éppen egy oltásszkeptikussal, vagy egy vírustagadóval beszélgetnénk, majd hirtelen megjelenne egy szakember, aki válaszol minden kérdésére és felvetésére? A telex.hu munkatársai pontosan ezt a helyzetet teremtették meg egyik videójukban: Leszólítottak pár koronavírust tagadó vagy az oltást ellenző járókelőt, majd a beszélgetés során hirtelen megjelent dr. Kemenesi Gábor virológus, aki empátiával és türelemmel reagált a megszólított járókelők szavaira.
Tovább olvasomBoldog István bejelentette, nem indul 2022-ben, mert “a családját helyezi előtérbe”
„A ’22-es országgyűlési választásokon nem indulok” – jelentette be a Facebook-oldalán megjelent videóban Boldog István. A fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, a családját helyezi előtérbe, de azért segíteni fogja a körzetben a Fidesz elnöksége által kiválasztott jelöltet. Boldog elmondása szerint a családja régóta kérte tőle, hogy hagyjon fel az országos politikával, aminek ő most eleget tesz. Mint mondta, 55 évesen jutott arra, hogy ezt a döntést meghozza. A történet azért felvet néhány kérdést, kiváltképp, mivel pár hónapja még választásra készülő politikus képét mutatta magáról a Facebookon. Igaz, Kubatov Gábor már akkor kijelentette,…
Tovább olvasomSzijjártó azt hitte a Pegasust gyártó cégről, hogy a Nemzeti Sportról van szó
Szijjártó Pétert hallgatták meg a nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülésén, ahol a Pegasus-ügyről is kérdezték a külügyminisztert. Az Információs Hivatal nem vásárolt a Pegasus szoftverből, nem üzemeltet és nem üzemeltetett ilyen szoftvert – jelentette ki Szijjártó. Amikor a Pegasus-ügy júliusi kirobbanása után először kérdezték a kémszoftver izraeli gyártójáról, az NSO-ról, állítása szerint azt se tuda, mi az. „Azt hittem a Nemzeti Sport Online-ról van szó. Furcsálltam is, hogy mi közünk van ehhez.” Megkérdezte a munkatársait, hogy a sportlap előfizetésével van-e probléma az Információs Hivatalban. De azt a választ kapta, hogy papír…
Tovább olvasomTestvéreivel együtt eltűnt egy 6 éves szolnoki kislány
Testvéreivel tűnt el egy hatéves szolnoki kislány. A Szolnoki Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Farkas Mirella és a nővére, Balogh Jázmin, valamint a bátyja, Balogh Roland eltűnése ügyében. A kislány december 7-én 16 óra 20 perc körül távozott a gondozási helyéről a testvéreivel, azóta sem lehet tudni, hogy hol lehetnek. Farkas Mirella körülbelül 140 cm magas, telt testalkatú, kreol bőrű, szeme sötétbarna, fogazata ép, haja vállig érő sötétbarna színű. Eltűnésekor egy lila kabátot, színes, bojtos sapkát és fekete melegítőt viselt. Balogh Jázmin személyleírása: 170 cm magas, erős testalkatú, kreol bőrű, szeme…
Tovább olvasom