A rendőrség totálisan megcáfolta a TV2 szenzációhajhász riportját, amiből szinte semmi nem volt igaz

A TV2 Tények című műsorában ismét hamis állítások hangzottak el, ezúttal egy olyan riportban, amelyben a kiskőrösi “orális szexről” beszéltek. Az alaphírt azonban teljesen elferdítették, szinte semmi nem fedte a valóságot, így most a rendőrségnek kellett helyretennie a kormányközeli médiát, hogy ne beszéljen teljes badarságokat. “Határozottan cáfolja” a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság a TV2 Tények 2023. január 28-i riportját, amelyet azzal a címmel adtak le, hogy “Gyerekek előtt mutogatja a nemi szervét”. A Police.hu szerint a riportban elhangzó állítások, így például, hogy egyike sem volt igaz. A rendőrség szerint…

Tovább olvasom

Ítélet: ismét valótlanságokat állított a TV2 és a Tények

Ez már nem is meglepő, szinte hetente születik ilyen ítélet az utóbbi években, különösen a választások utáni időszakban. Az aktuális áldozat ezúttal Varga Zoltán vállalkozó. A tévéműsorban ismét totális valótlanságok hangzottak el tényként közölve. Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa elsőfokon sajtópert nyert a TV2 és a Tények ellen – írja a Media1. A bíróság kimondta, hogy a TV2 a műsorban, illetve annak weboldalán is valótlanságokat állított a vállalkozóról, és helyreigazításra kötelezte a tévétársaságot. A Tényekben valótlanul híresztelték, hogy Varga Zoltán természetvédelmi területen kezdett sportközpontot építeni, hogy a budai villája mellett…

Tovább olvasom

A kormányzati szekértolók farkast kiáltottak Jászberényben, holott ők azok

Fásy Ádám látogatott Jászberénybe, hogy tovább nyomja a fideszes polgármesterjelölt, Besenyi Orsolya kampányát. Mint ismert, a hét elején Besenyi a TV2-ben standupolt, pontosabban playbackben inkább csak tátogott, mivel leginkább Fásy beszélt az általa főzött töltöttkáposztáról. Dehát kampány van, Besenyi mindenhol feltűnik, legutóbb Győrben volt, hogy megtapasztalja azt, hogyan lehet egy fenékkel két lovat megülni, amihez persze csak elég nagy ülep kell, és már meg is van a produkció. Besenyi azt kérdezte meg a győri polgármestertől, hogy miként lehet polgármesternek és orvosnak is lenni ebben a kínzóan gyógyítók hiányával küzdő egészségügyben.…

Tovább olvasom

Martfűi táncművész nyerte a Dancing with the Stars harmadik évadát

Szombat este volt a Dancing with the Stars harmadik évadának döntője, melynek első helyezettje Csobot Adél és a martfűi táncművész, Hegyes Berci. Teniszeztem, futottam, atletizáltam, úsztam, de a táncban tudtam leginkább megtalálni önmagam. Tízévesen vittem haza egy szórólapot az iskolából, a Szilver Művészeti Iskolához lehetett jelentkezni. Édesanyám eleinte kétkedve fogadta az elhatározásomat, de az akkori döntésemet mi sem támasztja alá jobban, minthogy tizenhat éve vagyok a tánc világában – elevenítette fel a kezdeteket egy két évvel ezelőtti interjúban Hegyes Bertalan. Csobot Adél sírva nyilatkozott az eredményhirdetés után és legfőképpen megyénk büszkeségének, Hegyesi Bertalannak mondott köszönetet:…

Tovább olvasom

Helyreigazítást kellett közzétennie a TV2-nek, miután egyetlen hírben négy hazugság hangzott el

Abban a műsorban, aminek az a címe, hogy Tények. Csütörtök este helyreigazítást olvasott be Gönczi Gábor a TV2 híradójában, a Tényekben – írja a Media1. Gönczi egy tavaly november 18-i műsor miatt közölt helyreigazítást, amiben a Jobbik korábbi elnökéről, Jakab Péterről hangzottak el valótlan tartalmú közlések. A Tények akkori adásában összesen négy hamis információt közöltek Jakab lakásügyeiről. „Műsorunkban valótlanul állítottuk, hogy Jakab Péter több lakást vásárolt Kelenföldön, de azokat a családtagjai nevére íratta. Valótlanul állítottuk, hogy a Fehérvári, a Bocskai és az Etele úton is lakása van, valótlanul állítottuk, hogy a…

Tovább olvasom

Az RTL-es Szellő István keményen odaszúrt az Orbán mellett látványosan kiálló TV2-s kollégáknak

A konkurens, ám évek óta NER-kézben levő TV2 munkatársai látványos propagandaszerű kiállást tanúsítottak Orbán Viktor mellett. Az ellenzéki húrokat pengető RTL neves műsorvezetője rendkívül érdekes módon szúrt vissza. Hétfőn jelent meg a videó arról, hogy Marsi Anikótól Istenes Lászlóig, Szebeni Istvántól Gönczi Gáborig felvonulnak a TV2 arcai. Mindenki elmondja, hogy mit szeretne, legyen szó békéről, biztonságról vagy sportról, majd Marsi Anikó szájába adják a következtetést, miszerint minden ilyen kívánságot csak Orbán Viktor tud valóra váltani. Az RTL Híradó hétfő esti adásában, Szellő István és Erős Antónia beszélgetett arról, hogy van…

Tovább olvasom

Honnan tudta a TV2 tévéstábja előre, hol fog együtt ebédelni Márki-Zay és Bige László?

Valami különös véletlen folytán egy egész kormányközeli tévéstáb várta az ellenzéki miniszterelnökjelöltet és valószínűsíthető szövetségesét egy étteremnél, miközben fél órával korábban még ők maguk sem tudták, hogy odamennek. Szintén nem meglepő, hogy azonnal támadták is Márki-Zay Pétert például azzal, hogy luxusétteremben költi a pénzét. Márki-Zay Péter Budapest egyik legdrágább luxuséttermében borozott Bige Lászlóval – számolt be róla a TV2 híradója, a felvételt pedig a teljes kormányzati média átvette. A Tények riportjában hosszasan sorolták, hogy egy üveg francia vörösbor közel félmillió forint is lehet a belvárosi étteremben, míg egy vacsoramenü több mint…

Tovább olvasom

Jó helyre kell házasodni: Várkonyi Andrea immáron a TV2 igazgatóságának tagja

Nem is olyan régen még egy “mezei dolgozó” volt a televíziónál, most a fejesek közé került. Máris élvezi az előnyeit annak, hogy Mészáros Lőrincné lett. Személyi változás történt a TV2 Média Csoport Zrt. igazgatóságában: dr. Czira Szabolcs távozott a testületből, a helyét november másodikától dr. Várkonyi Andrea vette át – írta közleményében a TV2 Média Csoport. „Az orvos, közgazdász és pszichológus diplomával is rendelkező dr. Várkonyi Andrea három évtizedes televíziós szakmai múlttal rendelkezik – karrierje jelentős részét a TV2 kötelékében töltötte. Érkezésével a TV2 igazgatósága egy a csoportot évtizedek óta…

Tovább olvasom