Harmadosztályú ellenféllel szemben esett ki a Magyar Kupából a Szolnok

A Szolnoki MÁV FC az NBIII-ban szereplő Kazincbarcikához látogatott a Magyar Kupa szombati fordulójában. A borsodi egyedület a 37. percben szerzett vezetést a szolnoki klub ellen, amely hiába cserélt hármat is a félidőben, a folytatás után ismét a Kazincbarcika lőtt gólt. Bár a 68. percben Sipos még szépíteni tudott, az egyenlítés már nem jött össze a Szolnoknak, így nem jutott be a csapat a legjobb 32 közé. Kazincbarcika SC (NB III)–Szolnoki MÁV FC (NB II) 2–1 (Schildkraut 37., Dvorschák 63., ill. Sipos Z. 68.) Fotó: Szolnoki MÁV FC (a kép korábbi…

Tovább olvasom

Ellenzék: A hatalom emberei megijedtek – „Stop, Orbán!”

Mint arról a Szol24.hu is beszámolt, szombaton néhány óra után le kellett állítani az ellenzéki előválasztást, mert leállt az online szavazásra szolgáló honlap. Az ellenzék előbb a vártnál nagyobb érdeklődéssel magyarázta a technikai nehézségeket, később azonban már támadásról beszéltek. Az összefogás pártelnökei által jegyzett közleményben is a kormányt hibáztatják a problémákért – az alábbiakban ezt a közös közleményt idézzük: “Jöhet bármilyen támadás bárhonnan, bárkitől, nincs az az erő, amely képes megállítani azt a történelmi folyamatot, amelynek végén Magyarország polgárai kiválaszthatják: ki legyen a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és kik álljanak szemben…

Tovább olvasom

Delta variánssal fertőzött személyt találtak Kenderesen

Dr. Szabó Zoltán, kenderesi háziorvos közleményét Kenderes Város Önkormányzatának hivatalos közösségi oldalán osztották meg – írja a videk.ma portál. A közlemény így szól: “Tisztelt Lakosság,Kenderes Bánhalma! Megérkezett Kenderes-Bánhalmára az “első” pozitív teszteredmény, 2021. szeptember 15-én. Az új vírus nem vuhani, hanem a delta: agresszívabb, gyorsabb, okosabb. Védekezzünk! Legyen maszk, távolság, fertőtlenítés!” “Nincs tartós immunválasz a fertőzésből, ezért a vakcinálásra van szükség, ami jobban véd. Kérem azokat, akik még nem oltakoztak a SARS-Cov-2 virus ellen, gondolják újra az eddigi döntésük lehetséges későbbi következményét!” Köszönöm,Dr. Szabó Zoltánháziorvos, Kenderes”

Tovább olvasom

„Durva technikai támadás”, „Fidesz-Putyin-Kína: STOP előválasztás?!” – reagált az ellenzék a szavazás leállítására

Mint arról mi is beszámoltunk, alig néhány órával az ellenzéki előválasztás indulása után leállt az erre szolgáló honlap, majd szombat kora délután arról adtak hírt, hogy csak hétfőn tudják folytatni a voksolást. Eleinte a vártnál nagyobb érdeklődéssel magyarázták a technikai nehézségeket a pártok, később viszont már technikai támadásról beszéltek. Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a Facebookra feltöltött videójában például úgy reagált: ő maga sem tudta leadni már a szavazatát Miskolcon, ezért Budapestre utazott, hogy személyesen kapjon tájékoztatást az Országos Előválasztási Bizottságtól a történtekről. Jakab szerint „egy nagyon durva technikai támadást”…

Tovább olvasom

Halálos baleset Martfűn: teherautó gázolt el egy gyalogost

A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolta el az idős embert a tehergépkocsi vezetője – tudatta a police.hu. Egy tiszavárkonyi lakos közlekedett tehergépkocsival Martfű belterületén 2021. szeptember 18-án 6 óra 20 perc körül. A sofőr haladása során a Szolnoki út és a Május 1. út kereszteződéséhez érkezett, ahol eddig tisztázatlan körülmények között elütötte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogost. A baleset következtében a gyalogos a kórházba szállítást követően elhalálozott. A Szolnoki Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

Tovább olvasom

Még alig indult el az ellenzéki előválasztás, máris leállt a weboldal, csak hétfőn folytatódik a voksolás

