Karácsony és Márki-Zay közös kormányzásra készül, de még nem döntöttek a pontos szerepekről

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen tartott közös sajtótájékoztatóban jelentették be, hogy együtt készülnek kormányzásra, de még ma nem döntötték el, ki lesz a miniszterelnök-jelölt és ki a miniszterelnök-helyettes-jelölt, vagyis az ország első és második számú embere. Megállapodtunk, hogy a kölcsönös garanciát azzal tudjuk biztosítani, hogy a két szereplő között egy egyetértési jogot tartunk fenn. Tehát mindenben közösen fogunk dönteni. – emelte ki Karácsony. A főpolgármester továbbá kiejlentette, hogy kezdeményezni fogják az Országos Választási Bizottságnál, hogy a szavazólapon a nevük egymás mellett legyen. Egy valóban jobboldali és egy baloldali a centrumot,…

Tovább olvasom

Paks II. felülvizsgálatát ígéri az LMP

Az LMP azt ígéri, hogy amennyiben jövőre bekövetkezik egy kormányváltás, akkor felülvizsgálják a Paks II. beruházást. Keresztes László Lóránt, a párt frakcióvezetője hétfői, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: évek óta tudják, hogy a projekt “ezer sebből vérzik”. A beruházás sok éves csúszásban van, az engedélyezési eljárás közben pedig lemondott az engedélyező hatóság, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója – emelte ki Keresztes László Lóránt. A képviselő megdöbbentő fejleménynek nevezte, hogy a múlt év végén “lemondatták” az energiapolitikáért felelős államtitkárt, most pedig az látszik, hogy az engedélyező hatóság “politikai irányítás…

Tovább olvasom

Karambol Szajolnál, egy embert feszítővágóval szabadítottak ki

Egy teherautó és egy személyautó karambolozott, eddig tisztázatlan körülmények között, a 4-es főúton, a szajoli kereszteződésnél hétfőn reggel 8 óra körül – írja a police.hu. A baleset következtében – a rendelkezésre álló orvosi vélemény szerint – egy ember könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök a Szolnok irányába vezető oldalon, félpályás útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint a szolnoki hivatásos tűzoltók egy embert feszítővágóval szabadítottak ki az autóból. A rendőrség azóta már közölte: a baleset helyszínelését befejezték, a főúton ismét zavartalan a közlekedés.

Tovább olvasom

Nem a szolnoki születésű Karikó Kataliné lett az orvosi Nobel-díj

David Julius és Ardem Patapoutian megosztva kapták a 2021-es orvosi Nobel-díjat, melyre sokan esélyesnek tartották Karikó Katalint is. Viszont a magyar biológusnak a szerdai kémiai díj eredményhirdetésekor van még esélye – írta a Portfolio.hu. A két kutató megosztva kapta az elismerést, melyet elsősorban az idegekben tapasztalható hőérzékelés kutatásával indokolt a bizottság. Ezt a chilipaprikákban lévő kapszaicin vizsgálatával mutatták ki. Az elmúlt hetekben Karikó Katalin sorra zsebelte be a hazai és nemzetközi díjakat az mRSN-vakcinákkal kapcsolatos áttörésért, sokan a Nobel-díj legnagyobb várományosának tekintették. A szolnoki születésű tudóst a megye is kitüntette nemrég.…

Tovább olvasom

Állattartásra használt épületek égtek le Jászberényben, több állat is elpusztult

Hétfő hajnalra oltották el a tűzoltók a Jászberény külterületén vasárnap kigyulladt két, állattartásra használt melléképületet – adta hírül rövid közleményben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése alapján az MTI. Sajnos a tűzben több állat is elpusztult. Mint írják: a tűz még vasárnap este keletkezett, konkrétan egy nyolcvan és egy kilencven négyzetméteres, állattartásra használt melléképület gyulladt ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen.

