Az egyházi iskolák (!) tanárai is igazságos fizetést követelnek

Fidesz-kormány esetében szinte kizárt, hogy erre bármikor korábban példa lett volna. De tény, az egyházi intézmények pedagógusainál is betelt a pohár, tüntetnek. A részletekről a Telex számolt be. Legalább ezren vettek részt az egyházi iskolák tanárai által szervezett kedd délutáni demonstráción a Szent István Bazilika előtt. A szervezők szerint 34 egyházi iskola legalább 300 tanára vett részt a „tanárballagásnak” nevezett menetben, emellett sok szülő és szimpatizáns is felvonult. A fúvószenekari kísérettel vonuló, békés fáklyás felvonulás résztvevői az oktatás tarthatatlan állapotára, a pályaelhagyásra, a tanárok nehéz életkörülményeire, alacsony fizetésére, az autonómia…

Tovább olvasom

Idén már nem emelik a tanárok fizetését

A PSZ és a PDSZ szerint más téren sem történt érdemi előrelépés a hétfői egyeztetések során. Több mint 2 órás sztrájktárgyalás folyt az Oktatási Hivatalban, a Szalai utcában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár között – számolt be róla a 444.hu. Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának vezetője a tárgyalás után elmondta, hogy idén nem lesz semmilyen béremelés, és a többi sztrájkkövetelésünkben sem történt semmilyen előrehaladás. Komjáthy azt mondta, „halvány ígéretet” kaptak arra, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek heti…

Tovább olvasom

Betűkatyvasszal válaszolt az MTVA-vezér arra a kérésre, hogy olvassák be a tanárok követeléseit

„A közmédia számoljon be a diákok, szülők és tanárok 9 pontos követeléséről!” – ezt kérik az aHang nevű civil szervezet által indított levélküldő akcióban résztvevők a HVG cikke szerint. Ahogy az aHang lapunknak megküldött közleményéből kiderül, a Papp Dániel MTVA-vezérigazgatónak küldött követelés nem maradt válasz nélkül, az ő hivatalos e-mail-címéről érkezett reakció az aHang munkatársának fiókjába, ám a válaszüzenet némileg mégis meglepőre sikerült. Ez állt benne: „sdfsdfsdf”. Az aHang azt írja, hogy nem sikerült megfejteniük, mit is jelent pontosan Papp reakciója. „Mindenesetre reménykedünk abban, hogy a több mint 100 milliárd forintból működő…

Tovább olvasom

„Az oktatás ne arról szóljon, van-e kréta, hanem hogy a gyereknek jobb lesz-e”

Pilz Olivérrel, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárával készített riportot az oktatás helyzetéről a 24.hu. Pilz Olivér és a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevét 2016-ban ismerte meg az ország, amikor levelet írtak az oktatás problémáiról. Ebben szó esett az oktatás finanszírozásának problémájától kezdve a diákok és tanárok terhein és az alaptanterv hibáin át a szakmai egyeztetések hiányáig nagyjából az összes, oktatást érintő kérdésről. „Vegyék ezt segélykiáltásnak, kérjük a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét!” – írták akkor a miskolci pedagógusok a 24.hu riportja szerint. Hat éve még azzal kezdődött a…

Tovább olvasom

45 százalékos béremelést és a sztrájkjog visszaállítását követeli a PSZ

Tízpontos listájukban azt is követelik, hogy a kormány fejezze be a tanárok megfélemlítését. Összefogunk, folytatjuk, nem félünk! címmel közleményt fogadott el a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombaton. A Telexnek is elküldött, tízpontos dokumentum szerint a PSZ követeli, hogy a kormány és a parlament „állítsa vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát, fejezze be a pedagógusok megfélemlítését”, és azt is, hogy a kormány azonnal emelje a pedagógusok bérét, első lépcsőben 45 százalékkal. Önálló oktatási minisztérium felállítását is követelik, és azt is, hogy a kormány rendezze a nevelést-oktatást segítő munkatársak, technikai dolgozók, valamint a szakképzésben foglalkoztatottak bérét…

