A Szolnoki Törvényszék 2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélte és 3 éves próbaidőt, illetve 200 ezer forint összegű vagyonelkobzást ítélt meg. A ászberényi fagylaltozót üzemeltető férfi miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy próbavásárlás során azt észlelték, hogy nem adott nyugtát és a pénztárgépben is több pénz van, mint az azon bizonylatolt értékesítések, 100-100 ezer forinttal próbálta megvesztegetni a két revizort, hogy a vádlott szavait idézve, „rendben legyen a jegyzőkönyv.” Az ügyben 2021. szeptember 16-án emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.…
Tovább olvasomCímke: bíróság
Sorban érkeznek a bírósági ítéletek, hogy a Fidesz kormánymédiája manipulál és hazudik
Seregnyi vesztett sajtóper a legfőbb szócsövek részéről, de ez semmit nem változtat a Fidesz-KDNP taktikáján. Akármikor bemondásra kész tényként kezelnek egy ellenzéki lejáratást, majd a bukott perek után is egyre gyakrabban egyszerűen nem hajtják végre a bíróság ítéletét. Mert megtehetik. Bárkit megrágalmaz a Fidesz sajtója, aki épp útjában áll a kormány politikai céljainak. A bíróságok észlelik a gyakorlatot, és egyre sűrűbben mondják ki, hogy a Fidesz-média szándékosan manipulál és téveszti meg a közönséget. Van olyan kormánylap, ahol a főszerkesztő sem bírja már követni, hol és mit hazudnak a beosztottai. Akár…
Tovább olvasomBezárta és órákig bántalmazta a szobafestőt, mert nem festett ki nála
A Szolnoki Törvényszéken első fokon, nem jogerősen lezárult annak a negyvenes éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki egy jászberényi családi házban csaknem két órán át fogva tartott, és ezalatt folyamatosan bántalmazott egy szobafestőt, amiért, állítólagos ígéretével ellentétben, nem ment festeni hozzá, ezért mással kellett elvégeztetni a munkát. Azt mondta, ezzel nem csak bosszúságot, de 150 ezer forint kárt is okozott neki, és csak akkor volt hajlandó elengedni a sértettet, amikor a nála lévő összes készpénzt átadta, és megígérte, hogy a fennmaradó „tartozását” is kifizeti majd. A festő 8…
Tovább olvasomA fideszes polgármester telefonon alázta képviselőtársát, a nő azonban rögzítette a beszélgetést – videó
A bíróság becsületsértésben bűnösnek találta Babák Mihályt, aki ezért megrovást kapott. Becsületsértésben találta bűnösnek és ezért megrótta első fokon a békéscsabai bíróság Szarvas fideszes polgármesterét, számolt be az RTL Klub Híradója. Babák Mihály telefonon alázta egyik képviselőtársát. Az ügyvédnő rögzítette a beszélgetést és bírósághoz fordult. „Én Szarvas polgármester vagyok, nem Pecsenye Erzsébet ügyvéd. Ne szarakodjál velem össze-vissza, b*szd meg!” – mondta Babák a képviselőnőnek. Az RTL beszámolója szerint a március 15-i ünnepség miatt alakult ki konfliktus köztük. Rendezni nem sikerült, a telefonbeszélgetést a polgármester azzal zárta, hogy „Te olyan hülye…
Tovább olvasomSzándékosan vágatta le a lábait a vonattal biztosítási csalásért, két év felfüggesztettet kapott érte | 18+
Hét évvel a balesete után nem jogerősen elítélte a bíróság Cs. Sándort, akit azzal vádolnak, hogy azért vágatta le a lábait egy vonattal, hogy hozzájusson közel egymilliárd forint biztosítási pénzhez – írja a Blikk. Cs. Sándort két év börtönbüntetésre ítélték két évre felfüggesztve. A vád szerint Cs. 2013-ban és 2014-ben több, magas kockázati fedezetű élet- és balesetbiztosítási szerződést kötött több biztosítótársaságnál azért, hogy később magának komoly sérülést okozva hatalmas összegeket vehessen fel. A férfi – olvasható a vádiratban – 2014. július 30-án a kalauz jelzését követően bemászott egy vasútállomáson az éppen induló szerelvény utolsó vagonjának utolsó…
Tovább olvasomStrasbourgban kimondta a bíróság, hogy jogszerűtlenül tiltották be az Orbán háza elé tervezett tüntetést
