Egy rendőr arról panaszkodott, hogy nyomozások helyett ellenzéki politikusokat figyeltek meg

Tüntetéseken és egyéb tömegrendezvényeken feladat volt a szervezők figyelemmel kísérése. Akik ugye, néha politikusok – mondta neve elhallgatását kérő, egykori felderítő nyomozó a Blikknek, aki szerdán írt arról először, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának nyomozói megfigyelhették Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, vélhetően törvénytelenül. Hadházy a hvg.hu-nak azt mondta, olyan információi vannak, amelyek alátámasztják, hogy még évekkel ezelőtt, 2017–2018 táján történhetett az ő megfigyelése, „célzottan, a politikai tevékenysége miatt”. A Blikk csütörtöki cikkében nyilatkozó nyomozó tudomása szerint nem alkalmaztak engedélyhez kötött eszközöket, módszereket, ám ezt sokuk így is aggályosnak érezte, aminek hangot…

Tovább olvasom

Hadházy a sajtóból értesült róla, hogy mégsem ülhet be a Momentum frakciójába

Nem örült a képviselő, hogy a párt mégis leteszi az esküt az alakuló ülésen, de ő is csak az RTL Híradóból tudta meg, hogy emiatt nem lesz a frakciójuk tagja. Miután a Momentum pénteken azt mondta, nem fognak egy parlamenti frakcióban dolgozni Hadházy Ákossal, az RTL Híradója szerette volna megkérdezni erről a független képviselőt is, aki azonban ekkor tudta meg, hogy Fekete-Győrék nem számítanak a munkájára – írja a 444.hu. Hadházy péntek délelőtt tragikusnak nevezte a Momentum döntését, miszerint a párt frakciója mégis bemegy a parlament alakuló ülésére letenni az esküt.…

Tovább olvasom

Bojkottra készül a Momentum a Parlament alakuló ülésén, ha nem teljesülnek a feltételeik

Öt pontból álló listán követelnek garanciákat a demokratikus működésre. Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, és Hadházy Ákos, parlamenti képviselő, sajtótájékoztatón számoltak be róla, hogy hogyan fogja a Momentum folytatni az ellenzéki politizálást – tudósított közleményében a párt. „Látnunk kell, hogy a Fidesz mindent leuraló hazug és korrupt rendszere ellen nem lehet hagyományos képviselői szerepben felvenni a kesztyűt, ahogy azt Hadházy Ákos leendő frakciótársam is már többször kifejtette, új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást.” – kezdte Fekete-Győr András. A Momentum politikusa felhívta rá a figyelmet, hogy pártja nem akar a Fidesz…

Tovább olvasom

Hadházy: Haladéktalanul hívják vissza a közmédiát ellenőrző kuratóriumból az ellenzéki tagokat, ez nem demokrácia

A független képviselőnek elege van abból, hogy éppen az ilyen látszatpozíciókkal sikerülhet sokak számára elhitetni, hogy Magyarországon működik a demokrácia és a demokratikus intézmények. De ezt haladéktalanul be kell fejezni, mivel a testület csak sóhivatal, valójában semmilyen ellenőrzést nem végezhet, Orbán Viktor kézivezérlése miatt. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy az ellenzéki pártok azonnal vonják vissza kádereiket a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumából, „ha kicsit is komolyan gondoljuk, hogy nem akarjuk díszellenzékként legitimálni ezt a piszkos rendszert”. Papíron ez a szervezet felügyeli a közmédiát, a kuratórium tagja Debreczeni József (DK),…

Tovább olvasom

Hadházy az ellenzékről: Ott sincsenek következmények

„Ez az ország mindaddig következmények nélküli ország marad, amíg az ellenzékben sincsen következménye a dolgoknak” – írta ki Facebook-oldalára Hadházy Ákos. „Sajnos könnyen lehet, hogy a vasárnapi kudarc nem csak újabb négy évébe kerül az országnak. Ha azonban az ellenzék mindent ugyanúgy csinál, mint eddig, akkor ez nem csak valószínű, hanem szinte biztos” – tette hozzá a politikus.

