Kigyulladt egy tízemeletes társasház egyik lakása Szolnokon

Tűz keletkezett egy tízemeletes társasház egyik kilencedik emeleti lakásában pénteken délután négy óra előtt Szolnokon, a lakók kitelepítése folyamatban van – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel. Németh Ádám elmondta: a kigyulladt Aranyi Sándor utcai lakásban egy ember lakott, akit füstmérgezés miatt a mentők ápolnak.  A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy ágy és annak környezete égett az egyik helyiségben. A tűzhöz a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik megfékezték a tüzet, valamint átszellőztetik az ingatlant – közölték. Képünk ön az Aranyi utca egy részlete. Képünk illusztráció, fotó: Google…

Tovább olvasom

Azt beszélik a helyiek, hogy súlyos fegyelmi gondok lehetnek a zagyvarékasi iskolában

Állítólag egy fiúnak eltörték mindkét kezét, meg valami mérgezés is volt az iskolában – kaptuk a hírt Zagyvarékasról. Informátorunk elküldte annak a lakosnak a bejegyzését is, aki lefényképezett egy fiút, akinek valóban el van törve mindkét keze, be is van gipszelve, mondván, az az ő fia. Állítólag mindennaposak az iskolában a verekedések, ez a posztoló szerint azóta van, mióta megváltozott a vezetőség. Hozzátette, a tanárok semmit sem tudnak csinálni, csak a gyámügyet emlegetik, de szerinte nem azok kellenek ide. Feltette a kérdést, a tanárok meg a vezetés mit csinál, amikor…

Tovább olvasom

Zúgott a “hazaárulók, hazaárulók” a közmeghallgatáson

Orbán Viktor magyar kormányfő akkumulátorgyártó nagyhatalommá álmodta az országot, most meg is látszik, hogyan viszonyul a nép az ő elképzeléseihez. Debrecenben és környékén óriási a felháborodás, hogy a magyar kormány meg sem kérdezte az embereket arról, hogy mit akarnak a szomszédjukban látni. Mert most kiderült az, hogy ők nem akarnak akkumulátorgyárat látni. Az újabban megtartott fórumok rendre botrányba fulladnak, ahogy a legutóbbi is. A gyűlésen a a megjelentek azt skandáltk: hazaárulók, hazaárulók! A telex.hu készített erről felvételt. Fotó: Telex.hu/Hevesi-Szabó Lujza

Tovább olvasom

Szolnoki szégyenfoltok: az egykori Nemzeti Szálló

Szolnok fejlődik, folyton ezt hallani. Nos, akkor vajon miért is van a belvárosban annyi üres, kiadó üzlethelyiség? Ez csak az egyik jele annak, hogy Szolnokon sem éppen luxemburgi méreteket ölt az életszínvonal. Másik jele, hogy Szolnokon szolgáltatásokban sem nagyon lehet dúskálni, például alig van szállodai kapacitása. Igaz, épül most egy Tiszakavics, de az is kevés lehet az üdvösséghez. Persze nincs is annyi látnivaló a városban, hogy turisták özönét kelljen elhelyezni. Régen is volt igény szállodára, lásd a volt Nemzeti Szálloda épületét, ami jelen állapotában siralmas néz ki a belváros szívében. Évek…

Tovább olvasom

Negyvenmilliós busszal rendezett ámokfutást négy megyén át – videóval!

