Elképesztő: fideszpárti nyugdíjasok mentek neki a tanároknak

„Kapják a 200 ezer forintot (…), később majd 700 ezret keresnek” – ezt magyarázta a Széll Kálmán téren egy idős asszony az ott pont a béreik és a közoktatás körülménye miatt tiltakozó pedagógusoknak a HVG beszámolója szerint. Azonban valószínűleg összekeverte a tanárokat a kukásokkal: a kukások alkudtak ki maguknak egyszeri 200 ezer forintos rezsitámogatást, majd karácsonyra 120 ezer forintos prémiumot (bruttóban persze), a tanároknak a kormány 2025-ig tartó bérfejlesztést ígért csak be. A vele beszélgető tanár hiába magyarázta, hogy ő félállásban tanít, sőt osztályfőnök is mellette, és mindezzel együtt is…

Tovább olvasom

Orbán egykori iskolája is szolidaritást vállal a kirúgott tanárokkal

A Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára az intézmény hivatalos Facebook oldalán közzétett nyilatkozatukban álltak ki az elmúlt napokban kirúgott kollégáik mellett. Ebbe az iskolába járt Orbán Viktor, miniszterelnök is, aki tavaly májusban egy, az iskolánál készült videóban azt mondta, hogy hálával gondol a volt tanáraira, akik megpróbáltak belőle embert faragni. „Kiállunk a megfélemlítettek, a véleményüket vállalni nem merők, a meghurcoltak, az azonnali hatállyal munkából felmentettek mellett.” A közleményben, amit 48-an névvel, még heten név nélkül írtak alá, azt írják, hogy kiállnak mindenki mellett, akit elmúlt években, évtizedekben…

Tovább olvasom

Egy gimnáziumban a szülőktől kénytelenek pénzt kérni a tanárok pluszmunkájáért

Hiába ellentétes az elveikkel, muszáj ehhez folyamodniuk: január 1-jétől havi 8 ezer forintot kérnek a szülőktől. A szülői közösségnek címezve tett közzé a Facebookon egy felhívást a budapesti Madách Imre Gimnázium. Az iskola alapítványa havi 8 ezer forintot kér a tanulók szüleitől, hogy ebből finanszírozva a tanárok pluszmunkáját, és azok ne nézzenek más munka után megélhetési okokból. Mint írják, a tanárok a megélhetési nehézségek miatt 10 százalék feletti arányban kényszerültek elhagyni az iskolát. Írnak arról is, hogy a munkaidejük emiatt meghaladja a heti 40 órát. Hozzáteszik azt is, hogy az…

Tovább olvasom

Országos tanársztrájkot hirdetett az oktatás világnapjára a PDSZ

Aznap este pedig a diákokkal fognak együtt tüntetni. “A gördülő sztrájk folytatása mellett rendszeresen meg fogunk nevezni olyan napokat, amikor országos munkabeszüntetésre hívjuk az oktatásban dolgozókat. Az első alkalommal 2022. október 5-re – az Oktatás Világnapjára- országos, egységes sztrájkot hirdetünk. Kérjük az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban, szakszolgálatokban dolgozókat, hogy ezen a napon ne vegyék fel a munkát” – írja felhívásában a PDSZ Országos Választmánya szeptember 23-i ülésének döntéseiről a közelgő akciókat illetően a HVG cikke szerint. Tájékoztatásuk szerint a más széfrákban dolgozókat is arra kérik, szervezzenek szolidaritási akciókat erre a napra.…

Tovább olvasom

Kirúgással fenyegetik a tanárokat, akik polgári engedetlenségben vesznek részt

A tankerület névre szóló levélben figyelmezteti a tanárokat: még egy hasonló megmozdulás okot adhat a rendkívüli felmentésükre. Névre szóló levelet kaptak pénteken a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok a tankerülettől, amiben azt írják: jogosulatlanul maradtak távol a munkától, és ha ezt folytatják, ez alapot ad a rendkívüli felmentésre – írta meg a Telex. A Tanítanék Mozgalom által közzétett levélben felszólították az engedetlenkedő tanárokat, hogy tartózkodjanak a hasonló magatartástól a jövőben. Ezt azzal indokolták, hogy a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségi jogát. Levelük végén…

