Bíróság elé viszi a „gyermekvédelmi” törvény és a Klubrádió frekvenciamegvonásának ügyét az Európai Bizottság – értesült a Népszava több független brüsszeli forrásból. A lap úgy tudja, a testület még ezen a héten dönthet a tavaly indított kötelezettségszegési eljárások utolsó szakaszba léptetéséről. A Bizottság szerint a „gyermekvédelmi” törvény előírásai, amelyek megtiltják vagy korlátozzák a 18 év alattiak hozzáférését a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást megjelenítő tartalmakhoz, számos uniós jogszabályba ütköznek, sértik az emberi méltóságot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, valamint a magánélet tiszteletben tartásához és a megkülönböztetésmentességhez való jogot. Azt is kifogásolja a…
Tovább olvasomCímke: európai unió
A vétónk ellenére is bevezetheti az EU a globális minimumadót, csak Magyarország nélkül
Az Eurológus úgy tudja, hogy a francia elnökség azt tervezheti, hogy hazánk nélkül, csak 26 tagállamban vethetik ki az adónemet. Eredetileg nem szerepelt az Európai Parlament napirendjén a 15 százalékos globális minimumadó témája, azonban a múlt pénteki magyar vétó felülírta az elképzeléseket – írja a HVG. Magyarország ugyanis egyedüliként elutasította, hogy a 750 millió eurónál nagyobb bevételű cégekre kivessék ezt az adófajtát, összhangban az OECD-n keretein belül elfogadott javaslattal, amellyel globálisan több mint 140 ország értett egyet. Azon túl, hogy a csütörtök délelőtti EP-vitában számos komoly bírálatot kapott a magyar kormány…
Tovább olvasomOrbán is támogatja Ukrajna és Moldova uniós tagjelöltségét – igaz, feltételekkel
A csütörtök-pénteki uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt hétfőn Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezdeményezésére a belga, a bolgár, az észt, a luxemburgi és a máltai kormányfővel közösen egyeztetett – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel. Orbán Viktor egyetértett azzal az uniós javaslattal, hogy Ukrajnának és Moldovának adják meg az EU-tagjelölti státuszt. Hozzátette ugyanakkor, hogy Magyarországnak – több másik tagállammal együtt – az az álláspontja, hogy Grúzia és Bosznia esetében is ugyanúgy biztosítani kell a tagjelöltséget. A napokban kiadta az Európai Bizottság…
Tovább olvasomA magyarok a második legszegényebbek az EU-ban egy friss statisztika szerint
Közzétette az Eurostat a háztartások fogyasztásáról szóló statisztikáit. Ebben a vásárlóerőt mérték, azaz az országok ár- és bérszínvonala közötti különbségeket is figyelembe véve számolták ki az adatokat. Eszerint a magyarok egy főre jutó fogyasztása az EU-átlag 70 százalékát érte el 2021-ben. Az unióban ennél csak a bolgár adat a rosszabb, a szlovákkal egy szinten vagyunk, de már Romániától és Szlovéniától is jelentős az elmaradásunk. Ausztria pedig a maga 115 százalékos mutatójával már mint ha egy más világ lenne, az ottaninál az egész EU-ban csak a luxemburgi, a dán, a német és a…
Tovább olvasomMegvétózta a globális minimumadót Magyarország kormánya
A minimumadó egy 15 százalékos adó lenne, amelyet azonban csak a legnagyobb vállalatoknak kellene fizetniük 750 millió euró csoportszintű árbevétel fölött. Az adóelkerülések érdekében a világ több mint 140 országában vezetnék be, a az OECD és a G20 országok égisze alatt, de ehhez kell igazítani az EU-s szabályozást. A magyar kormány érvelése szerint versenyhátrányt jelentene, ha Európában hamarabb alkalmaznák a szabályokat, ezért nem támogatják most ezt a jogszabályt. Egészen tavaly őszig ugyanez volt a helyzet, Magyarország addig elutasította a minimumadót, aztán támogatta – egészen mostanáig. “A globális minimumadó bevezetése adóemelést,…
Tovább olvasomA momentumos Berg Dánielt ismét megválasztották az európai liberálisok alelnökének
