Mint egy akciófilmben: berúgták az üzlet ajtaját és másfél perc alatt tízmilliónyi értékkel távoztak az elkövetők, és ez Magyarország – videó

Az öt elkövető mindegyike román állampolgár, elképesztő gyorsasággal fosztották ki az elektronikai boltot, a rendőrség azonban órákon belül, forró nyomon elkapta mindannyiukat. Betörtek egy elektronikai áruházba pénteken éjszaka 3 óra 38 perckor Budapest XIII. kerületében, írja a Police.hu. Az elkövetők berúgták az ajtót, majd fejükön maszkkal berohantak az üzletbe és másfél perc alatt közel 10 millió forint értékű műszaki cikkeket – mobiltelefonokat, laptopokat és tableteket – pakoltak össze, amikkel azután elmenekültek.​ A Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésének köszönhetően Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyen a román kollégák segítségével elfogták a…

Tovább olvasom

Itt a “Mi Hazánk” igazi arca, a mozgalom irodájának ajtaján cigányok ellen uszító plakát éktelenkedik

Nem, nem kívülről ragasztották rá, ezt belülről helyezte el valaki, a felirat félreérthetetlen üzenet: “Nem lehetünk cigányország”. A mozgalom egyelőre nem reagált. Feljelentést tesz a párt ellen az 1 Magyarország Kezdeményezés, az önkormányzat pedig elveheti tőlük az irodát. A cigányság ellen uszító plakát került ki a Mi Hazánk József körúti irodájának ajtajára – számol be a Mérce. Az üvegezett ajtóra belülről felragasztott plakáton egy roma emberekről készült fénykép látható, azzal a felirattal, hogy „nem lehetünk cigányország”, valamint a Mi Hazánk logójával. Az iroda Józsefváros önkormányzatának tulajdonában van a lap szerint, a…

Tovább olvasom

Fekete-Győr elképesztőnek tartja, hogy Jakab Dobrevet segítené győzelemhez

Ahogy az várható volt, a Momentum elnöke és az előválasztás első körében az utolsó helyen végző miniszterelnök-jelöltje is megszólalt Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely összefogása, vagyis pontosabban Jakab Péter erre adott reakciója kapcsán. Fekete-Győr András nem ért egyet a Jobbik elnökével abban, hogy csökken a kormányváltás esélye, ha Budapest és Hódmezővásárhely polgármestere összefog. Annál is inkább, mert mindketten nyertek már választást a Fidesszel szemben – írja Facebook-posztjában a momentumos, akit a Telex idézett. „Aki tisztában van a magyar társadalom realitásaival, az pontosan tudja, hogy Dobrev Klárával van messze a legkevesebb esélyünk legyőzni a…

Tovább olvasom

Félelmetes: Olaszországba vitte és ott meggyilkolta kétéves gyermekét egy magyar nő

Bevitte és a kassza futószalagjára tette halott kisfiának testét egy magyar nő egy olaszországi Lidlben – írta a Telex az olasz Repubblicára hivatkozva. Az eset pénteken történt a Città della Pieve nevű faluban. A 44 éves nő azért ment be a boltba, hogy segítséget kérjen, de mire az orvos megérkezett, a kétéves kisfiú már nem élt. A holttesten több szúrt seb is volt, főleg a mellkasán és a nyaka körül. A zavarodott állapotban lévő nő ellentmondásos verziókat adott elő az eseményekről, egyelőre őrizetben tartják. Később a rendőrség is közleményt adott ki az…

Tovább olvasom

„Nem lesz ez így jó, urak!” – a DK is reagált Karácsony és Márki-Zay összefogására

Több gondja is van a pénteki bejelentéssel Molnár Csabának, a Demokratikus Koalíció alelnökének és kampányfőnökének – írja a HVG az említett politikus Facebook-posztja alapján. “Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter bejelentették, hogy mindketten szakértői kormányt fognak felállítani, ha esetleg miniszterelnök lenne belőlük. Na, nézzünk az állítás mögé! Mert ugye ezzel ők nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről” – írta ki szombaton a Facebook-oldalára Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke és kampányfőnöke. Azóta reagált Jakab Péter, a Jobbik elnöke is, aki elítélte…