Tovább olvasom

Megvan a következő miniszterelnök-jelölti vita időpontja

Ismét az RTL Klub vállalta a lebonyolítást. Október 13-án este fél 7-től rendezik az előválasztás második fordulójának miniszterelnök-jelölti vitáját az RTL Klubon. A pontos szabályokat akkor fogják nyilvánosságra hozni, ha eldől, hogy két vagy három jelölt marad versenyben. Most úgy tűnik, nagyobb esély van arra, hogy kettő, mivel Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter már bejelentették, hogy közösen folytatják Dobrev Klárával szemben. Kérdés, melyikük fog visszalépni a másik javára. (444.hu)

Tovább olvasom

Három autót is feltört Szolnokon a nem túl élelmes férfi, aki ezután egyszerűen elaludt az egyik gépjárműben

Mindhárom járműben hagyott bűnjeleket jócskán, az utolsóban saját magát, a tetthelyen szundikáló elkövetőt ugyanis könnyű volt elkapni. Szolnokon akart kocsikázni a gyanúsított, ezért elvágta három gépjármű vezetékeit, de beindítani nem sikerült az autókat. A mozgalmas éjszaka után a jogsértő egyszerűen elaludt az egyik megrongált járműben. Egy szolnoki lakos tett bejelentést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. Elpanaszolta, hogy ismeretlen személy a parkolóban hagyott gépkocsiját 2021. október 1-jén 19 óra és október 2-án 1 óra között kinyitotta, ott kutatást végzett. Az ismeretlen a műszerfalat is kibontotta, a kesztyűtartót kitörte, és onnan…

Tovább olvasom

A hatóságok szerint az édesapán akart bosszút állni a gyermekét Olaszországban meggyilkoló magyar anya, ő azonban mindent tagad

Mindig újabb bizonyítékok és részletek derülnek ki a borzalmas és szövevényes ügyről. Annyi biztos, hogy az asszony már többször is ellentmondásba keveredett saját vallomásaiban. Az olasz hatóságok szerint egyre több bizonyíték utal arra, hogy az őrizetbe vett 44 éves magyar nő ölhette meg a saját kisfiát – írja az Umbria Journal. A rendőrség átvizsgálta a Lidl környékén, és a közelben megtalálták a gyanúsított babakocsiját, amiben egyelőre nem beazonosított foltokat és néhány játékot találtak. Nem sokkal később az elhagyatott épületben megtalálták egy gyerek összeszurkált, véres felsőjét, valamint egy véres kést. Ahogy korábban írtuk,…

Tovább olvasom

Direkt36: Rogán és Mészáros bizalmasainak titkos külföldi üzleteire derült fény a legújabb offshore-adatszivárgás során

Befolyásos kormányközeli személyek elmúlt bő tíz évben folytatott titkos céges üzelmeiről szivárogtak ki adatok a Direkt36 legújabb tényfeltáró cikkében, ami a Telexen jelent meg. A cikk egy nagyszabású nemzetközi újságírói nyomozás egyik eredménye. A valaha volt legnagyobb nemzetközi offshore adatszivárgás, az úgynevezett Pandora-iratok révén összesen 11,9 millió file szivárgott ki 14 olyan cégtől, amelyek offshore-cégek létrehozásával és működtetésével foglalkoznak. Az iratok feldolgozását az International Consortium of Investigative Journalists (Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma) nevű hálózat koordinálta. A nyomozáson világszerte több mint 600 újságíró dolgozott 150 szerkesztőségből, a projekt egyedüli magyar résztvevője a…

Tovább olvasom

A hajrában kapott góllal szenvedett vereséget a Szolnok

Nem sikerült ponttal távozni Pécsről, a 88. percben újra vezetést szerzett a hazai csapat, amire már nem sikerült válaszolni a tizenegyesek meccsén. LABDARÚGÓ NB II31. FORDULÓ PÉCSI MFC–SZOLNOKI MÁV 2–1 (1–0)Pécs, PMFC Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Németh Ádám (Aradi József, Kovács II. Gábor)PMFC: Helesfay – Króner, Rácz L., Preklet, Katona – Grabant (Németh M., 88.), Futó, Bartha (Tölgyesi, 58.), Hegedűs (Kónya, a szünetben) – Geiger (Tihanyi, 58.), Adamcsek (Bajner, 66.). Vezetőedző: Vas LászlóSzolnok: Molnár-Farkas – Szekszárdi (Irmes, a szünetben), Horgosi, Kovács O., Tamás L., Kotula – Rokszin (Bárdos, 72.), Kónya M., Tisza – Csirmaz, Novák Cs.. Vezetőedző: Csábi…

Tovább olvasom