Ugye velünk is szembejött már? A Kreml Facebook-harcosai teljes gőzzel nyomják az áldozathibáztatást az ukrán-orosz harcokban

Soha nem látott magasságokba emelkedett az aktivitás, amikor folyamatosan Ukrajnát hibáztatják a háború miatt, kizárólag Moszkva narratíváit terjesztik, aminek a fele sem igaz. Biztosak lehetünk benne, hogy aki sűrűn használja a Facebookot, többször is szembejött már jó néhány ukránokat szidó, az oroszokat és Putyint totálisan védő poszt, ami óriási csúsztatásokkal és totálisan egyoldalúan, a moszkvai álláspontot sulykolja belénk. Ukrajna természetesen nem tökéletes, de nem „náci, népirtó rezsim” Az orosz vezetés célja a Nyugat ellen vívott információs háborúja keretében jelenleg az, hogy elvesse a magvait annak a gondolatnak, miszerint nem kizárólag…

Tovább olvasom

Az orosz kormány tanácsadója szerint így viselkednek a nagyhatalmak

Hétfő este a brit Channel 4 műsorában kérdezték Dmitrij Szuszlovot, a moszkvai Higher School of Economics nemzetközi kapcsolatok szakértőjét, az orosz kormány tanácsadóját. A beszélgetés azzal kezdődött, hogy a Lvivből bejelentkező műsorvezető, Matt Frei megkérdezte, hogyan tudják megindokolni civilek megölését, majd innen indulva messzire jutottak – ezt a 444.hu szemlézte. Kérdés: Dmitrij, az ukránok, a férfiak, nők és gyerekek, akikkel beszéltem, nem akarják, hogy maguk itt legyenek. Válasz: Nos, az amerikaiak miért nem mentek haza 2003-ban Irakból? Sajnálom, de nem a Paradicsomban élünk. Az egy katasztrófa volt, senki sem akarja…

Tovább olvasom

Putyin nukleáris készültséget rendelt el, a kutyapárt válaszul azt üzente, hogy “húzzanak a f–zba” – videó

A Kígyó-sziget védőinek válaszát idézte az MKKP, amit az orosz nagykövetség falára vetítettek ki. A rendőrök megpróbálták leállítani az akciót, de itt most minden legális volt. A párt ezt válasznak szánta az atomfenyegetésre. „Oroszország elrendelte a nukleáris készültségét, ez pedig a diplomáciai válaszunk, ami ugyanaz, mint ami a Kígyó-szigetnél volt” – hallatszik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebookra posztolt videóján, amin azt látni, hogy a budapesti orosz nagykövetség épületére a „иди на хуй” vagyis „baszódj meg/húzz a f*szba” feliratot vetítették, azt a mondatot, amit a Kígyó-sziget védői üzentek rádión a rájuk támadó orosz…

Tovább olvasom

Háborús helyzetkép: Orbán 600 ezer menekülttel számol, rakétákkal lövik az ukrán nagyvárosokat, Klicskóék is beállnak harcolni

Minden elhangzott pro és kontra az elmúlt napokban, Orbán Viktornak nehéz lehetett saját (és ezzel együtt Magyarország) álláspontját kialakítania ebben a válsághelyzetben, mivel nyílt titok, hogy Vlagyimir Putyinhoz húz hosszú évek óta, aki most az egyértelmű agresszor ebben a háborúban. Annak viszont valószínűleg csak örülhetünk, hogy a miniszterelnök nem kíván sem katonákat, sem fegyvereket küldeni az ukrán félnek (sem). Hogyan állunk most az orosz-ukrán fegyver konfliktust illetően? A Telex.hu összeállítása a magyar álláspontról. Nincs irigylésre méltó helyzetben Orbán Viktor, amikor valamit reagálnia kell az Ukrajna elleni orosz invázióra. A miniszterelnök…

Tovább olvasom

Putyin háborús beszédét már három nappal korábban felvehették, már keddre tervezték a támadást az oroszok

A videó metaadatai tartalmazzák, hogy egyáltalán nem frissen felvett anyagról volt szó, már február 22-én hajnalban tervezték a támadást Putyinék, pontosan akkorra, amikorra egy orosz politikus már december végén megígérte. Vlagyimir Putyin csütörtök hajnali beszédét, amelyben bejelentette, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát, a Novaja Gazeta szerint már február 21-én felvették, a lapnál legalábbis erre jutottak a videó metaadatai alapján. Az órákkal ezelőtt elindított általános orosz inváziót a Conflict Intelligence Team következtetései szerint így eredetileg február 22-én hajnali 4 órára tervezhették, pontosan arra az időpontra, amiről Vlagyimir Zsirinovszkij populista politikus beszélt még december 27-én az orosz parlamentben. Hogy a…

Tovább olvasom

Milyen hatással lehet az orosz-ukrán válság a magyar választásokra?