Tovább olvasom

Az Unió már nem bízik az EU-s pénzeket saját zsebbe tömő Fideszben, a magyar gazdaságnak fájni fog, ami történt

Pedig Róna Péter már a választások előtt figyelmeztetett, hogy az Európai Unió egyetlen eurocent támogatást sem fog küldeni, ha Orbán marad a miniszterelnök. Az eljárást alig két nappal a választások után megindították, az összefüggés egyértelmű. Európának elege van abból, hogy a kizárólag ostorozni tudó Fidesz évek óta minden EU-s pénzt lenyúlt, most elzárja a pénzcsapot. Az őszinte véleményét Hadházy Ákos, független képviselő osztotta meg Facebookon, elég éles kritikával. “Brüsszel ma bejelentette a jogállamisági mechanizmus megindítását, ami a magyar gazdaságot lélegeztető gépen tartó EU-s támogatások visszatartásához, akár elvesztéséhez is vezethet. Róna…

Tovább olvasom

Ugye figyeltük, milyen káosz van a kormány “stratégiai nyugalmának” kellős közepén?

Először kijelentenek valamit Orbánék, aztán nem sokkal később a szöges ellentétét bizonygatják. Ezt számos esetben eljátszották az elmúlt időszakban. Az ukrajnai háború és a benzinmizéria a kiemelt téma, de bárhol máshol megfigyelhettük már ezt, például az oroszokhoz való dörgölőzés és hirtelen szemléletváltás is ilyen, amivel alaposan megzavarják saját szavazóikat is, hogy most mit is kell mondani… A fideszes, totálisan összevissza kommunikáció bizonyos elemeire Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet a Facebookon. “Stratégiai nyugalmi propaganda kommunikáció a háborús helyzetben a Fidesztől: 1. a NATO megvéd minket 2. a NATO nem véd…

Tovább olvasom

Hadházy Ákossal megerősödve küzdene a korrupció felszámolásáért Sziráki Pál, az ellenzék szolnoki jelöltje

Gyökeres változást kell elhozni Szolnok és teljes Magyarország életében, ahol a korrupció helyett ellenőrzött, demokratikus tenderek által valóban az itt élő emberekért dolgoznak a politikusok és nem saját családjuk mértéktelen meggazdagodásáért. Hadházi Ákost látta vendégül keddi lakossági fórumán Sziráki Pál. Az ellenzéki összefogás szolnoki jelöltje szerint kormányváltást követően a legfontosabb feladat a korrupció felszámolása lesz. Szerinte a korrupció mindennapos jelenség, a tenderek egyszereplősek, nincs verseny, sőt, versenyezni sem mer már senki. Elmondta: Olyan rendszert kell kiépíteni, amiben a múlt korrupt személyeit elítélik, illetve olyan helyzetet kell létrehozni, ami a jövő…

Tovább olvasom

Hadházy: Semmi nyoma az államilag rendelt, 2,3 milliárd forintos imázsfilmnek

2018 júliusában 2,3 milliárd forintos szerződést kötött a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ). Ekkor mindössze néhány hónap telt el azóta, hogy Guller Zoltán, az MTÜ elnöke nyíltan a segítői közt emlegette a miniszterelnök lányát, Orbán Ráhelt, mint aki részt vesz a turizmus nagyívű reformjában. Az MTÜ a pénzért cserébe a Kárpát-medence értékeit bemutató kreatív dokumentumfilm elkészítését, illetve ehhez kapcsolódó könyv kiadását és rendezvények szervezését vállalta. Hadházy Ákos független képviselő azonban három hónapja hiába próbál nyomára bukkanni a filmnek. Amikor közérdekű adatigénylést nyújtott be, az MTÜ először…

Tovább olvasom

Megindult a karaktergyilkosság Hadházy Ákos ellen, gyermekbántalmazónak hazudják, de egy szó sem igaz

A kormány propagandamédiája teljes pályás letámadással próbálja lejáratni Hadházy Ákost, aki annyira sok fideszes korrupciós ügyre rávilágított már. Várható volt, hogy előbb-utóbb csak koholnak ellene valami vádat, amivel besározhatják. Most gyermekverőnek akarják beállítani egy ismeretlen blogon megjelenő, bűncselekménnyel megszerzett és átszerkesztett dokumentummal. Azt már kifelejtik belőle, hogy a rendőrség mindenféle gyanúsítás nélkül lezárta az ügyet akkoriban. Mivel Hadházy előre tudta, hogy előbb-utóbb ezt az egyébként gyakorlatilag nem létező ügyet kiforgatva a kormányzati támadógépezet rá fog szállni és megpróbálják rásütni a “gyermekverő” bélyeget, ezért már ősszel készített egy videót, amiben pontosan…

Tovább olvasom