Feloldották az útlezárást az M4-es autóúton

Friss: Besenyszög külterületén, az M4-es autóút 109. kilométerszelvényénél bekövetkezett közúti közlekedési baleset helyszínelését a rendőrök 11 óra 05 perckor befejezték, a teljes útlezárást feloldották. Korábban írtuk: Egy helyi lakos személygépkocsival közlekedett Besenyszög irányából Törökszentmiklós felé 2022. november 9-én a reggeli órákban. A sofőr eddig tisztázatlan körülmények között a forgalommal szemben hajtott fel az M4-es autóútra, ahol összeütközött egy Budapest irányába tartó személygépkocsival. Az ütközés erejétől a vétlen gépkocsi a szalagkorlát tetején állt meg. A baleset következtében a két jármű sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül…

Tovább olvasom

Félpályás útlezárás lesz Törökszentmiklós és Kenderes között

Egy korábbi közúti közlekedési baleset helyszínén a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai bizonyítási kísérletet tartanak november 8-án, kedden 9 órától előreláthatólag 9 óra 30 percig a 4-es számú főút (125. kilométerszelvény) és a 34-es főút (53. kilométerszelvény) kereszteződésénél, Törökszentmiklós és Kenderes között, közölte a rendőrség. Az eljárási cselekmény idejére rendőri forgalomirányításra számítsanak az adott útszakaszon.

Tovább olvasom

Útlezárások lesznek szombaton Szolnokon

A fenntartható közlekedés népszerűsítése Szolnokon című rendezvény miatt szeptember 24-én, szombaton útlezárásokra figyelmeztet a szolnoki önkormányzat. Az autóval közlekedők az alábbi helyszíneken számíthatnak forgalomkorlátozásokra: -a Szapáry úton 7:30-17:00 óra között -a Sóház utca Verseghy Ferenc Gimnázium előtti szakaszán 5:00-17:00 óra között (az itt parkoló autókkal érdemes elállni előző nap, mert szombaton már nem lesz lehetőség rá) -a Szegedi Kis István köznél 5:00-17:00 óra között (az itt parkoló autókkal itt is érdemes elállni, mivel szombaton már nem lesz rá lehetőség) -a Táncsics Mihály utca Liliomfi Étteremtől a Sóház utcáig tartó szakaszán…

Tovább olvasom

Egy tehergépkocsi elsodort egy kerékpárost Túrkevén

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2022. szeptember 8-án 11 óra 25 perckor Túrkeve belterületén, a Petőfi Sándor utca és Kossuth utca kereszteződésében. A rendelkezésre álló adatok alapján egy tehergépkocsi haladt a Petőfi Sándor utcában majd jobbra kanyarodott a Kossuth utcára, amikor a jármű hátuljával elsodorta a Petőfi Sándor utcán egyenesen közlekedő elektromos kerékpárost. A kerékpáros a baleset következtében megsérült, de annak foka egyelőre ismeretlen. A helyszínelés idejére a Petőfi Sándor utca adott útszakaszán teljes útlezárás van érvényben, kerülni a környező utcákban lehet. Frissítés: A teljes útlezárás 13 óra…

Tovább olvasom

Félpályás útlezárás Besenyszögnél

Közúti baleset történt az M4-es autóút 101. kilométerszelvényében, a zagyvarékasi és a besenyszögi lehajtó között augusztus 26-án 11 óra körül – olvasható a police.hu-n. A rendelkezésre álló adatok szerint egy autó – eddig tisztázatlan körülmények között – szalagkorlátnak ütközött. A baleset következtében egy személy megsérült. A rendőrök félpályás útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését.

Tovább olvasom

Félpályás útlezárás van a 32-es főúton – 4 autó ütközött

A rendelkezésre álló adatok szerint négy gépjármű ütközött össze 2022. augusztus 12-én 13 óra után a 32-es számú főút 77-es kilóméterszelvényénél. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályás útlezárás van az érintett útszakaszon. A rendőrség kéri az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét!

Tovább olvasom

Teljes útlezárás Törökszentmiklósnál

Közúti közlekedési baleset történt a 4-es főút 119. kilométerszelvényében, Törökszentmiklós és Karcag között 2022. július 19-én 9 óra 15 perc körül. A rendelkezésre álló adatok szerint egy tehergépkocsi és egy személygépkocsi ütközött eddig tisztázatlan körülmények között. A baleset következtében egy személy könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök teljes útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését. A forgalmat Törökszentmiklós belvárosa felé terelik.     

Tovább olvasom

Ezeken a helyeken számítsunk munkavégzésre a megyei utakon

Rövid- és hosszútávú lezárások is zajlanak felújítások és egyéb munkavégzés miatt. Az Útinform tájékoztatása szerint Fegyvernek belterületén, a 128-as km-nél új csomópontot építenek, félpályás lezárásra készüljenek. A 31-es főúton felújítási munkák miatt készüljenek félpályás korlátozásra a Jászberény és Szentmártonkáta közötti szakaszon. A több hónapig tartó munka során helyenként a fél útpályát lezárják az 54-es és a 69-es km között.  A 46-os főúton, Törökszentmiklós átkelési szakaszán, a Kossuth Lajos utcában burkolatfelújítás miatt félpályás korlátozásra készüljenek. A Hunyadi tér és a Dózsa György utca között nappal jelzőőr, éjjel jelzőlámpa irányít. Törökszentmiklós és a túrkevei elágazás…

Tovább olvasom

Figyelem, hétfőtől felbolydul Szolnok közlekedése, útlezárások és megnyitások lesznek

Felújítási munkálatok zajlanak majd, ne rutinból vezessünk. Folytatódik Szolnok ispán körút felújítása Szolnokon, a munkálatok miatt szeptember 27-től megnyitják a Kossuth teret. Amint a város önkormányzata arról tájékoztatott, a felújítás következő szakaszában megtörténik a pályatestek régi burkolatának felmarása és megkezdődik az új aszfalt réteg terítése. A munkálatok forgalomkorlátozásokkal fognak járni és több alkalommal kerül sor a Szolnok ispán körút egyik, illetve másik oldali pályatestjének teljes hosszában történő lezárására. Szeptember 27-től (hétfő) teljes hosszában lezárják a körút Zagyva folyó felőli oldalát, így a Pólya Tibor út felől a Várkonyi téri körforgalom…

Tovább olvasom