Kongresszust tartott a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) nevű európai pártcsalád, amin kétharmados többséggel választották meg újabb két évre alelnöknek Berg Dánielt – írja közleményében a Momentum. A hattagú alelnöki csapatnak Berg Dániel az egyetlen férfi tagja. A politikust 2019-ben két évre választották meg, szintén nagy többséggel. Berg programjában határozottabb európai kiállást hirdetett az illiberális rendszerek ellen. Emellett olyan Európa-párti erőkkel szeretne szorosabb szövetséget megteremteni, mint Emmanuel Macron francia elnök pártja, A Köztársaság lendületben. Kiemelt kép: MTI
Tovább olvasomMagyarországot kivéve az EU összes tagállama a lehető leghamarabb kivezeti az orosz kőolajat
A tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács még ma szeretne megegyezni az orosz kőolajra kivetett uniós embargóról – közölte egy neve elhallgatását kérő uniós diplomata a Euronewsnak. Ha létrejön az egyezség, az Orbán Viktor győzelmét jelenti, mert időkorlát nélküli mentességet kap Magyarország az embargó alól. Információnk az összes többi tagállam elkötelezett abban, hogy a lehető leghamarabb megszabaduljanak az orosz olajtól. A magyarok viselkedése feszültséget szült a tagállamok között, mert többen kételkednek abban, hogy Budapest valóban a technikai akadályok miatt ellenzi a szankciókat. – mondta. Az Európai Tanács még ma megegyezhet az orosz…
Tovább olvasomKeményen bírálta az Orbán-rendszer korrupcióját az EP-alelnök
„Éppen ebben a hónapban láttuk, hogy a teljes autópálya-infrastruktúra, az érte való felelősség ismét Orbán legjobb barátjához, Mészáros úrhoz került, aki vízvezeték-szerelő, és most Magyarország leggazdagabb embere. Ez egy 14,4 milliárd eurós összeg, egy 35 éven keresztül érvényes ez a pályázat, tehát ez tényleg egy nyíltan korrupt rendszer, ezt mindenki tudja Magyarországon, ezt mindenki tudja az EU-ban is.” – mondta Katarina Barley, az Európai Parlament alenöke a Deutschlandfunknak adott interjújában, amit a Magyar Hang szemlézett. Az Európai Unió eddig öt szankciócsomagot fogadott el Oroszországgal szemben. A 27 tagállam korábban gyorsan és nagy…
Tovább olvasomFél éven belül beszüntetné az orosz kőolajvásárlást az EU
Többek között ez is szerepel az új szankciós csomagban, arról nincs egyelőre szó, hogy Magyarország felmentést kapna. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán reggel az Európai Parlament plenáris ülésén ismertette az EU hatodik szankciós csomagját – számolt be róla a HVG.hu. A csomagot, amelyet ma vitatnak meg a tagállamok EU-hoz akkreditált nagykövetei, a következők alkotják: További személyeket vesznek fel azok listájára, akikkel szemben beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást rendelnek. Ezek a személyek olyan magas rangú katonatisztek és más személyek, akik háborús bűnöket követtek el Bucsában. Kizárják a nemzetközi banki…
Tovább olvasomFigyeljünk csak! A fideszesek is megszavazták a gázembargót, Paks 2 leállítását és a fegyverszállítást (!)
Orbánék kampánya gyakorlatilag ezekre az alappillérekre épült, miszerint szóba sem jöhet, hogy fegyvereket szállítsunk Ukrajnának, nem állíthatjuk le az orosz gáz- és olajimportot, mégis minden fideszes képviselő megszavazta csütörtök este ezt a határozatot. Vajon kimondhatjuk, hogy hazugságra épült a Fidesz teljes hazai kampánya? Csütörtökön az Európai Parlament elsöprő többséggel fogadott el egy határozatot Ukrajna támogatásáról és Oroszország elítéléséről. A részleteket a 444.hu osztotta meg. A határozat felszólítja az Európai Tanácsot, hogy azonnal állítsák le a földgáz, a szén, az olaj és a nukleáris fűtőanyagok importját Oroszországból. A határozat külön említi a Roszatom…
Tovább olvasom