A devizahitel-károsultak terveztek egy nagyobb létszámú megmozdulást a miniszterelnök háza elé, ám ezt a rendőrség már előzetesen betiltotta. Nem tehette volna. Orbán Viktor háza előtt is tüntettek volna a devizahitel-károsultak, a rendőrség azonban a törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg a demonstrációt. A szervező a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment, ahol kimondták, hogy az előzetes tiltás jogsértő volt, olvasható a TASZ közleményében. Több budapesti helyszínen szerettek volna tüntetni 2014 végén a devizahitel-károsultak a bankok és a kormány ellen. A rendőrség azonban…
Tovább olvasomTöbbszáz, esetenként intim fotóval, autóra firkált felirattal zaklatta exét egy szolnoki nő
A Szolnoki Járási Ügyészség zaklatás és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a szolnoki nővel szemben, aki tíz hónapon át zaklatta volt élettársát és annak új párját telefonhívásokkal, SMS-ben, illetőleg internetes csevegő oldalakon küldött szexuális tartalmú üzenetekkel, valamint a sértettek autójára filctollal rajzolt szivecskékkel, házuk kerítésére aggatott lufikkal, feliratokkal – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A vád szerint az 52 éves nő élettársi kapcsolata 2020 nyarán megszakadt, azonban nem tudott belenyugodni abba, hogy párja elhagyta, s új kapcsolatot létesített egy fiatalabb nővel. Emiatt 2020. július elejétől 2021. május közepéig, kitartóan, válogatott…
Tovább olvasomKét év fogházat és vezetéstől való eltiltást kapott a megrögzött szolnoki részeg sofőr
A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó, jogosítvánnyal nem rendelkező, ittas járművezetés vétsége miatt korábban már kétszer elítélt férfi ügye, aki 2019. szeptemberében Tiszapüspöki külterületén személygépkocsival ittasan az árokba hajtott. Többszöri bordatörést szenvedett, mégsem tanult az esetből, és 2020. júniusában Szajol külterületén, a 4-es számú főúton, majd 2020. szeptemberében Szolnok belterületén ismét ittas járművezetésen érték. A Szolnoki Járásbíróság 3 rendbeli ittas járművezetés vétsége miatt 2 év fogházra, 8 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyészség kevesellte, a vádlott és védője sokallták a…
Tovább olvasomFelfüggesztett börtönbüntetést kapott Gődény György rémhírterjesztésért
Döntést hozott a Nyíregyházi járásbíróság a vírusszkeptikus Gődény György ügyében – tudta meg a Mandiner Szilágyi Lászlótól, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivőjétől. Gődény Györgyöt rémhírterjesztés bűntettével vádolta meg a Nyíregyházi Járási Ügyészség idén június végén. A gyógyszerész még tavaly novemberben egy olyan írást tett közzé az interneten, amelyben víruspropagandának titulálta a kormányzat pandémia elleni intézkedéseit, a kötelező szájmaszkról pedig azt írta, hogy ártalmas az egészségre. Továbbá értelmetlen intézkedésnek nevezte a nyugdíjasok számára biztosított vásárlási idősávot. A vádhatóság Gődény esetében tárgyalás mellőzésével, csupán az ügyiratok alapján eljárva, úgynevezett büntetővégzés meghozatalát indítványozta, 1 év börtönt…
Tovább olvasomA Boldog-ügy egyik vádlottja mindent beismert a bíróságon
Mindent ellene hozott vádat beismert a bíróságon a Boldog-ügy ötödrendű vádlottja, ezért első fokon felfüggesztett büntetést kapott, írja a 444. G. Vanda Boldog István fideszes országgyűlési képviselő táskás emberének, K. Péternek volt az asszisztense, és a vád szerint bűnsegédként kenőpénzeket vett át és juttatott célba, ezt pedig az előkészítő ülésén most be is ismerte. Azt mondta, sajnálja, ami történt, már megbánta, és fel sem fogta a helyzet súlyosságát, amikor átvette a pénzeket. Mindezért a bíróság bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és versenykorlátozó magatartás közbeszerzési eljárásban miatt két év szabadságvesztésre ítélte, öt évre…
Tovább olvasom