A szignál végével éppen egy higgadt beszélgetésnek kellett volna kezdődnie, ám valaki elszámolta magát és már az adásba káromkodott bele egy jókorát. A műsorvezető ezt láthatóan érzékelte is, de nem esett ki a szerepéből. Telt ház előtt kikapott az olaszoktól a hazai rendezésű világbajnokság negyeddöntőjében a magyar vízilabda-válogatott (10-11). Az m4-en éppen a meccs utáni szakmai értékelés kezdődött volna, amikor valaki, még belefeledkezve egy beszélgetésbe, azt a sarkos véleményt fogalmazta meg, hogy „Jó, de ez egy f*szság”. Petrovics-Mérei Andrea kicsit sűrűbben pislogott a szokásosnál, majd a szakértőkkel belekezdtek a higgadt…
Tovább olvasomKategória: Sport
A kormány kezdeményezi, hogy maradhasson a tao-program
A magyar kormány kezdeményezni fogja, hogy 2023. június 30-a után is megmaradhasson a látvány-csapatsportágak támogatása a társasági adókedvezményen (tao) keresztül – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Ennek előkészítése már megkezdődött, a kormány pedig döntést hoz majd arról, hogy az Európai Unióhoz fordul a kérelmével – idézi szavait a HVG.hu. Az Európai Bizottság 2017 márciusában döntött arról, hogy Magyarországon a következő hat évben is működhet a tao, így biztosítva tervezhető, kiszámítható jövőt a sportfinanszírozásban. A tao-program, amelybe 124,9 milliárd forint áramlik, folyamatosan egyeztetések tárgyát kell, hogy…
Tovább olvasomVálogatott játékost igazolt a Szolnoki Olajbányász
A Szolnoki Olajbányászban folytatja pályafutását az egyik legígéretesebb fiatal magyar kosárlabdázó, Lukács Norbert! Az Alba Fehérvárral a napokban bajnoki harmadik helyen végző, a felnőtt válogatottal világbajnoki selejtezőre készülő játékos aktív részese volt nevelőklubja bronzérmének, a rájátszásban például 9,2 pontot átlagolt. – Egy remek adottságú és szellemiségű fiatal játékost sikerült Szolnokra hoznunk – mondta az Olajofficial.hu-nak Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója. – Lukács Norbert esetében is hosszabb távon gondolkodunk, ezért kétéves szerződést írtunk vele alá. – Norbit U16-os kora óta ismerem, a noteszembe U18-asként került bele – tette hozzá Pór…
Tovább olvasomHárom helyet javított, így 37. a futballválogatottunk
A magyar válogatott három helyet javítva a 37. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet változatlanul Brazília vezet. A legutóbbi, március végén kiadott rangsorhoz képest a magyarok annak köszönhetően léphettek előre, hogy a Nemzetek Ligája júniusi csoportkörében a ranglistán ötödik angolokat házigazdaként, majd vendégként is legyőzték, míg a németekkel a Puskás Arénában döntetlent játszottak. Anglia megőrizte korábbi pozícióját, a németek egyet javítottak, az Európa-bajnoki címvédő – a világbajnokságról viszont lemaradt – olaszok, akiknek vendégeként a magyarok kikaptak, egy helyet visszacsúszva a hetedikek. A “dobogós helyeken” egyetlen változás történt: a korábban…
Tovább olvasomEzért harcolna a Fidesz: közel 4000 milliárd (!) forintba került Tokiónak a tavalyi olimpia megrendezése
Nem sokat javított volna a helyzeten az sem, ha nem nézők nélkül kellett volna megrendezni a világeseményt a járvány miatt. Hatalmas vagyont buktak ezen a japánok. Biztos, hogy mi olimpiát akarunk még mindig rendezni? A 2020-ról tavaly nyárra halasztott tokiói olimpiai és paralimpiai játékok rendezési költsége az eredetileg tervezett összeg duplája, 10,5 milliárd dollár (3929 milliárd forint) volt, írja az MTI. A szervezőbizottság keddi tájékoztatása szerint a költségeket a 2013-as pályázatban ennek nagyjából felére, 5,4 milliárd dollárra becsülték. Amint azt az olimpiáról készített 800 oldalas beszámolóban kiemelték, a többletköltségek nagy…