Az Országos Előválasztási Bizottság szombat délelőtt bejelentette, hogy két órára felfüggesztik a szavazást, mert „a szervezők számára is váratlanul nagy részvétel miatt szükség van a technikai erőforrások azonnali bővítésére” – számolt be róla a Telex. A bizottság a történteket közleményében úgy értékelte, hogy „minden várakozást felülmúlóan nagy számban jelentek meg szombat reggel az előválasztáson szavazni vágyók, ez pedig a magyar demokrácia fontos sikere”. A terv az volt, hogy a kétórás felfüggesztés alatt kibővítik a technikai hátteret „gyors, hatékony és biztonságos” módon. Arra kértek mindenkit, hogy szombaton déltől menjenek vissza online szavazni.…

Tovább olvasom

Kellemetlen: a Vidnyánszkyék által lelkesedve várt “koronázatlan király” sztárrendező látványosan elutasítja a Fideszt és a FreeSzFE mellé áll

Még fesztiválos tiszteletdíja felét is a kormánypártok által gúnyosan csak “önképző körnek” nevezett FreeSzFE-nek adja. Ritka hatalmas öngól a NER-től. Robert Wilson kimondta nyílt véleményét az SzFE Fidesz általi bekebelezéséről. Tavaly a járvány miatt elmaradt, tegnap viszont hosszú várakozás után elkezdődött a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, vagyis a MITEM a Nemzetiben. A színház vezérigazgatója, egyben a MITEM művészeti vezetője nem csinált titkot abból, ki a legjobban várt vendég, ahogy ő fogalmazott: az „igazi szupersztár”. „Robert Wilson a színházi élet koronázatlan királya” – lelkesedett Vidnyánszky Attila, aki az elmúlt másfél évben,…

Tovább olvasom

Két kisebb földrengés is volt reggel Magyarországon, a lakosság is megérezte

Vas megyében rengett kétszer is a föld szombat reggel, egyik sem volt súlyos, de azért érezni lehetett. Két kisebb földrengést észleltek szombat reggel a Vas megyei Répcelak közelében – tájékoztatta az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t. Szombat reggel 05.07-kor és 06.47-kor két kilométeres mélységben földrengés keletkezett Répcelak közelében, a mértékük 2,9 és 2,6 magnitúdójú volt a Richter-féle skálán. A földrengést a lakosság is érzékelte Nick, Sárvár, Csepreg, Vasasszony, Tömörd, Hegyfalu és Bő környékén. Károkról nem érkezett bejelentés az obszervatóriumba. (444.hu)

Tovább olvasom

Elképesztő: azt hitték, belehalt a balesetbe, a hullaházban vették észre, hogy még él, öt év múlva olimpiai bajnoki címet nyert

Döbbenetes történt az elmúlt századból, így válhat valaki “elhunytból” olimpiai bajnokká, így épülhet fel rendkívül súlyos sérülésekből olyannyira, hogy aranyérmet szerezhessen. „Ő volt az, aki kinyitotta a kaput, és megmutatta, hogy az atlétika szórakoztató, drámai és elbűvölő is egyben. Jövőképet mutatott a fiatal nők ezreinek, hogy érdemes a sporttal komolyabban foglalkozni” – 1971-ben, ötven éve méltatták így a mindig mosolygós Betty Robinsont, amikor bekerült a Hírességek Csarnokába. Hogy ott van a helye, abban már akkor mindenki biztos volt, sokan azon csodálkoztak, miért csak 60 évesen került be a sportág halhatatlanjai…

Tovább olvasom

Nincs határ: a közmédia déli híradójában fél órán át csak Gyurcsány és az ellenzék sározása, valamit a kormányzati intézkedések fényezése zajlott

A piszkos rossz Gyurcsány, a rossz ellenzék, a kiváló, nemzetmegmentő Orbán és Fidesz-KDNP tett ki a 35 percből majdnem harmincat. Tombol a közszolgálatiság, érezhetően közeledik a választás. A 444.hu vállalta a szenvedést és nemcsak végignézte, de elemezte is a köztévé híradóját. Nem csalódtunk. Másodpercről másodpercre követjük végig az M1 déli híradóját 2021. szeptember 17-én. 12:00 Elhangzott a déli harangszó, kezdődik a híradó, lássuk, mi hírek vannak a nagyvilágból. 12:02 Az első hír az, hogy az őszödi beszéd után véresre verték az embereket, és becsapták őket. Erről beszélt Orbán Viktor a…

Tovább olvasom