Aláírta a pedagógussztrájkot gyakorlatilag ellehetetlenítő törvénymódosítást Novák Katalin

Hiába kérték a szakszervezetek, hogy küldje az Alkotmánybírósághoz. A pedagógusok sztrájkbizottságát alkotó Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) május 25-én közös levélben kérte Novák Katalin államfőt, hogy ne írja alá a pedagógussztrájkot ellehetetlenő törvénymódosítást, amit előző nap fogadott el az Országgyűlés – írja a Telex. Azt kérték a köztársasági elnöktől, hogy a módosítást küldje meg az Alkotmánybíróságnak normakontroll eljárásra. Novák Katalin már másnap szignózta azt, ahogy azt a 2022. május 26-i Magyar Közlönyből kibogarászta a Népszava. A pedagógusok sztrájkbizottsága szerint a sztrájkjogot szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a sztrájk alatti tanítás elrendelésénél. Egy esetleges sztrájk…

Tovább olvasom

Óriási buli lesz, a dolgozók fejenként ezer forintot kapnak pedagógusnapra, van, ahol ennyi sem jut

Ráadásul az a levél, amiben ezt közölték a tanárokkal, igencsak bicskanyitogatóra sikeredett, de sokan már arra gondolnak, hogy a hangvétel szándékosan lett ilyen megalázó. Ezzel is mutatva a jelenlegi alárendelt helyzetüket. Az összeggel aztán tételesen fillérre elszámolni ám – és ez nem vicc, benne van a levélben. “És ezt is megértük! Méltó ünneplést finanszíroz a tanker! “Ereszd el a hajam!” Lesz ám bulika!” Ezzel a szöveggel posztolta ki a Facebookra a pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, hogy milyen üzenetet kaptak a Bel-Pesti Tankerületi Központhoz tartozó iskolák pedagógusnap előtt. A szövegben örömmel tájékoztatják őket, hogy…

Tovább olvasom

A tűzoltók és a tanárok is teljesen kiakadtak Parragh mélységesen lenéző nyilatkozatára

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke évek óta nyíltan tudhatóan Orbán embere, de nyilatkozatai már nem először nyitják ki a bicskát nagyon sok bérből és fizetésből élő honfitársunk zsebében. Már-már megalázóan beszélt a tűzoltókról és a pedagógusokról, amikor ecsetelte, miért nem kapnak béremelést. Most megkapta a választ is erre. A probléma csak annyi, hogy Parragh és jó barátja, Orbán Viktor dönt, a tűzoltók és a tanárok maximum füstölöghetnek és felháborodhatnak, de ugye se sztrájkjog, se normális munkakörülmények és megalázóan alacsony fizetés a jutalmuk. A tanároknak ott a szabad nyár, a…

Tovább olvasom

Parragh szerint a tanároknak ott a nyár, a tűzoltóknak meg az adrenalinlöket

Minek ide béremelés, ha van más motivációjuk? – gondolta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A szakszervezetek másképp látják. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy csütörtöki interjúban a közalkalmazottak béremeléséről beszélve azt mondta: a bérezés mellett a dolgozókat – azon belül a tanárokat és a tűzoltókat – más is motiválhatja. Az előbbiekről azt mondta, hogy nekik „ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek”, a tűzoltókat pedig szerinte „a társadalmi megbecsültség és az adrenalinlöket” motiválhatja. “Ezek nem jelentenek kellő motivációt a tűzoltóknak. Jelentős béremelésre és egy előremutató, új életpályamodellre lenne…

Tovább olvasom

Az egész országban mindössze 22 ember jelentkezett fizikatanárnak, de más téren sem jobb a helyzet

Az egyre égetőbb tanárhiányt eddig mindig elbagatellizálta a kormány, leginkább Rétvári Bence államtitkár a “fluktuációval”. Valahogy mégis minden évben egyre kevesebben és kevesebben tanítanak az állami iskolákban, már most is óriási a munkaerőhiány és ez csak romlani fog a következő években, ha így folytatja a Fidesz. Fizikatanárnak 22-en, kémiatanárnak pedig mindössze 25-en jelentkeztek idén a felsőoktatásba. Ennek hatása lesz gyógyszer- és vegyipar jövőjére is, pedig ezek elvileg nemzetgazdaságilag kiemelt ágazatok. Alig pár tucat továbbtanuló jelentkezett kémia vagy fizikatanárnak idén, legalábbis a jelentkezési lapok első helyén 25-en jelölték meg az előbbi,…

