Folytatódik az állami vagyon kiárusítása, most a MALÉV-székház került magánkézbe

Az utóbbi időszakban Orbánék nagyon feltűnően felgyorsították az állami tulajdonban levő, igen értékes ingatlanok eladását. Igaz, kivételesen legalább nem veszített ezen az üzleten egy vagyont. Négy éve hárommilliárdért megvette, most 3,8 milliárdért adta el az állam a Széchenyi téri volt Malév-székházat. Csak egy ajánlat érkezett, így a kikiáltási áron kelt az egykori Malév-székház – írja az Mfor.hu. Az V. kerületi Széchenyi István téren álló, a Sofitel szállodával egybeépült irodaházra szeptember 17-24 között lehetett licitálni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél. Az egyelőre ismeretlen vevő 3,8 milliárd forintért juthat a 14 szintes irodaépülethez.…

Tovább olvasom

Jövő hétvégén Richter Egészségváros Szolnokon

Egész napos rendezvénysorozat a Kossuth téren. Szolnokra érkezik a Richter Egészségváros. Október 9-én a szolnoki Kossuth téren egész napos rendezvénysorozat keretében nyílik lehetőség egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon, előadásokon való részvételre. A részvétellel ugyanakkor nemcsak a saját egészségükért tehetnek az eseményre látogatók, de jótékony célú kezdeményezés kedvezményezettjét, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetet is támogathatják. A szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon, előadásokon való részvételért egy-egy 300 forint értékű adományponttal bővül a Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott, megemelt összegű 3.500.000 forintos alapadomány. A lakosság aktivitásán múlik tehát, sikerül-e elérni a nap végén a kitűzött adománycélt:…

Tovább olvasom

Előre sejthettük: azonnal gyurcsányozással támad a Fidesz-propaganda, az összes győztes ellenzékire máris kormányzati össztűz zúdul

A fideszes aktivisták nem tétlenkedtek, már az eredmények ismeretének másnapján beindult a támadógépezet, természetesen ismét a gyurcsányozással a főszerepben. Valószínűsíthető, hogy előre elkészítették már ezeket a “műalkotásokat”, csak még várniuk kellett a startpisztoly eldördülésére és azonnal, komoly mennyiségű hirdetéssel nekiugorhattak a kormányváltást óhajtó ellenzéki jelölteknek. Csütörtök és péntek közötti késő éjszaka lezárult az ellenzéki előválasztás első fordulója, és pár órával később, péntek reggel kiderült: a Fidesz propagandistái nem lógatták a lábukat, szép sorban gyakorlatilag mind a 106 egyéni körzethez külön-külön legyártottak egy online hirdetést, ami pártállástól függetlenül megpróbálja alaposan összegyurcsányozni az előválasztás…

Tovább olvasom

Tiszapüspöki nyaralóövezetében sorra dőlnek ki a fák

Fák törnek ketté, és méretes faágak szakadnak le már kisebb széllökés hatására is Tiszapüspöki strandjánál. Többször előfordult, hogy az úttestre, nyaralók területére, épületekre és kerítésekre zuhantak. Az üdülőtulajdonosok egy része attól tart, ha nem vágják ki sürgősen a veszélyes fákat, hamarosan tragédia történik. A kornyék vagyonkezelője a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, természetvédelmi kezelője pedig a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. A magántelken álló fák egy része magán- vagy önkormányzati tulajdont képez. A fák gallyazását, kivágását a megyei kormányhivatal környezetvédelmi, természetvédelmi és hulladékgazdálkodási főosztálya engedélyezheti. A legnagyobb probléma, hogy a veszélyes fák nagy…

Tovább olvasom

Biciklis balesetet okozó személy megtalálásában kér segítséget a szolnoki rendőrség

Ismeretlen személyt keres a rendőrség, aki július 3-án délután fél öt és öt között kerékpárral közlekedett Szolnokon, a Pozsonyi úton a Moha utca irányából az Egyetértés utca irányába a menetiránya szerint jobb oldali járdán. A tettes a Pozsonyi út – Gomba utca kereszteződéséhez érve feltételezhetően nem észlelte a járdáról érkező kiskorú gyermeket, aki a Merida Jeremy típusú gyermekkerékpárral lábbal magát lökve haladt, mögötte nagymamája  gyalogosan kerékpárját tolva kísérte. A biciklis nő a kerékpárjával a gyermek kerékpárja első kerekének ütközött, melynek következtében mind a ketten elestek. A baleset során a gyermek…