Tovább olvasom

Jakabnak nem tetszik, hogy Karácsony és Márki-Zay összefog Dobrev ellen

“Srácok! Mi lenne, ha nem legyőzni akarnánk egymást, hanem kiegészíteni?” – tette fel Facebook-posztjában a kérdést Jakab Péter, a Jobbik az előválasztáson negyedik helyen végzett, így a második fordulóba be nem jutó miniszterelnök-jelöltje. Jakab azt kifogásolja, hogy a három állva maradt miniszterelnök-jelölt közül kettő, név szerint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter összefogni készül a harmadik, az első kört megnyerő Dobrev Klára ellen – írja a 444.hu. Mint arról mi is írtunk, az előválasztás első fordulójában a DK miniszterelnök-jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, viszont a második és harmadik helyen végzett Karácsony Gergely…

Tovább olvasom

Halálos baleset Jászberénynél, kisbusz és kamion ütközött

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. október 1-jén 23 óra 22 perckor Jászberénynél, a Jászjákóhalma felé vezető úton – számolt be róla a police.hu. A rendőrség rendelkezésére álló adatok szerint egy kisbusz közlekedett Jászberény külterületén Jászjákóhalma felé, amikor a busz vezetője egy vele azonos irányba haladó járműszerelvény előzésébe kezdett. A sofőr manővere során frontálisan összeütközött egy szemből érkező járműszerelvénnyel. A baleset következtében három ember – a busz vezetője és két utasa – olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, további három utas – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos,…

Tovább olvasom

Ők dönthetik el a 2022-es választás sorsát, így váltható le a Fidesz

Ha mindenhol valóban egyetlen ellenzéki jelölt lesz a fideszes kormánypárti politikus kihívója, van esély. Bár tény, rengeteg a billegő és a nehéz körzet is, a billegők dönthetik el a választást. A 444.hu hosszasan kielemezte, mely választókerületek lehetnek igazán érdekesek, melyek a nagyon nehezen nyerhetők, melyek a könnyebben hozhatók. Az önkormányzati választás 2019-ben már megmutatta, hogy néhány stabil fideszes fellegvárnak számító helyen is meginoghat a kormánypárt, ahogy ez több helyen nagy változást is hozott. Huszonhét olyan választókerület van az országban, ahol a leginkább kétesélyes, hogy ellenzéki vagy fideszes győzelem születik-e jövőre.…

Tovább olvasom

Másfél év után került elő az a kínai videós, aki a koronavírus-járvány kezdetén tudósítani mert Vuhanból, nem beszélhet róla, mi történt vele

A kínai hatóságok igyekeztek elkendőzni az igazságot és a valódi veszélyt, így nem nézték jó szemmel, hogy elképesztő nézettséget produkál valaki, aki a járvány igazi arcát bemutatja. Nyoma is veszett több másik bloggerrel egyetemben. Bő hatszáz nappal az eltűnése után újra felbukkant Csen Csiu-si, a foglalkozását nézve ügyvéd blogger, akinek 2020. februárjában veszett nyoma azután, hogy majd két héten át tudósított Vuhanból, a koronavírus-világjárvány epicentrumából. A vuhani helyzetet, a járvány első napjainak káoszát és zavarát bemutató videói rendkívül népszerűek és nézettek voltak, ezért is vonhatta magára a kínai hatóságok figyelmét,…

Tovább olvasom

Épül a játszótér Tiszaligeten – de szokás szerint megint rengeteg a térkő

Nem kizárt, hogy november közepén már birtokba is vehetik a gyermekek a játszóteret. Dolgozik a markoló a Tiszaligetben. A megyeszékhely kiemelt zöldövezete eddig sem nélkülözte a legkisebbek szórakoztatását, mozgásfejlesztését szolgáló létesítményt – ám ezt a kicsik idővel kinőtték. Mondja Lists László a Szolnoki Városüzemeltetési Kft ügyvezető igazgatója „Az elmúlt évben a CLLD Játszótérfejlesztési programot úgy gondolom most már stabilan de mégis végre tudjuk hajtani. Két játszóteret már átadtunk: a Mátyás király útit, illetve a „kis gerle” játszóteret. A következő hetekben átadjuk a régen várt Moha játszóteret és most már egy…

Tovább olvasom