Orbán a római katolikus találkozón való részvételéért még fizetett is

Egyre kellemetlenebb az ügy a miniszterelnök számára, az kezd teljesen világosan kikristályosodni, hogy a méregdrága óradíjú honvédségi gépet magáncélra használják Orbánék… már nem először és nem másodszor. A hvg.hu a rendezvény szervezőitől megtudta, hogy részvételi díjat kellett fizetniük azoknak, akik részt vettek a „katolikus törvényhozók nemzetközi találkozóján” Rómában, így Orbán Viktornak és a többi magyar vendégnek is. „Non-profit szervezet vagyunk, a díjat csak arra használjuk, hogy a rendezvény költségeit álljuk” – írta az ICLN, ami nem állja a vendégek vagy családtagjaik költségeit, kivéve a felszólalókét, de idén nem volt köztük magyar.…

Tovább olvasom

Ismét közpénzen utaztattuk luxusrepülőn Orbán Viktort és családját Olaszországba – képek

Ez a laza kis kiruccanás a honvédségi luxusjettel nekünk, adófizetőknek nagyjából kilencmillió forintunkba került. Orbánék tudják, mi a jó, már nem csak a feleséget, hanem két gyermeket is magukkal kell vinni a rendkívül fontos, hivatalos útra. Az adatok és az Itáliában készült fotók alapján nem nehéz összerakni a mozaikot, megint kicsit megnyaraltattuk a miniszterelnököt és családját. Ugye emlékszünk arra, mekkora balhét csapott ki abból a Fidesz még ellenzékben, hogy Gyurcsány Ferenc első osztályon mert utazni repülővel. Orbánéknál nincs ilyen gond, számukra külön kibérelt luxusjettel oldják meg utazgatásaikat, bár vannak olyan…

Tovább olvasom

Tüttő Kata gyermekeinek halálát kívánták a híressé váló, lovaglós posztját követően – a kormány célja a figyelemelterelés

A kormányzati támadógépezet és a gyűlölettől túlfűtött kommentelők abszolút semmilyen határt nem éreztek fontosnak betartani, jelenleg ez Magyarország. A 168 óra készített egy rövid interjút az ellenzék egyik ismert arcával, akibe nyaralása során készített videója miatt annyit és akkorákat rúgtak a kormányoldalról, amekkorát csak tudtak. Tüttő Kata most kicsit tisztába tette az ügyet. Hatalmas médiavisszhangot kapott Tüttő Kata vasárnap Instagram-oldalára kiposztolt videója, amelyen a főpolgármester-helyettes kilovagol a tengerből. Miután a poszt hatalmas felháborodást váltott ki a kormányközeli sajtóorgánumoknál a politikus eltávolította a videót oldaláról. A 168 a többi közt megkérdezte Tüttő Katát, mi…

Tovább olvasom

Nyaralási kisokos: hol nyaralhatunk oltás nélkül és hol kell még mindig maszkot hordanunk? Íme a részletek!

A népszerű turistacélpontok teljesen eltérően kezelik idén nyáron is a járványt, nagyon nem mindegy, melyik országba utazunk, amennyiben utazunk. Bár már csak egy hónap van a nyárból, sokan még mindig nem döntötték el, hogy merjenek-e külföldre utazni, és ha igen, hova. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a kontinens legtöbb régiójában már a koronavírus minden eddiginél fertőzőbb, delta variánsa a domináns, emiatt a legtöbb ország szinte hetente vezet be új korlátozásokat. Hogy könnyebbé tegyük a döntést, ebben a cikkben ezért A Hvg.hu segítségével…

Tovább olvasom