Kinevezte az Integritás Hatóság vezetőit a köztársasági elnök

Péntek este megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Biró Ferenc Pált az Integritás Hatóság elnökévé, Holbusz Tímeát és dr. Dabóczi Kálmánt elnökhelyettessé nevezte ki Windisch Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének csütörtök este közzétett javaslata alapján – számolt be róla a hvg.hu. Mint írják, a kinevezések már november 4-étől érvényesek, és hat évre szólnak. Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében hozott törvények egyike szerint az autonóm államigazgatási szervként létrejövő Integritás Hatóság feladata az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása lesz. A HVG be is mutatta az említett…

Tovább olvasom

Korrupció gyanúja Egerben, képben több zsíros szerződés egy hat nappal korábban létrejött céggel

Valami nagyon nem stimmel az Eger Termál Kft. friss, gyanús szerződései kapcsán, amit egy mindössze hat napja létrejött céggel kötöttek. Mirkóczki Ádám polgármester azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben. Lepődjünk meg, a gyanús szerződéseket megkötő igazgatót nem sokkal korábban a Fidesz javaslatára nevezték ki. Az egerinfo.com arról ír, hogy a város vezetése már a nyár folyamán megkérdőjelezte az ilyen-olyan ürügyekkel felmondott szerződések okait, miután június 30-ával megszűnt a városgondozás szerződéses jogviszonya a Eger Termál Kft.-vel. A lap szerint a város vezetői kifejtették, hogy továbbra is elkötelezettek a 2019-ben megfogalmazott cégfilozófia mellett, amely szerint…

Tovább olvasom

Hadházy maszturbáláshoz hasonlította a Fidesz antikorrupciós csomagját

A minap benyújtotta a kormány az EU-nak azt a javaslatcsomagot, amelyből kiderül az is, hogy létrehoznak egy „Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságot”, ami Navracsics Tibor munkaszervezésében fog működni, és az EU-s források felhasználását ellenőrzi. Az Integritás Hatóság lenne a kormány tervei szerint az a teljesen új korrupcióellenes intézmény, ami a kormány szándékai szerint megelőzné, ellenőrizné a csalásokat, összeférhetetlenségi és korrupciós ügyeket. Erre reagált igencsak szókimondó módon Hadházy Ákos a Facebook-oldalán: „AZ ”INTEGRITÁS HATÓSÁG„ ÉS AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG KÖZÖTT ”CSAK„ ANNYI A KÜLÖNBSÉG, MINT A MASZTURBÁLÁS ÉS A SZEX KÖZÖTT. Okozhat…

Tovább olvasom

Egy kiszivárgott levélből kiderült, többezer milliárd forintnyi EU-forrást vonnának el Magyarországtól a korrupció miatt

Kiszivárgott az Európai Bizottságnak az a levele, amely miatt non-stop tárgyal a kormány Brüsszelben. Összesen 3500 milliárd forintnyi EU-forrás kifizetését függesztené fel az Európai Bizottság – derült ki Johannes Hahnnak, az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős biztosának a magyar kormánynak címzett leveléből, amelyet Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa posztolt ki a Facebookon. A levél keltezése július 20 volt. A szankcióról már tudni lehetett, azt azonban nem, hogy arról már júliusban tájékoztatta a brüsszeli testület a magyar kormányt. – közölte a volt EP-képviselő. A levél része a jogállamisági eljárás keretében folyó…

Tovább olvasom

Súlyos tízmilliókért árulhatta saját tisztségét az Országos Roma Önkormányzat elnöke

Szerdán vették őrizetbe az ORÖ elnökét, most az is kiderült, hogy miért. Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat elnökét – írta a minap a Központi Nyomozó Főügyészség egy közleményben. Az ügyről másnapra ígértek részletesebb tájékoztatást, ezt meg is tették. Mint a friss közleményben írják, a megalapozott gyanú szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöke 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét. Az ajánlat lényege szerint az összeget oly módon kellett volna megfizetni, hogy 18…

