Valójában másokon akart segíteni, de a rendőrségi bejelentés során mindenki számára egyértelműen kiderült, hogy ittas állapotban van, aztán beszállt a saját autójába és elhajtott. Vesztére, így lett a bejelentőből gyanúsított. Másokon akart önzetlenül segíteni, de végül pórul járt az a kazincbarcikai férfi, akiről a Police.hu közölt hírt. A 41 éves férfi január 21-én, szombat este felé megjelent a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon, hogy bejelentést tegyen. A bejelentése arról szólt, hogy egy helyi bolt előtt látott két földön alvó férfit, és aggódott értük, hogy segítségre lehet szükségük. A bejelentése nyomán ki is küldtek pár járőrt…
Tovább olvasomCímke: rendőrség
Gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása, ittas vezetés – így közlekedünk mi
A rendőrök a múlt hét során összesen nyolc közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Az elmúlt héten az egyenruhások 29 ittas vezetőt szűrtek ki a közúti forgalomból és kezdeményeztek velük szemben eljárást, továbbá 215 gyorshajtót rögzítettek a vármegye közútjain, továbbá 8 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek. Sajnálatos módon az egyik baleset részese olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően elhalálozott. Január hónapban a közúti közlekedési balesetek legtöbb esetben az elsőbbség meg nem adása, a sebesség nem megfelelő alkalmazása, illetve nem az út-és látási viszonyoknak megfelelő közlekedés okán…
Tovább olvasomIsmét előre szólnak, hogy sebességet ellenőriznek
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében ismét sebességmérő ellenőrzést hajtanak végre. Az egyenruhások január 19-én a Szolnoki Rendőrkapitányság és a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság illetékességi területén a balesetek megelőzése és a gyorshajtók kiszűrése érdekében végeznek sebességmérést. A sebesség túllépése esetén többszörösére nő a féktávolság, a járművezetőnek sokkal kevesebb ideje marad egy veszélyhelyzetben a jó döntés meghozatalára. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy haladásuk során ne hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat, és minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat. A gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik, ezért…
Tovább olvasomLelőtte feleségét, majd öngyilkos lett egy 81 éves férfi
Lelőtte feleségét egy 81 éves férfi a Veszprém megyei Ősiben csütörtökön – írta a Police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi a családi ház garázsában elkövetett gyilkosság után felhívta rokonát, közölve, hogy hamarosan magával is végezni fog. A rokon értesítette a rendőrséget, a kiérő járőrök azonban már csak a férfi és 78 éves felesége holttestét találták meg. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás. A gyanú szerint a férfi a nála lévő fegyvert engedély nélkül tartotta otthonában. Forrás: Telex.hu
Tovább olvasomKarácsonykor is éberek: átmentek a piroson Tiszafüreden, lekapcsolták őket
Sokan mintha tudomást se vennének a fényjelző készülék piros lámpájáról. A rendőrség azonban folytatja forgalomellenőrző akcióit, hogy kiszűrjék a szabálytalankodókat. A tiszafüredi rendőrök a délelőtt során az elsőbbségi szabályok betartására fókuszálva végeztek közlekedésrendészeti ellenőrzést Tiszafüred belterületén. Az egyenruhások 6 olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére áthaladtak az útkereszteződésen. A közlekedésbiztonsági helyzet további javítása, valamint a baleseti szempontból kiemelt szabályszegések visszaszorítása érdekében további akciók várhatóak a megye területén, a szárazföldön és a levegőből egyaránt. Az ellenőrzésekkel a rendőrség célja a baleseti kockázat valamint a balesetek…
Tovább olvasomDaru vágta ketté egy kamion vezetőfülkéjét
Borzalmas baleset történt Kecskemétnél kedd délután. Egy többszáz kilós daru kettévágta egy kamion vezetőfülkéjét, a sofőrt pedig a vezetőülésbe préselte. A sofőr életveszélyesen megsérült, csak a tűzoltók tudták kivágni a roncsból. A daru egy másik kamionról szakadt le, mert a vétkes sofőr csak félig engedte le azt, ezért az menet közben felakadt egy hídra. Az egyik fele leszakadt és átrepült a szembesávba, így csapódott bele ahol a másik kamionba – írja a Tények. Forrás: Boon.hu
Tovább olvasomA rendőrök nem szeretnének ittas vezetőt látni az utakon
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása, az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése és a közúti balesetek megelőzése érdekében a vezetési képességre hátrányosan ható szerek fogyasztását ellenőrzi. A rendőrök a hétvégén a megye teljes közigazgatási területén finn módszerrel szűrik ki a forgalomból az ittas, illetve bódult vezetőket. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat! Az ittas, bódult vezetés nem csak büntető szankciót von maga után, hanem az ilyen sofőr a saját és mások életét is veszélyezteti. Ezen felül hosszabb távon negatívan befolyásolhatja…
Tovább olvasomRendőrség: bombafenyegetésekhez is közük lehet a KRÉTA rendszer feltörő 13-15 éves diákoknak
Megerősítette a rendőrség, hogy két gyerek, egy 13 és egy 15 éves törte fel a KRÉTA-rendszert – ezt először Pintér Sándor belügyminiszter állította pénteken a belügy által összehívott közoktatási konzultáción. A rendőrség most azt írta, az idősebb elismerte a bűncselekmény elkövetését, de magyarázatot rá nem adott. A fiatalabbikat még nem hallgatták ki. A két gyanúsított megszerezte a KRÉTA fejlesztőcégének egyik terméktámogatással foglalkozó alkalmazottjának felhasználóneveit és jelszavait, ezekkel pedig korlátozottan hozzáfértek a fejlesztőcég munkatársának irodai levelező rendszeréhez, használt adatbázisához, ahonnan forráskód elemeket és adatokat töltöttek le. Legalább hússzor léptek be a fejlesztőcég rendszerébe, több munkaállomást…
Tovább olvasomNem kapott fizetést, lenyúlta a főnök autóját
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben. A férfi kőművesként dolgozott egy magyar állampolgár által vezetett cégnél és Ausztria területén végzett munkát. A férfi eseti jelleggel használta a cég tulajdonát képező, osztrák hatósági jelzéssel ellátott gépkocsit, mellyel a munkavégzéssel összefüggő feladatokat látott el, ugyanakkor főnöke utasítása szerint azzal Ausztria területét nem hagyhatta el. A férfi – miután a kialkudott munkabérét nem kapta meg időre – november 18-án este ausztriai tartózkodási helyén “jogtalan használati céllal” beült a járműbe és azzal – a cégtulajdonos tudta…
Tovább olvasomSzolnok megyében egy nap alatt 11 ittas sofőrt füleltek le
A rendőrök november 25-én finn módszeres ellenőrzést tartottak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén. A módszer lényege, hogy egy előre kiválasztott helyszíneken, több rendőr bevonásával, egyidejűleg, nagyon rövid idő alatt történik meg a gépjárművezetők szűrése. A kontroll azért rapid, mert az kizárólag a járművezetők ittasságának ellenőrzésére korlátozódik, írja a police.hu. A közlekedésrendészeti akcióban 1471 sofőrt ellenőriztek a rendőrök és 11 esetben mutatott pozitív eredményt az alkoholteszter. Az ittas járművezetők forgalomból való kiszűrése közös érdek. A felelőtlen sofőrök nemcsak saját, de mások testi épségét és életét is szándékosan veszélyeztetik. Éppen ezért…
Tovább olvasom