Tovább olvasom

PDSZ: Drasztikusan megnőhet a tanárhiány Magyarországon

Jóval kevesebben jelentkeznek pedagógusnak, mint ahányan az adott évben nyugdíjba mennek – figyelmeztet a Szakszervezet. Nagyjából ezerrel kevesebb diák jelentkezett idén pedagógusképzésre, mint tavaly – eről a Népszava írt a felvi.hu adatai alapján. A Pedagógusok Szakszervezete szerint ez azért is gond, mert évről évre jóval többen mennek nyugdíjba, mint ahányan tanárnak állnának. Így szerintük drasztikusan nő majd a pedagógushiány. Az RTL tudósítása szerint a minisztérium úgy reagált: a tanárképzés továbbra is az egyik legnépszerűbb terület.

Tovább olvasom

Több iskolában is plusz tanítási napot rendeltek el a márciusi tanársztrájk miatt

Aránytalan fizetéscsökkentés és még extra tanítási napok elrendelése is. Persze, hogy az érintettek minden nap azzal szembesüljenek, hogy lehetőleg fel se merüljön bennük újabb sztrájk gondolata sem. Az RTL Klub számolt be róla Híradójában, hogy több iskolában is plusz tanítási napot rendelt el az igazgató a március 16-i tanársztrájk miatt. Volt olyan hely, ahol ezt előzetesen jelezték, azaz a sztrájk kijelölt napján tanítási szünetet rendeltek el azzal, hogy az aznapi órákat majd egy későbbi napon illetve időpontban pótolják. Érintett szülők tájékoztatták az esetekről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ), de nyilatkozni…

Tovább olvasom

Máris jön a bosszú, a sztrájkolni merészelő tanároktól aránytalanul brutális bért vontak le

A pedagógusok folyamatosan igyekeztek minden eszközzel tiltakozni a Fidesz oktatáspolitikája, de leginkább a megalázottság miatt. Várható volt, hogy amint lezajlik a választás és nyernek Orbánék, gyorsan jön a bosszú. Már jött is, elrettentő példaként tökéletes lesz azoknak, akik még fel mernék emelni hangjukat a NER rendszere ellen. “Előre menjünk, ne hátra!” Az RTL Híradó szerint pár óra sztrájkért 3 napi bérét (kb. 36 ezer forintot) vonták le egy budapesti tanárnak. Volt olyan tanár, akinek 50-60 ezer forinttal kevesebb fizetése érkezett április elején annak ellenére, hogy csupán pár órát sztrájkolt – mondta az…

Tovább olvasom

Az Emmi csak a választások után akar tárgyalni a sztrájkoló tanárokkal

A pedagógus-szakszervezetek szerint a minisztériumnak jogszabályban rögzített kötelessége tárgyalni az érdekképviseletekkel. „Nyitottak vagyunk az egyeztetésekre, ahogy eddig is. Ugyanakkor véleményem szerint a következő sztrájktárgyalást a választás után érdemes ütemezni, miután feláll az új Kormány. Ezért javaslom, hogy a választást követően kerüljön sor a következő tárgyalási időpont egyeztetésére” – írta válaszként Kisfaludy László helyettes államtitkár a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ), miután az érdekképviseletek felhívták a figyelmét, hogy a sztrájktörvény szerint a sztrájk ideje alatt is folytatni kell a tárgyalásokat. A szakszervezetek azt javasolták, hogy máricus 23-án…

Tovább olvasom

Tanítani akarunk – itt a noÁr Mozgalom tanárokat támogató új száma

A szerdán kezdődő tanársztrájk előtt jelent meg az új klip, amelynek célja, hogy minél több erőt adjanak a pedagógustársadalomnak ahhoz, hogy megbecsülést és tiszteletet vívjanak ki maguknak. Mint a klip leírásában olvasható: a noÁr Mozgalomnak – amelynek alapítója, Molnár Áron korábban Miskolcon is járt – négy évvel ezelőtt lett önálló ügye az oktatás. A “Tanítani akarunk” című számuk és klipük célja, hogy minél több erőt adjanak a pedagógustársadalomnak ahhoz, hogy megbecsülést és tiszteletet vívjanak ki maguknak. “Az oktatás nem jobb vagy bal oldal kérdése. Az oktatás jövője, az ország jövőjének tartópillére. Rajtunk…

Tovább olvasom