Tovább olvasom

Tovább gyűrűzik a korrupciós botrány: három újabb gyanúsított a Schadl–Völner-ügyben

Újabb gyanúsítottjai vannak a Schadl–Völner-ügynek, ezzel tizenhatra nőtt az Igazságügyi Minisztérium volt miniszterhelyettese és államtitkára, Völner Pál bukásához vezető, és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelenlegi elnökét is magával rántó korrupciós botrány terheltjeinek száma. A hvg.hu kérdésére az ügyben nyomozó hatóságként eljáró Központi Nyomozó Főügyészség közölte: a július 29-i állapot szerint az “ügyben 22 gyanúsított van, akik közül 2 személy – köztük a végrehajtói kar elnöke – van letartóztatásban 2022. augusztus 8-ig, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik.”

Tovább olvasom

Újabb gyanúsított a Völner-Schadl botrányban, az államtitkár viszont nincs a letartóztatottak között

Érdekes dolog ez a jelenlegi magyar kormány, Völner Pál, az ügy egyik legfontosabb (fideszes) szereplője szabadlábon védekezhet azóta is, miközben a legfőbb vádlott, Schadl György jelenleg is a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Tudni kell jó oldalon lenni ma Magyarországon. Újabb gyanúsítottja van a Völner–Schadl-ügynek, ezzel tizenhatra nőtt az Igazságügyi Minisztérium volt miniszterhelyettese és államtitkára, Völner Pál bukásához vezető, és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelenlegi elnökét is magával rántó korrupciós botrány terheltjeinek száma. A hvg.hu kérdésére az ügyben nyomozó hatóságként eljáró Központi Nyomozó Főügyészség közölte: június 7-i állapot szerint…

Tovább olvasom

Sajtóinformációk szerint újabb gyanúsítottjai vannak a Völner–Schadl-ügynek

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) két új gyanúsítottat hallgatott ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkár (képünkön) és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke korrupciós ügyében – írja a 24.hu. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint ezzel a gyanúsítottak száma 15-re emelkedett, akik közül többen beismerő vallomást tettek. Schadl György és két másik ember letartóztatásban van május 8-áig, a többi három gyanúsított szabadlábon védekezhet. Egy gyanúsított házaspár férje sírva tagadott mindent, felesége a gyerekeikre hivatkozva mentegetőzött a bíróságon, ám mindkettejüket letartóztatták. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint többen is beismerő vallomást tettek, arra vonatkozólag…

Tovább olvasom

A Borkai-ügyben a zsarolási szál már a vádemelésnél tart, a korrupció ezek szerint rendben van

Semmiképpen nem helyénvaló, ha egy ember megzsarol egy másikat egy ilyen felvételsorozat nyilvánosságra hozásával, de azért talán így is furcsa, hogy a felvételeken szereplő fiatal hölgyek EU-s pénzekkel lettek kitömve – ám ez a jelek szerint a hatóságoknak nem jelent problémát. Az ügyészség hat emberrel szemben emelt vádat, ötükre börtönbüntetést kért. Három-három, egymással rokoni kapcsolatban álló nő és férfi ellen emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerdán az „ördög ügyvédjeként” elhíresült botrányhoz kapcsolódó zsarolási ügyben. Az ügyészségi közlemény ugyan nem nevezi meg Borkai Zsoltot és társaságát, de az kikövetkeztethető, hogy az ügy…

Tovább olvasom

Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették a Pénzügyminisztérium három munkatársát

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt szerdán őrizetbe vette a Pénzügyminisztérium (PM) három pályázatkezelő munkatársát – közölte a tárca. Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak, ezért tárcánk mindenben segíti a nyomozóhatóság munkáját és elítéli a korrupció minden formáját – áll a PM közleményében. A vizsgálat időtartamára a Pénzügyminisztérium felfüggeszti az érintett dolgozók munkaviszonyát. A tárca azonban más részletet nem árult el az ügyről.

Tovább olvasom