2022 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 387 800 forint volt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó átlagkereset 16,8, a nettó átlagkereset 17,6 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a 2022-ben végrehajtott minimálbér és garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá – írta közleményében a KSH. Tavaly novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési…
Tovább olvasomCímke: KSH
Sokkal kevesebb élelmiszert vettek a magyarok, mint egy éve
Óriási spórolásba kezdtek az ételeken is az emberek – bezzeg a benzint vitték, mint a cukrot. Egészen megdöbbentő számokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a 2022. novemberi vásárlási szokásokról. A kiskereskedelmi üzletek forgalma 0,6 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, de ennek a minimális növekedésnek az egyetlen oka az, hogy rengeteget vásároltak az emberek az akkor még 480 forintos benzinből. A benzinkutak forgalma 27,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, minden máson azonban nagyon komolyan spóroltak a magyarok – szemlézi a KSH adatait a HVG.hu. Az élelmiszer-kereskedelemben…
Tovább olvasomCsökkent a forgalom, csökkent a balesetek száma is
A csökkenő forgalomban a balesetek száma 4,3%-kal mérséklődött 2022 III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest, közölte a KSH. Az elmúlt négy év azonos időszakait vizsgálva, ebben a negyedévben történt a legkevesebb személysérüléssel járó baleset a hazai közutakon. A 4246 balesetben összesen 5961-en sérültek meg, közülük 163 fő vesztette életét. Az ittasan okozott balesetek száma 7,5%-kal csökkent. Közel 10%-kal kevesebb baleset történt szeptemberben2022 III. negyedévében, 2,1%-kal csökkenő gépjárműforgalom mellett, 4,3%-kal kevesebb, összesen 4246, személysérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a hazai utakon. Júliusban stagnált, augusztusban 4,2, szeptemberben 9,2%-kal csökkent…
Tovább olvasomElszállt a tűzifa ára
Csak ősszel körülbelül másfélszeresére ugrott a szilárd tüzelőanyagok piaci ára, amit az állami hatósági tarifa-akció sem fékezett – írja a Népszava a KSH adatai alapján. A gáz, áram és távhő „rezsicsökkentése” óta pedig háromszorozódott a fafűtés főként a szegényebbeket sújtó költsége. A gáz, az áram és a távhő 2013-as, első „rezsicsökkentése” óta a tűzifa ára szinte pontosan háromszorosára: 100 kilogrammonként 2750 forintról a novemberi 8240 forintra. A brikett 277 százalékos drágulása szintén közelíti ezt az ütemet. Utóbbi fűtőanyagból most 100 kilogramm közel 20 ezer forint. A lakossági földgáz 2013 óta…
Tovább olvasomA második világháború óta nem haltak meg annyian egy év alatt itthon, mint tavaly
A világjárvány előtti utolsó, 2019-es esztendőhöz képest 20 százalékkal volt magasabb a szám. A legnagyobb többlethalálozást az egyik borsodi járás produkálta. 2021-ben 155,6 ezren hunytak el, ilyen magas számra a II. világháború óta nem volt példa. Az ezer főre jutó halálozás átlagosan 16 fő, a legtöbben a Dél-alföldi, Észak-magyarországi és Dél-dunántúli járásban hunytak el, míg a legkevesebben Budapesten és környékén, valamint Észak-Dunántúlon, Debrecen és Gönc térségben vesztették életüket – többek között ez derült ki a KSH Tér-Kép című kiadványából, amelyet a Portfolio szúrt ki. 2021-ben a koronavírus sokkal több ember…
Tovább olvasomKSH: novemberben 7040 gyermek született, és 10 ezer 220-an haltak meg
2021. december és 2022. november között a születések száma 5,2, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 7,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t. Novemberben 7040 gyermek született, 11 százalékkal, 878-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. 10 220-an haltak meg, 35 százalékkal, 5524-el kevesebben, mint 2021 novemberében. A természetes fogyás a tavaly novemberi 7826-tal szemben idén ugyanebben a hónapban 3180 volt. A KSH szerint a jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány negyedik hullámának tavaly novemberi magas bázisértéke. A járvány előtti…
Tovább olvasomFélelmetes rekord: már 22,5 százalékos az infláció itthon
Nem lassul a drágulás üteme, ezzel alighanem az Európai Unióban is az élre törtünk. 22,5 százalékosra nőtt az infláció idén novemberben – számolt be a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a HVG. A háztartási energia 65,9, az élelmiszerek 43,8 százalékkal drágultak egy év alatt. Ez 1996 második negyedéve óta a legmagasabb mutató, azaz 26 éve nem láttunk ilyen magas inflációt Magyarországon. Még nem minden uniós állam pontos statisztikái ismertek, de nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a mienk az EU legnagyobb inflációja. Korábban a három balti állam és néha Csehország inflációja…
Tovább olvasomEgyetlen év alatt a duplájára emelkedett a búza ára
Az idei első félévben átlagosan 40 százalékkal nőttek a termelői árak, a drágulás pedig folytatódott júliusban is. A kategóriák alapján a gabonafélék drágulása a legdrasztikusabb: 82,2 százalékkal fizetnek többet, mint egy éve. Egy hónap alatt, azaz júniusról júliusra ez 11,1 százalékpontos emelkedést jelent. A zöldségfélék felvásárlási ára átlagosan 27,4 százalékkal volt magasabb a tavaly júliusinál. A zöldborsó drágult a legnagyobb mértékben, 51,2 százalékkal. Érdemes a zöldségek drágulása mellé viszont hozzátenni, hogy a gyümölcsök ára a KSH adatai szerint csak 4,3 százalékot emelkedett éves szinten. A mezőgazdasági termékek pedig várhatóan tovább…
Tovább olvasomKSH: Több mint bruttó félmillió forint a hazai átlagkereset
Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511 400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – ismertette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 8,5 százalékos márciusi inflációval és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 17,3 százalékos emelkedésével számolva a reálkereset 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium,…
Tovább olvasomElképesztő mértékű a népességfogyás: kétszer annyian haltak meg februárban, mint ahányan születtek
Az előzetes adatok szerint 2022 februárjában 6068 gyermek született és 12 256-an haltak meg. Így tavaly februárhoz viszonyítva az élveszületések száma 15 százalékkal csökkent, a halálozásoké pedig több mint 3 százalékkal nőtt – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-t. Februárban 6068 gyermek született, 15 százalékkal, 1093-al kevesebb, mint egy évvel korábban. A KSH szerint ennek magyarázata az lehet, hogy a koronavírus elleni védőoltás vélt mellékhatásai miatt a nők egy része elhalaszthatta a gyermekvállalást. Februában 12 256-an haltak meg, 3,3 százalékkal, 391-gyel többen, mint 2021 februárjában. A növekedést…
Tovább olvasom