Tovább olvasomÓriási bravúr: nagyot játszva 4:0-ra lemosta a magyar válogatott Angliát
A hajrában még emberhátrányba is kerültek az angolok, a legvégén pedig növelni is tudtuk az előnyünket és történelmi vereséget mértünk az angolokra. Ráadásul a góljaink is élményszámba mentek, hihetetlen régóta volt veretlen Anglia hazai pályán, tegnap viszont óriási pofont kapott. A magyar válogatott történelmet írt kedd este, hiszen az Évszázad mérkőzése óta egyszer sem győzte le Angliát a szigetországban, tétmeccsen pedig még sohasem nyert idegenben Anglia ellen! Ez a történelmi bravúr a Marco Rossi irányította nemzeti csapatnak sikerült először, s négy forduló után Magyarország áll az élen az A-liga „halálcsoportjában”! A…
Tovább olvasomMajdnem öngyilkos lett a teniszcsillag, elképesztő mélypontot élt át
Kevés híján véget vetett életének Jelena Dokic, ausztrál teniszsztár április végén. Mélypontjáról maga írt, mert szeretne segíteni azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Jelena Dokic, a horvát származású, egykori ausztrál teniszbajnok Instagramon mondta el, hogy április végén kishíján öngyilkos lett. Dokic az ezredfordulón szerzett magának hírnevet, amikor 16 éves korában legyőzte Martina Hingist Wimbledonban, 2002-ben pedig negyedik volt a női világranglistán. Posztjában azt írja, csak azt akarta, hogy vége legyen a szenvedésnek és a fájdalomnak. Fogalma sincs, mi tartotta vissza az utolsó pillanatban, de soha nem fogja elfelejteni azt a napot:…
Tovább olvasomNL: ismét egy bravúr a válogatottunktól, a németek sem tudtak legyőzni
A tavalyi EB-hez hasonlóan a Nemzetek Ligája mérkőzésén is megszereztük a vezetést és Németország csak egyenlíteni tudott. Így már négy pontunk van abban a csoportban, amiről azt gondolták a szakemberek, hogy szerzett pont nélkül esünk majd ki. NEMZETEK LIGÁJA3. FORDULÓA-LIGA3. CSOPORTMAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1–1 (1–1)Budapest, Puskás Aréna, 67 000 néző. V: José María Sánchez (spanyol)MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Styles (Vécsei, 86.), Nagy Zs. (Nego, 69.) – Sallai (Gazdag, 76.), Szoboszlai – Szalai Á. (Ádám, 69.). Szövetségi kapitány: Marco RossiNÉMETORSZÁG: Neuer – Kehrer, Süle, N. Schlotterbeck – Hofmann (L. Nmecha, 85.), Goretzka (Gündogan, 68.), Kimmich, Raum –…
Tovább olvasomNégy csapata is lesz megyénknek az NBIII-ban, az NBI-NBII-ben egy sem
A Törökszentmiklós ugyan kiesett a labdarúgó NBIII-ból, de így is lesz négy csapatunk a harmadosztályban. A megyei bajnok Karcag ugyanis osztályozó nélkül került fel az amatőr bajnokságból, míg a Szolnok sajnos kiesett az NBII-ből (18. lett a 21 csapatos pontvadászatban), így magasabb szinten egy együttesünk sem lesz, az NBIII Keleti csoportjában viszont az említett kettő mellett ott lesz a Jászberény és a Tiszafüred is.
Tovább olvasomAnnyira megvertek egy bokszolót a ringben, hogy a levegőt kezdte el püfölni egy üres sarokban – videó
Pedig éppen emberünk fejezett be sikerrel egy támadást, ám a mérkőzésvezető gyorsan észrevette, hogy gond van, a bunyós ugyanis egyszer csak egy üres sarkot kezdett ütni nagy hévvel. Kórházba szállították Simiso Buthelezi könnyűsúlyú dél-afrikai bokszolót, miután a Siphesihle Mntungwa elleni mérkőzés 10. menetében egy ütés után úgy megszédült, hogy a meccs újraindítása öntudatlanul egy üres sarkot kezdett el öklözni. A jelenet érdekessége az, hogy épp Buthelezi visz végig egy szép támadást, ami után a bíró meg kell állítsa a mérkőzést, mielőtt a két bokszolót ismét összeereszti. Az akció elején viszont…
Tovább olvasom