Tovább olvasom

Csaknem 5000 pedagógus hiányzik az oktatásból

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint volt olyan, hogy egy történelemtanár oktatott fizikát egy éven át. Az RTL Klub Reggeli című műsorának volt vendége Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. A szakember a tanárhiányról és a sztrájk-tervekről is beszélt a Telex által szemlézett műsorban: elmondta, jelenleg 4800 pedagógus hiányzik az oktatásból, de ez a szám jövőre 6000-re is emelkedhet. „Mintegy 16.000 kolléga hiányzik a rendszerből, őket már nem lehet lehelyettesíteni, tehát elakadás, probléma biztos lesz. Tudunk olyat, hogy egy történelemtanár tanította a fizikát egész éven keresztül.” Folynak a sztrájktárgyalások is, Szabó szerint elképzelhető,…

Tovább olvasom

Romokban a magyar közoktatás, 16 ezer tanár hiányzik és további legalább 22 ezerrel nő a hiány öt éven belül

Az utóbbi években végképp rohamosan megnövekedett a pályát elhagyó és a nyugdíjba vonuló pedagógusok száma és szinte senki nem érkezik a helyükre. Ne is csodálkozzunk ilyen megbecsültséggel és fizetéssel. Azoknak a pályakezdőknek is a java 1-2 éven belül kilép, aki véletlenül mégis tanításra adja a fejét. „Körülbelül 16 ezer kolléga hiányzik ebben a tanévben a rendszerből, akkor még hozzá kell adni azoknak a számát is, akik a teljesen eredménytelen sztrájktárgyalásokat követően azt mondják, hogy nem fognak munkába állni szeptember elsején” – jelentette ki a Pedagógus Szakszervezet elnöke a RTL Klub…

Tovább olvasom

A tanévkezdés küszöbén az iskolák legtöbbje kétségbeesetten keres tanárokat, elképesztő a hiány – videó

Mivel több fizetést nem tud adni az iskola, mivel semmi köze a pedagógusok bérének megállapításához, próbálkoznak már szolgálati lakással is. Minden eddiginél lesújtóbb a tanárhiány, a szakrendszerű oktatás már a legtöbb iskolában csak a múlt, de azzal, hogy a kormány ennyire alacsonyan tartja a pedagógusok fizetését, ne is csodálkozzunk. A közeledő tanévkezdés miatt már nem csak a közszféra állásportálján, a közösségi médiában is próbálnak tanárt találni az intézmények, kollégát a pedagógusok – számolt be róla a hétfői RTL Híradó. Egy budapesti, I. kerületi iskola például azzal hirdet, hogy náluk sincs kolbászból…

Tovább olvasom

PDSZ: A tanárok többsége nyáron is dolgozik

Felmérést végzett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – ennyit arról, hogy “a tanároknak ott a nyári szünet”… A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) 1400 pedagógus körében elvégzett felmérése szerint a válaszadók 68 százaléka dolgozik nyáron pénzért vagy juttatásért – például az Erzsébet-táborok esetén hideg élelmiszerre elkölthető utalványért – derül ki Nagy Erzsébet PDSZ-ügyvivő az RTL Híradónak adott nyilatkozatából. Az érdekvédő hozzátette: azok aránya már 88 százalékot tesz ki, akik nem nyaralással és pihenéssel, hanem mással foglalkoznak a nyári szünet azon részében is, amikor már nem kell bejárniuk az iskolába. Év közben is sokan vállalnak pluszmunkát,…

Tovább olvasom

“Érdekel a versenyképes fizetés, de le tudsz mondani róla?” – cinikus, de valódi álláshirdetésben keresnek tanárokat

Az elmúlt napokban nem éppen javult a pedagógusok jövőképe hazánkban. Egy általános iskola pedig szokatlanul őszinte álláshirdetéssel jelentkezett az interneten. Mindent felsorolnak, ami szükséges, illetve azokat is, amiket ezen a pályán képtelenek megadni és ezt nem is titkolják. A Vajk-sziget Általános Iskola műve lett ez a különleges álláshirdetés. Téged keresünk, ha… …érdekel a versenyképes jövedelem, a három hónapos nyári szünet, a társadalmi megbecsülés, de le tudsz róluk mondani – ezzel a felütéssel tette fel a tanárhiánnyal küzdő budapesti Vajk-sziget Általános Iskola az álláshirdetését a honlapjára. A mémekkel is gazdagított, bravúrosan megfogalmazott…

Tovább olvasom