Elaludt a volánnál, teherautónak ütközött

A rendelkezésre álló adatok alapján egy vésztői lakos közlekedett személygépkocsival október 11-én 22 óra 27 perckor Szolnok külterületén az M4-es számú autóúton, Budapest irányából Debrecen felé. Haladása során a 106. kilométerszelvényhez érve elmondása alapján elaludt, majd a járművel az előtte haladó tehergépkocsinak ütközött. A baleset következtében a sofőr – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett, írja a police.hu.

Tovább olvasom

Hármas karambol történt Kisújszállásnál

Két furgon és egy személyautó ütközött össze hétfő délelőtt a 4-es számú főúton, Kisújszállásnál, tájékoztatott a megyei katasztrófavédelem. Az egyik haszongépjármű élelmiszert szállított, a másiknak nem volt rakománya. A karcagi hivatásos és a kisújszállási önkormányzati tűzoltók áramtalanították a gépkocsikat, majd megszüntették a forgalmi akadályt.

Tovább olvasom

Két autó ütközött Szolnok és Abony között

Összeütközött két személygépkocsi szombat délután a 32-es számú főúton Szolnok és Abony között – tájékoztatta lapunkat a katasztrófavédelem. A helyszínre a szolnoki hivatásos tűzoltók vonultak, akik mindkét járművet áramtalanították, majd a rendőrségi helyszínelést követően az egyik autót levontatták az úttestről, végezetül pedig felitatták a kifolyt hűtőfolyadékot és motorolajat. 

Tovább olvasom

Árokba csapódott és fejre állt egy kocsi Örményesnél

A 41 éves sofőr könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben. Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2022. október 7-én, a kora hajnali órákban – számolt be róla a police.hu. Egy kuncsorbai lakos közlekedett személygépkocsival Örményes külterületén. Haladása során a sofőr egy enyhén jobbra ívelő útkanyarulatban lesodródott a jobb oldali útpadkára, majd onnan a vízelvezető árokba csapódott, végül a gépkocsi a tetejére borulva állt meg. A 41 éves férfi – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérüléseket szenvedett.

Tovább olvasom

Gépkocsinak ütközött egy kerékpáros Rákóczifalván

A rendőrség jelentése szerint a 64 éves asszony súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. 2022. október 7-én, pénteken a reggeli órákban Rákóczifalva belterületén közlekedett kerékpárján egy 64 éves helyi lakos – olvasható a police.hu napi megyei összegző beszámolójában. A rendőrségi közlemény szerint a kerékpáros a Vasvári Pál és a Damjanich János utak kereszteződéséhez érve nekiütközött egy személygépkocsinak és elesett. A baleset következtében a kerékpáros asszony – elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérüléseket szenvedett.

Tovább olvasom

Négyes ütközés Szolnokon, elszabadult egy kitört kerék

Összesen négy autó érintett abban a balesetben, mely szombaton délelőtt történt Szolnokon, a piac közelében – írja a napiujsag.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik autó kereke kitört, mely az út menti kulcsmásoló épületébe csapódott. A balesetben egy ember sérült meg, őt a mentők megfigyelésre kórházba szállították. A helyszínen félpályás útlezárás mellett zajlott a helyszínelés.

Tovább olvasom

Óvatlanul kinyitott kocsiajtóval okozott balesetet Jászapátiban

A kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az ütközésben. Egy helyi lakos parkolt le személygépkocsival a Jászapáti, Petőfi utcában kialakított gyalog- és kerékpárúton 2022. szeptember 30-án a reggeli órákban – olvasható a police.hu napi megyei összesítőjében. A sofőr a vezetőülésben ülve, megfelelő körültekintés nélkül nyitotta ki gépjárműve jobb első ajtaját, ezért mögötte, a járdán kerékpározó helyi lakos annak nekiütközött és elesett. A kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Jászberényi Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

Tovább olvasom

Vasárnap éjszaka sodortak el egy biciklist a belvárosban

Egy helyi lakos közlekedett személyautóval vasárnap éjszaka Szolnok belterületén. Haladása során a Pozsonyi úton megállt az úttest szélére húzódva, majd onnan elindulását követően balra, egy ingatlan behajtójára kívánt kanyarodni, tájékoztatott a rendőrség. A manőver során nem biztosított elsőbbséget a gépkocsit előző kerékpárosnak és elütötte. A baleset következtében a biciklis súlyos sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Ittasan szenvedett súlyos balesetet motoros kerékpárjával Karcagon

Egy helyi lakos közlekedett robbanómotoros kerékpárral Karcag belterületén 2022. szeptember 24-én 13 óra 45 perckor – olvasható a police.hu napi megyei beszámolójában. Mint írják, haladása során a Kisfaludy úton lévő jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, elesett, majd nekicsúszott a menetiránya szerinti bal oldalon lévő fának. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

Tovább olvasom

Megint? Jelentős magasságból lezuhanva vesztette életét egy újabb fontos orosz rektor

Nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi hónapokban mennyire feltűnően megszaporodtak a rejtélyes balesetek, amelyek következtében fontos orosz emberek veszítik életüket. Meghalt Anatolij Gerascsenko, a Moszkvai Repülési Intézet korábbi rektora, az egyetem közölte, hogy bizottságot állítanak fel a baleset kivizsgálására – írja a Business Insider. A Moszkvai Repülési Intézet közleménye szerint a 72 éves férfi – aki 1977 óta dolgozott a keleti blokk egyik legfőbb mérnökképzőjén, 2007 és 2015 között ő volt a rektor, most pedig a rektor tanácsadójaként dolgozott – „balesetben” vesztette életét. Az orosz Izvesztyija úgy tudja, hogy Gerascsenko „jelentős…

Tovább olvasom