Tovább olvasom

Kormányfőjelölti és kormányfőhelyettes-jelölti párosban folytatja Karácsony és Márki-Zay, de később dől el, ki lép vissza

Együtt vesz részt az ellenzéki előválasztás második és harmadik helyezettje a második fordulóban miniszterelnök-jelöltként és miniszterelnökhelyettes-jelöltként. Arról, hogy ki melyik pozíciót vállalná, még nem állapodott meg Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. Karácsony 27, Márki-Zay pedig 20 százalékot szereztek az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyében. Az előválasztás második fordulójában tehát közösen próbálják meg legyőzni Dobrev Klárát, a DK miniszterelnök-jelöltjét. Egy hármas verseny esetén „nagyon nagy a kockázata annak”, hogy Dobrev lenne a közös miniszterelnök-jelölt, viszont neki van a legkisebb esélye annak, hogy Orbán kihívója legyen 2022-ben – mondta Márki-Zay Péter pénteki sajtótájékoztatóján,…

Tovább olvasom

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter jelenleg is tárgyalnak a visszalépésről, az elemzők találgatnak

A Magyar Hang pénteken azt írta, hogy Márki-Zay Péter saját közvéleménykutatást rendelt, hogy megmérjék, mekkora a támogatottsága. Nem tesz másként Karácsony Gergely sem. Sajtóértesülések szerint az ő környezetében is mérik, kinek van nagyobb esélye. Így valószínűleg csak utána lehet ebből végleges megállapodás. „Márki-Zay most kapott nagyon sok másodlagos preferenciás szavazatot, sokan olyanok szavaztak rá, akiknek nem ő az elsődleges preferenciájuk, de tudták, hogy az első fordulóban megtehetik, hogy nem az elsődlegesre szavaznak. Nagyon sok Márki-Zay szavazó van, aki most Márki-Zayra szavazott, de valójában Karácsony szavazó Budapesten. Vidéken van egy ugyanilyen…

Tovább olvasom

A DK szurkálódik, Karácsony nem törődik vele

Dobrev Klára első fordulós győzelme után gyorsan eldurvult az ellenzéki előválasztás, és a DK nagy lendülettel támadt neki Karácsony Gergelynek – írja a 444.hu. A miniszterelnök-jelöltek versenyében másodikként Karácsony, harmadikként pedig Márki-Zay Péter jutott be a második fordulóba. A két jelölt jelenleg tárgyalásokat folytat, és esélyes, hogy a végén valamelyikük visszalép a másik javára. A várakozások szerint Márki-Zay Péter állhat be a főpolgármester mögé, és látványosan ezzel számol a DK is, péntek délelőtt már két politikus kóstolgatni kezdte Karácsonyt. Először Czeglédy Csaba, a DK Szombathelyen győztes jelöltje írt arról, hogy…

Tovább olvasom

Közel 2500 szavazatot vesztett Márki-Zay egy elcsúszott Excel-tábla miatt

Váratlanul eltűnt 2491 szavazat az előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyében Márki-Zay Péter neve mellől – vette észre a hvg.hu. A csütörtök éjjel, fél egykor bejelentett, majd a honlapra is feltöltött eredmény szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje még 125 944 szavazattal lett a harmadik Dobrev Klára és Karácsony Gergely mögött, ám az alig egy órával később az előválasztás hivatalos Facebook-oldalán az Országos Előválasztási Bizottsági (OEVB) határoztat alapján közzétett rangsorban már csak 123 453 voks szerepelt Márki-Zay neve mellett. A 2491 szavazatnyi különbség ugyan nem jelentős, mert Márki-Zay voksainak mindössze 0,2 százaléka, ám…

Tovább olvasom

Visszadobta Paks 2 engedélyét az atomenergiai hivatal

Rövid, ám annál jelentősebb közleményt adott ki honlapján az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) – vette észre a 444.hu. A Paks II. Atomerőmű Zrt. 2020. június 30-án nyújtott be kérelmet az új atomerőművi blokkok létesítésére. Ettől számítva az OAH-nak 12 hónapja volt arra, hogy lefolytassa a létesítési engedélyezési eljárást. Ezt a határidőt a törvényi kereteknek megfelelően három hónappal meghosszabbították. Az engedélyezési eljárás lényege igazolni, hogy a nukleáris blokkok megfelelnek majd a hazai, legmagasabb szintű nukleáris biztonsági elvárásoknak és előírásoknak. A hivatal ennek érdekében az engedélyezési eljárásbe bevont nemzetközi és hazai szakértőket is.…

Tovább olvasom