A Szolnoki Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte azt az ötvenes évei végén járó, büntetlen előéletű nőt, aki 2021. szeptember 9-én Törökszentmiklóson megpróbálta megölni volt férjét – tájékoztatott a törvényszék sajtóosztálya. A nő este nyolc óra körül betört és elrejtőzött a férfi házában, majd, amikor volt férje hazatért, rátámadt. Előbb egy 20, majd egy 14 centiméter pengehosszúságú késsel rontott rá. A férfinak végül sikerült lefegyvereznie, és túlélte a támadást, de 8 napon túl gyógyuló szúrt-metszett sérüléseket szenvedett. Az ügyben 2022.…
Tovább olvasomCímke: ügyészség
Németországban foglalták le a Mezőtúron kölcsönkért és vissza nem adott gépjárművet
A Mezőtúri Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat azzal a 32 éves mezőtúri lakhelyű férfival szemben, aki 2021 áprilisában pár napra kölcsönkérte egy településbeli nő személygépkocsiját, azonban azt a megállapodás szerint nem adta vissza a tulajdonosának, a gépjárművet a rendőrség végül Németországban találta meg és foglalta le. A vádirat szerint a 32 éves férfi 2021. április 10-én, Mezőtúron írásban megállapodott egy mezőtúri nővel arról, hogy a nő tulajdonában lévő gépjárművet 2021. április 16. napjáig Mezőtúr területén használhatja. A megállapodás szerinti idő lejártakor a férfi azzal állt…
Tovább olvasomHadházy: Az EU jelenlegi döntését Orbánék ki tudják játszani, a szabadságot csak mi tudjuk kivívni
Ha a három alappillér nem teljesül, akkor a megválasztott képviselő szerint továbbra is marad a Fidesz és a NER teljes hatalma az ország felett és az EU-s pénzekből sem igen látunk majd semmit. Lehet, hogy lesz némi késlekedés, jelen állás szerint egészen apró áldozatokkal Orbánék csak ki tudják kuncsorogni a brüsszeli ezermilliárdokat, akkor pedig semmi nem fog változni. Erről a független képviselő részletesen írt a Facebookon: „Az EU „kormánya”, a Bizottság súlyos, de várható döntést hozott, amikor egy átlagember számára felfoghatatlanul sok pénz (több mint 3000 milliárd forint) felfüggesztésére tett…
Tovább olvasomElítélték a szolnoki pedofilt
Az ügyészség tíz évre ítélte a két kisfiút is dajkamesével fenyegető és megrontó férfit, az azonban fellebbezett. Az ügyészség viszont helyben hagyta az ítéletet. A férfi és a két kisfiú családi kapcsolatok útján ismerkedtek meg, a szülők pedig megesett, hogy rábízták a két kiskorú fiúcskát. Akkor még nem sejtették, hogy a kedves családi barát álarca mögött egy gyomorforgató pedofil lakozik, a vádirat szerint a férfi ugyanis, ahogy kettesben maradt a gyerekekkel, borzalmas mesével traktálta őket: azt mondta nekik, hogy beléptette őket egy általa kitalált, titkos szervezetbe. A fiúkat az amiatt kialakult félelmükben…
Tovább olvasomAz Ügyészség jogosulatlan megfigyelés hiányában megszüntette a nyomozást a Pegasus-ügyben
A közlemény szerint nem is történt bűncselekmény, így nincs oka annak, hogy folytassák a nyomozást. Nem történt jogosulatlan megfigyelés a Pegasus-ügyben, ezért a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának bűntette miatt elrendelt nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette – közölte az ügyészség a HVG cikke szerint. Az ügyészségi közlemény szerint „a regionális nyomozó ügyészség nyomozása során nem azt vizsgálta, hogy milyen szoftvert alkalmaztak a hatóságok, hanem azt, hogy a leplezett eszközök vagy titkos információgyűjtés során alkalmazott eszközök felhasználásának törvényi követelményei fennálltak-e. A minősített iratokra is kiterjedő,…
Tovább olvasomKellemetlen: miközben az ügyészség „cáfolta” a megfigyelési ügyet, egészen súlyos dolgokat ismert be
