Ezüstérmet szerzett a női vízilabda-válogatott a világligában

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet nyert a világliga tenerifei szuperdöntőjében, miután a torna vasárnapi fináléjában ötméteresekkel vereséget szenvedett a házigazda spanyol csapattól. Bíró Attila világbajnoki együttese az első perctől kiélezett csatát vívott az Európa-bajnok, olimpiai második spanyolokkal. A magyarok végül óriási küzdelemben döntetlenre mentettek az utolsó pillanatban, de az ötméterespárbajban alulmaradtak. A magyar válogatott akárcsak 2020-ban Athénban, ezúttal is második lett a világligában, a spanyolok pedig történetük során először diadalmaskodtak a sorozatban, amelyet jövőre a világkupa vált.

Tovább olvasom

Kikaptunk az olaszoktól, az élő műsor értékelésébe pedig becsúszott egy óriási káromkodás – videó

A szignál végével éppen egy higgadt beszélgetésnek kellett volna kezdődnie, ám valaki elszámolta magát és már az adásba káromkodott bele egy jókorát. A műsorvezető ezt láthatóan érzékelte is, de nem esett ki a szerepéből. Telt ház előtt kikapott az olaszoktól a hazai rendezésű világbajnokság negyeddöntőjében a magyar vízilabda-válogatott (10-11). Az m4-en éppen a meccs utáni szakmai értékelés kezdődött volna, amikor valaki, még belefeledkezve egy beszélgetésbe, azt a sarkos véleményt fogalmazta meg, hogy „Jó, de ez egy f*szság”. Petrovics-Mérei Andrea kicsit sűrűbben pislogott a szokásosnál, majd a szakértőkkel belekezdtek a higgadt…

Tovább olvasom

Csoportelsőként jutott tovább a Szolnoki Dózsa

A Szolnoki Dózsa házigazdaként megnyerte utolsó mérkőzését a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Ezzel az eredménnyel csoportelsőként jutott tovább a négyes tornáról. A szolnokiak a Herceg Novi elleni győzelem és az olasz Savona elleni döntetlen után a görög Vuliagmeni ellen 13-12-re győztek vasárnap. A csoportból az első két helyezett jut a harmadik selejtezőkörbe, ahol nyolc csapat a főtábláért játszik majd.

Tovább olvasom

A férfi pólósok bronzával zárult az olimpia, Magyarország 15. lett az éremtáblázaton

A tokiói olimpia utolsó napjára is maradt magyar siker. A férfi vízilabda-válogatottunk a bronzmérkőzésen volt érdekelt, amelyet Spanyolország ellen játszott, s végül 9-5-re megnyert, ezzel a pólósok megszerezték a magyar küldöttség hetedik harmadik helyezését a 2020-as játékokon. Magyarország így összesen 20 éremmel zárt Tokióban: hat arany, hét ezüst és hét bronz lett a végső mérleg. Ilyen téren ez a 21. században a legeredményebb olimpiánk, legutóbb 1996-ban, Atlantában szereztünk ennél több medáliát. Hazánk ezzel az éremtáblázat 15. helyén zárt, ami nagyjából megfelel a szokásos teljesítményünknek. A legtöbb aranyat és érmet egyaránt…

Tovább olvasom

Sorozatban harmadszor olimpiai bajnok a női kajaknégyes, bronzérmes a női vízilabda-válogatott

Megszerezte a hatodik aranyát a magyar küldöttség Tokióban, érmek számában pedig immár a legjobb 21. századi játékokat produkáljuk. Három döntőben is érdekeltek voltunk a síkvízi kajak-kenu utolsó versenynapján a tokiói olimpiában. A női kajaknégyesünk pedig be is váltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen London és Rio után ismét elsőként értek célba a szakadó esőben megtett 500 méteres táv végén, így sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok az egység – igaz, folyamatosan változó felállásban: ezúttal Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra kvartett ért révbe. Ez volt Magyarország hatodik aranyérme Tokióban, ahogy…

Tovább olvasom