Tovább olvasom

Ismét az oktatásért tüntettek Szolnokon

Több százan vettek részt az eseményen. Pénteken az ország több pontján zajlottak újfent tüntetések a tanárok és az oktatás mellett. A Telex beszámolója szerint Szolnok is a helyszínek között volt, itt a „Lépjünk együtt az oktatásért!” címmel hirdettek meg eseményt péntek délutánra. A résztvevők fél 5-től a Tiszai hajósok terén gyülekeztek, ahol beszédek voltak, majd egy perc néma csend következett az oktatásért. Ez után „zajos séta” kezdődött, melynek a végcélja ugyanúgy a Tiszai hajósok tere volt, ahol végül a demonstrálók közösen énekeltek. Az egyik résztvevő a lapnak azt mondta: nagyon…

Tovább olvasom

Közös levélben fordultak Orbánhoz a pedagógus-szakszervezetek

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány részéről senki nem hajlandó velük egyeztetni, így a sztrájbizottság összehívását követelik. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete nyílt levélben szólította fel ismét Orbán Viktort a sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívására – számolt be róla a Telex.hu. „2022-október 7-én PSZ és a PDSZ sztrájkbizottsága kezdeményezte az Önnek írt nyílt levelében – a sztrájkról szóló törvény alapján –, hogy járjon közbe a sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívásában. Levelünkre mindeddig nem kaptunk választ, holott a sztrájktörvény a feleknek – jelen esetben a kormány és szakszervezeti oldal számára – együttműködési…

Tovább olvasom

200 pedagógus azonnal beszünteti a munkát, ha a kollégáikat retorziók érik

A Tanárok a Tanárokért Csoportnak a hvg.hu-hoz eljuttatott közleménye alapján mintegy 200 pedagógus vállalja, hogy ezentúl bármilyen, a kollégáikat érő súlyos retorzióra azonnali munkabeszüntetéssel válaszolnak mindannyian. Ez megbéníthat egész tankerületeket, több iskolában leállhat az oktatás. A közlemény szövegét változtatás nélkül közöljük. Tisztelt Tankerületi Igazgató Asszony! Sajnálattal tapasztaltuk, hogy Ön és tankerületi igazgató társai 2022. október folyamán beosz­tottaik figyelemfelhívó akcióit munkaügyi-fegyelmi kérdésként kezelték, számos esetben a rendkívüli felmentés lehetőségével fenyegették meg, öt esetben pedig elbocsátották az Önök által foglalkoztatott tanárokat. A joggal való visszaélés tilalma a polgári jog egyik alapelve. Magyarországon…

Tovább olvasom

Nyílt levelet írt volt egykori osztályfőnöke a kormánypropagandát terjesztő Deák Dánielnek

“Hat év alatt nem tudtam annyit elérni, hogy egy diákom megtanulja: mindig és mindenkor hitelesnek kell lenni, igazat kell mondani! Akkor is, ha nem lesz belőle hasznom!” Pénteken országszerte, Budapesttől Miskolcig tüntetések sorára került sor a tanárok helyzetének javítása érdekében. Az eseménysorozatról a kormányzati média is beszámolt, bár elferdítve a valóságot. Így tett Deák Dániel propagandista is, aki szerint “sikertelen a mai baloldali tüntetés”…”Azért lett sikertelen, mert a magyarok a tanárokat támogatják, nem pedig a tüntetéseket szervező és most is csak a politikai hasznot leső baloldalt”. A poszt a jelek szerint eljutott…

Tovább olvasom

Elképesztő: fideszpárti nyugdíjasok mentek neki a tanároknak

„Kapják a 200 ezer forintot (…), később majd 700 ezret keresnek” – ezt magyarázta a Széll Kálmán téren egy idős asszony az ott pont a béreik és a közoktatás körülménye miatt tiltakozó pedagógusoknak a HVG beszámolója szerint. Azonban valószínűleg összekeverte a tanárokat a kukásokkal: a kukások alkudtak ki maguknak egyszeri 200 ezer forintos rezsitámogatást, majd karácsonyra 120 ezer forintos prémiumot (bruttóban persze), a tanároknak a kormány 2025-ig tartó bérfejlesztést ígért csak be. A vele beszélgető tanár hiába magyarázta, hogy ő félállásban tanít, sőt osztályfőnök is mellette, és mindezzel együtt is…

Tovább olvasom