Török Gábor politikai elemző szerint a válságok alapvetően a kormányoldalt szokták erősíteni, de ezúttal más lehet a felállás. “Az elemzői bölcsesség szerint a válsághelyzet, ha azt nem az adott kormány okozta, általában a hatalmon lévőket erősíti, nekik kedvez. Az emberek érthetően megijednek, ilyenkor biztonságot, védelmet a kormányuktól remélnek” – kezdi bejegyzését Török Gábor, aki rögtön hozzáteszi: ezúttal mégsem egyértelmű a helyzet. “A közelben kialakult háborús helyzet kiszámíthatatlan reakciókat eredményez, felkorbácsolja az érzelmeket – ez biztosan nem hiányzik a magyar kormányoldalnak akkor, amikor a status quo, a jelenlegi belpolitikai helyzet nekik…

Tovább olvasom

Putyin katonai műveletet indított a Donyec-medencében, elkezdődött a háború – azonnal megugrott az olaj ára is – videó

Ezt üzente Putyin a világnak hajnalban. Különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el az orosz elnök a Donyec-medencében. Az orosz tankok már akcióban, a Nyugat is reagált a hírre. Helyi jelentések szerint orosz tankok átlépték az ukrán határt Belarusz felől. Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök hadi állapotot hirdetett. Csütörtök reggel több nagyvárosban, Kijevben, Kramatorszkban, Odesszában, Harkivban és Bergyanszkban is hallottak robbanásokat. Közben a Donyec-medencei frontvonalon a szakadárok erőteljes tüzérségi tűz alá vették az ukrán fegyveres erők állásait – írja az Euronews.com. Az ukrán elnök elismerte, hogy orosz rakétákkal támadják a határvédelmét és…

Tovább olvasom

Márki-Zay a putyini lépésektől való elhatárolódásra szólította fel Orbánt

A kormányfő eközben kinyilvánította: Magyarország részese a közös uniós álláspontnak, emellett összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet is. „Felszólítom Orbán Viktort, hogy határolódjon el az orosz agressziótól, álljon ki Ukrajna területi épsége, a NATO és a nyugati szövetségeseink mellett” – fogalmazott Márki-Zay Péter egy élő Facebook-bejelentkezés során, amelyet az atv.hu szemlézett. Szerinte ugyanis kevés az, hogy a miniszterelnök “elbújik” az Európai Unió nyilatkozata mögött. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt meglátása szerint Orbánnak külön is ki kellene állnia az ukrán szuverenitás mellett, valamint arra is kérte a miniszterelnököt, hogy fogadjanak el egy olyan határozatot, amely…

Tovább olvasom

Putyin elkezdte: “békefenntartó” katonai alakulatokat küldött Kelet-Ukrajnába – mit tehet ilyenkor a Nyugat, amely ezt ellenzi? – videó

Gyakorlatilag egy nem igazán bújtatott megszállás zajlik hajnal óta Ukrajna keleti régióiban. Az ENSZ és a nyugati hatalmak is elítélik Oroszországot ezért a lépésért, de jelenleg 1:0 Putyin javára. Vlagyimir Putyin – aki hétfőn elismerte a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság (LDNR) függetlenségét – még hétfőn este aláírta az elnöki rendeletet, amelynek értelmében „békefenntartás” céljából Oroszország a reguláris hadsereg erőit vezényelte Kelet-Ukrajnába, a szakadár területekre. Amerikai beszámolók szerint mintegy 190 ezer orosz katona állomásozott múlt pénteken a határnál. Erre az Oroszország és az LDNR között, a függetlenségi dokumentum után rögtön elnöki…

Tovább olvasom

Így fordította a köpönyegét Orbán, egykor ostorozta az oroszokat, most már Putyin egyik végrehajtója és haverja lett – videók

Nemrég újra, már sokadszor tárgyalt Vlagyimir Putyinnal Orbán Viktor miniszterelnök, aki lassan már úgy jár Moszkvába, hogy azt még Kádár János is megirigyelte volna. A Magyar Narancs hívta fel a figyelmet Orbán Viktor látványos köpönyegfordítására. Hát kérem, teljesen másképp beszél és cselekszik valaki ellenzékből, illetve miniszterelnökként, a hatalommal a kezében. „Nem lehet az oroszokkal olyan szerződést aláírni, amelyet 10 évre titkosítanak.” „Nem ésszerű figyelmen kívül hagyni az Oroszország jelentette erőt, és egyben lehetőséget.” A fenti mondatok mindegyikét Orbán Viktor mondta. Igaz, az egyiket 2008-ban, a másikat pedig már 2017-ben. Jól mutatják azonban,…

Tovább olvasom