Jászapáti és Jászkisér kis híján az ország pornófővárosai

Ismét elkészült hazánk szextérképe, ami azt mutatja, mely településeken élők keresték a neten a legtöbb erotikus tartalmat. A tavalyi első helyezett Nagykőrös idén fel sem került a toplistára, ellenben két Jász-Nagykun-Szolnok megyei település is dobogós helyezést ért el. Az első helyezetten kívül Jászapáti és Jászkisér mutatta a legnagyobb érdeklődést a felnőtt tartalmak iránt. A legelőkelőbb helyen idén a mindössze 1895 lakosú Farád végzett. Tavaly nyár óta itt mozgatták meg a lakosságot legjobban az erotikus tartalmak, itt kerestek rá a legtöbben a „szex” szóra, így a Győr-Moson-Sopron megyei község lett az idei nyár pornófővárosa. Egyébként a top…

Tovább olvasom

A pályaudvaron álló szerelvényben szexelt egy türelmetlen pár? – videó

Úgy tűnik, nem találtak jobb helyet, vagy nem volt elég türelmük, ameddig a vonat hazavitte volna őket. Az interneten terjed a videofelvétel, ami alapján nagyon úgy tűnik, valóban az, aminek látszik. Egészen hihetetlen videó kering az interneten, hozzánk a Popsimessiás nevű humoros Instagram oldalról jutott el az, ahol vélhetően egy budapesti pályaudvaron (talán a Keleti?), egy MÁV kocsiban valakik csinálnak valamit, ami nagyon a szexre hasonlít. Ráadásul más is kamerára vette a dolgot, ebből arra következtetünk, hogy a helyszínen eléggé egyértelmű volt: egy pár nem igazán tudta kivárni, hogy a vonat hazavigye…

Tovább olvasom

Nagyot alakított egy pap: a hívek pénzéből drogot vásárolt, amit szextárskereső oldalakon szervezett bulikon árult

A kábítószert nemcsak árulta, de fogyasztotta is. A gyanús pénzmozgásoknál mindig az volt a kibúvó, hogy az összegekből a rászorulókat segítette. Aztán egyszer csak borult a bili. Az olasz rendőrség kábítószer-kereskedelem miatt tartóztatott le egy papot, aki szexpartikon vett részt, hogy azokon kokaint és partidrogot áruljon, írja a Telex az Il Messaggero cikke alapján. A Pratóban élő 40 éves plébános a rendőrség szerint a hívek adományaiból vásárolta a drogot, amit aztán szexuális társkereső oldalakon szervezett partikon árusított. A híveknek azt mondta, az adományaikból „a rászorulókon segít”. A pap a drogot nemcsak árusította, de fogyasztotta…

Tovább olvasom

Kisbuszban szeretkeztek, de a rázkódástól a tóba csúszott a jármű, mindketten belefulladtak

Meghalt egy kisbuszban szeretkező fiatal pár a kelet-ukrajnai Harkiv közelében, miután a járművük elmozdult a helyéről és begurult a közeli tóba, majd a parttól nem messze elsüllyedt – számolt be róla a KárpátHír alapján az Index. A rendelkezésre álló adatok szerint egy Harkiv melletti bányatóhoz mentek a fiatalok szeptember 11-én az esti órákban, mert szerettek volna egy pásztorórát együtt tölteni. Járművüket óvatlanul a víz közvetlen közelében, a meredeken eső parton parkolták le.  Szeretkezni kezdtek, ám a kisbusz a rázkódástól elmozdult és begurult a tóba és gyorsan süllyedni kezdett. Valószínű, hogy a kéziféke nem volt…

Tovább olvasom