A jászberényi nyomozók őrizetbe vettek egy jászapáti férfit, aki az éjszaka során elkötött egy autóbuszt, majd 4 vármegyét megjárva egy árokba borulva ért véget az útja. Bejelentés érkezett a rendőrségre január 19-én este, miszerint Jászapáti területéről 20 óra körül eltulajdonítottak egy 40 millió forint értékű autóbuszt. Tekintettel arra, hogy a jármű GPS nyomkövetővel volt ellátva, annak útvonalát hamar sikerült meghatározni. A jászsági rendőrök megkezdték a busz követését, mely több megyén keresztül zajlott. A tolvaj ugyanis járt Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyék területén is. A sofőr a rendőri jelzéseket figyelmen…

Tovább olvasom

Nem találja ki, hogy kis híján mitől égett le az egész ház

Kigyulladt egy elektromos elosztó péntek délelőtt Kunmadarason, egy Munkácsy Mihály utcai családi házban. A bejelentést a tulajdonos egyik ismerőse tette, aki elmondta, hogy nincs senki az épületben. A karcagi és a tiszafüredi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik az egyik ablakon keresztül jutottak be az épületbe, ahol egy vízsugárral avatkoztak be. Az egységek ezután ventilátorral átszellőztették a házat. Otthonunk biztonsága érdekében fontos, hogy kerüljük a túl sok elosztó, hosszabbító használatát, mert ezek a működésük során jelentős terhelést okoznak. Sérült szigetelésű, megtört vezetékű eszközök használata veszélyekkel jár. Ne hagyjunk konnektorba dugva…

Tovább olvasom

Új megyei főügyész szolgálja az igazságot

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész 2023. január 1-jei hatállyal kinevezte dr. Burka István Tibor címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyészt Jász-Nagykun-Szolnok megye főügyészévé. Dr. Burka István Tibor 2011. november 22. napjától a megye büntetőjogi szakági főügyészhelyetteseként végezte feladatát, majd 2021. október 1. napjától megbízott főügyészként látta el a főügyészi teendőket, elődje, dr. Varga Árpád nyugdíjba vonulása után. Dr. Burka a megye ügyészi szervezetében 1994. óta dolgozik, közölte szerkesztőségünkkel dr. Ocsovai Ágnes főügyészségi ügyész, helyettes sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség). Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség

Tovább olvasom

Hallgat két megyei hivatal arról, hogy mi történt csütörtökön

Sem a vármegyei önkormányzat, sem a vármegyei kormányhivatal nem emlékezett meg egy kiemelten fontos gazdasági eseményről, amit csütörtökön rendeztek meg a szolnoki vármegyeházán. E két szerv sem a közösségi oldalán, sem a honlapján nem szerepelteti a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által összeállított Top 50 kiadvány bemutatását (péntek 10 óra előtti állapot szerint). Pedig az eseményen jelen volt mind Hubai Imre vármegyei közgyűlési elnök, mind Berkó Attila vármegyei főispán, sőt, beszédet is mondtak. Úgy tűnik, nem tartották érdemesnek megemlíteni ezt a fontos eseményt.  Nem így tett azonban Szalay Ferenc szolnoki polgármester…

Tovább olvasom

Súlyos sérülést okozott figyelmetlenségével

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival január 19-én 9 óra körül Fegyvernek belterületén, a Zrínyi Miklós úton. Haladása során, a Zrínyi Miklós út és Táncsics Mihály út kereszteződéséhez érve, az „Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a balról érkező elektromos kerékpárral közlekedőnek, és elütötte. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a védett úton közlekedő kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy mindig tartsák be az elsőbbségi szabályokat! A kereszteződésbe csak akkor hajtsanak be, ha meggyőződtek arról, hogy…

Tovább olvasom

Begyújtottak, majd azon mód kigyulladt a szoba

Minden bizonnyal nem így gondoltak meleget csinálni egy karcagi házban. Begyújtottak a kályhába, majd tűz keletkezett a szobában egy családi ház egyik helyiségében csütörtök délelőtt Karcagon, a Damjanich utcában. A körülbelül tíz négyzetméteres szobában berendezési tárgyak égtek. A város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral fékezték meg a lángokat. A házban élő négy ember otthonában maradhatott. Megírtuk, hogy naponta eddig közel 20 lakástűz keletkezett ebben az évben országszerte. Fotó: Karcag HTP

Tovább olvasom