Lángra kapott egy helyi járatos busz motortere Tiszaföldváron

Szerdán a reggeli órákban a tiszaföldvári helyi autóbuszjárat egyik gépjárművén keletkezett motortűz miatt nem közlekednek a helyi járatok, számolt be róla a Földvári Hírlap. A járatok és a gépjármű pótlására holnapig, azaz január 12. délig kell várnia az utazóközönségnek. A közelmúltban egy hasonló esetről írtunk, akkor egy magyar turistacsoport utazott egy busszal Lengyelországban, amikor a jármű hátsó része menet közben kigyulladt. Szerencsére időben észlelték a bajt és az utasok mindegyike ki tudott szállni, mielőtt a lángok és a füst villámgyorsan el nem borították az egész buszt.

Tovább olvasom

Sokkoló videó egy autóbalesetről: Egy buli sem ér annyit, hogy nélküled kezdődjön az újév

Felesleges száguldozás, értelmetlen kétszeres halál. A fiatalok elvitték az autót kicsit megjáratni, megmutatni, mit tud. Egyetlen hiba csúszott a számításba, a busz pedig sokkal erősebb volt. A BRFK szándékosan próbált egy elrettentő példával az újévi bulizás után ittasan volánhoz ülők közül minél többet elrettenteni. A történet és a videó kulcsfontosságú része valós. Íme a BRFK bejegyzése a közösségi médiában. “EGY BULI SEM ÉR ANNYIT, HOGY NÉLKÜLED KEZDŐDJÖN AZ ÚJÉV Előre figyelmeztetünk mindenkit, megrázó tartalom következik. Biztos sokan mentek bulizni éjszaka, nagyon vigyázzatok magatokra! Ha alkoholt isztok, NE üljetek volán mögé!!!!!!…

Tovább olvasom

Rosszul lett a buszsofőr, ezért ütközött egy autónak, majd átszakította a híd korlátját

Nem lehetett elkerülni a balesetet, a vezető ugyanis rosszul lett és már nem volt ura a járműnek. Az eset Győrben történt, szerencsére mindenki túlélte. Egy távolsági busz és egy személyautó összeütközött Győr belvárosában, a Baross Gábor hídon kedden délelőtt. A busz átszakította a híd korlátját, és két kerekével lehajtott a hídról – írja a Katasztrófavédelem közleménye. A busz a Bartók Béla utca felől kanyarodott fel a Baross Gábor hídra 11 óra 40 perc körül. Kanyarodása közben – elsődleges információk szerint a sofőr rosszulléte miatt – az út melletti korlátnak, majd egy…

Tovább olvasom

Durva: kettészelte a sínen ragadt buszt a vonat – videó

Az autóbusz éppen az átkelőnél hibásodott meg, a vonatvezető már nem tudott mit tenni, belecsattant a veszteglő járműbe. Ijesztő balesetet vett videóra egy autós egy vasúti átjáróban a hollandiai Bergen op Zoomban hétfőn: egy vonat telibe talált egy, a síneken álló buszt. A buszon szerencsére nem ült senki. A jármű azért állt a síneken a két sorompó között, mert meghibásodott, a sofőr pedig hiába próbálta integetve jelezni a vonatnak, hogy próbáljon megállni, már túl késő volt. A mozdony szélvédője ugyan betört, de az nltimes.nl szerint a vonatvezető is sérülés nélkül úszta meg a…

Tovább olvasom

Jogosítványa sem volt a busszal ütköző sofőrnek

Nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő járműnek. A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított engedély nélküli vezetés miatt egy tiszasülyi lakos ellen – számolt be napi megyei összesítőjében a police.hu. Az 59 éves férfi 2022. május 3-án délelőtt közlekedett személygépkocsival Besenyszög-Szórópusztánál, mikor a 3224-es számú út kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a védett úton haladó autóbusznak és összeütköztek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a személygépkocsi sofőrje nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ezért előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra. Meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a…

Tovább olvasom

Betonnal törték be egy jászsági busz ablakát

Az elkövető megpróbált pénzt szerezni a vezetőfülkéből, de nem járt sikerrel. Ráadásul el is kapták. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy jászfényszarui lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a fiatal férfi 2022. január 11-re virradóra egy Jászfényszaru közterületén parkoló autóbusz vezetőoldali első ablakát betondarabbal bezúzta, majd a jármű utasterébe bejutva kutatást végzett. A jogsértő elsősorban pénzt keresett, azonban nem talált. A férfi ezt követően megrongálta a kormányberendezést, a sebességváltó felületét, továbbá eltörte a sötétítő függöny tartópálcáját. A 18 éves férfi cselekményével 200.000 forint…

Tovább olvasom

Tragédia: busz ütött el egy gyalogost Törökszentmiklósnál

A 46-os úton lépett a gyalogos az autóbusz elé, nem volt esélye a túlélésre. Egy autóbusz elütött egy gyalogost a 46-os úton. A férfi a helyszínen életét vesztette. Sokáig félpályás útlezárás volt érvényben. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2022. február 28-án 23 óra körül Törökszentmiklós külterületén a 46-os út Szolnok felőli szakaszán. A rendelkezésre álló adatok szerint egy autóbusz közlekedett a 4-es főút irányából Törökszentmiklós felé, mikor a busz elé lépett egy gyalogos, akit elütött. A baleset következtében a gyalogos a helyszínen életét vesztette. A rendőrség félpályás útlezárás mellett végezte…

Tovább olvasom

Busz és gépkocsi csattant a 4-es úton

A baleset Hajdúhadház környékén történt, eddig ismeretlen okból. Egy autóbusz és egy személyautó ütközött össze Hajdúhadház térségében. Közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főút, 243. kilométerszelvényében 2021. november 29-én 18 óra 15 perc körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy autóbusz és egy gépkocsi. A balesettel érintett útszakaszon a műszaki mentés és a helyszínelés idejére félpályás útlezárás volt érvényben. Vezessenek fokozott körültekintéssel! (Police.hu)

Tovább olvasom

Súlyos buszbaleset a Balkánon, legalább 45-en meghaltak

A jármű balesetet szenvedett és kigyulladt, a szakértők azonban még nem tudják, milyen sorrendben történtek az események. Legalább 45 utasa meghalt annak az észak-macedón busznak, ami lángra kapott Bulgáriában kedden hajnalban. A BTV nevű bolgár televíziónak nyilatkozó belügyminiszter, Nikolai Nikolov tájékoztatása szerint már vizsgálják, hogy a jármű egy műszaki hiba miatt gyulladt ki és ezután hajtott le a pályáról, vagy előbb szenvedett balesetet és amiatt keletkezett tűz. A baleset a Szófiát Blagoevgraddal összekötő A3-as autópályán történt. Az áldozatok többsége a Bulgáriával szomszédos Észak-Macedóniából utazott és gyermekek is voltak köztük. Összesen…

Tovább olvasom