Az egész abból indult, hogy az ügyészség igyekezett megcáfolni, hogy Hadházy Ákost törvénytelenül figyelték volna meg. Végül az jön ki a hivatalos állásfoglalásból, hogy végül is meg lehet figyelni képviselőket titokban, csak ez legyen már természetes Magyarországon. Pintér rendőrsége úgy végzi a dolgát, ahogy a Fidesz fütyül. Sajnos. A részletekről az érintett, Hadházy Ákos számolt be Facebook-oldalán. „Az ügyészség úgy „cáfolta” a megfigyelési ügyet hogy közben elég súlyos dolgokat beismert a rendőrségről. A „nyomozás” szerint semmi nem történt, csak nyilvános rendezvényen figyeltek meg – többek között – engem, mint mentelmi…
Tovább olvasomSzáztíz millió forintot csalt ki magyar bankoktól egy bűnszervezet
A Kaposvári Járási Ügyészség csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt nyolc személlyel, valamint 37 fiktív hitelfelvevőként közreműködő társukkal szemben, akik hamis okiratokat felhasználva százmilliós nagyságrendben igényeltek kölcsönöket magyar bankoktól – számolt be az elképesztő esetről az ügyészség. A vádlottak – akik közül ketten a pénzügyi szférában dolgoztak – felfigyeltek arra, hogy a magyar pénzintézetek a hitelügyintézések során külföldi munkáltatói igazolásokat is elfogadnak. Megállapodtak abban, hogy olyan személyeket fognak keresni, akik – anyagi ellenszolgáltatásért cserébe – hamis külföldi munkaviszonyt igazoló okiratokkal magyar bankoktól személyi kölcsönt igényelnek, majd a felvett kölcsön összegét elosztják egymás…
Tovább olvasom„Dokumentumok bizonyítják, hogy az ügyészség elszabotálta a Farkas Flórián elleni nyomozást” – videó
Feketén-fehéren kiderül az iratokból, mennyire bevédte az ügyészség az Orbánnak április 3-ig a kétharmad szempontjából rendkívül fontos roma vezetőt, aki éppen a romáktól nyúlta le a legtöbb pénzt. A részleteket Hadházy Ákos, független képviselő fedte fel a Facebookon közzétett videójában. „Ha csak egyetlen ügyet tudnék bemutatni érvként amellett, hogy a Fidesz rendszere velejéig romlott, akkor az a Híd a munka világába fedőnevű, milliárdos lopás lenne. Farkas Flórián vezetésével az Országos Roma Önkormányzat egyszerűen eltapsolta, fideszes klientúraépítésre használta fel a legszegényebb honfitársaink felemelésére szánt uniós támogatást. Ennél csak az a nagyobb…
Tovább olvasomA tiszapüspöki férfi nőnapon molesztálta a kiskorú lányt, aki viszont ellenállt
A gyanúsított eleve büntetett előéletű, most egy kiskorú lánnyal szemben követett el szexuális erőszakot, aki azonban nem hagyta magát. A Szolnoki Járási Ügyészség indítványt tett egy Tiszapüspökiben élő férfi letartóztatására tizennyolcadik életévét be nem töltött, akaratnyilvánításra képtelen állapotú személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt – írja a Videk.ma. A rendelkezésre álló adatok szerint a 23 éves férfi 2022. március 8-án fivére tiszapüspöki házában töltötte az estét, az egyik szobában filmet nézett. A szobában tartózkodott a házigazda 15 éves nevelt lánya is, aki filmnézés közben elaludt. A gyanúsított…
Tovább olvasomVéglegesen kiderült, miért halt meg Diego Maradona
Közel másfél éven át nyomoztak, miért hunyt el 2020 novemberében az argentin legenda. Lezárult a nyomozás Diego Maradona argentin futballsztár halála ügyében – írja az MTI. A világbajnok focista 2020. november 25-én hunyt el, 60 évesen. Az ok akut szívelégtelenség volt, amely tüdőödémához vezetett. Nem sokkal később ügyészi nyomozás indult, hogy környezete, így elsősorban orvosai esetleges hanyagsága mennyiben járult hozzá a halálához. Az ügyészség várhatóan a következő hetekben indít büntetőeljárást hét ember – köztük Leopoldo Luque orvos – ellen, akiket emberöléssel vádolnak. Ha bebizonyosodik a vétkességük, akkor akár 25 év börtönbüntetést is kiróhatnak rájuk. Az érintettek ártatlannak…
Tovább olvasom