Tóth Orsolya egyéni akciója is bekerült a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) idei tíz legszebb 3×3-as megmozdulása közé. A FIBA által közzétett videoösszeállításban a kilencedik helyen áll a Vasas játékosának a Szolnokon, a csehek ellen bemutatott kosara, melynek során remek cselsorozattal jutott el a gyűrűig. A 22 éves Tóth Orsolya tagja volt a magyar U23-as válogatottnak, amely a Nemzetek Ligájában és a korosztályos világbajnokságon is negyeddöntőt vívott. Fotó: Nemzeti Sport, archív
Tovább olvasomKategória: Sport
Kaposvárról igazolt légióst az Olajbányász
Lukács Norbert mandulaműtétje, valamint Jimmy Gavin sérülése miatt két kulcsember is kiesett az Olajbányász aktív rotációjából. Gavin felépüléséig a klub vezetése egy új légióst igazolt – számolt be a Szolnoki Olajbányász weboldala, az olajofficial.hu. A szakmai stáb választása arra a Dayon Griffinre esett, aki a Kaposvár csapatában mutatkozott be a magyar bajnokságban. A szerkezetváltás mellett döntő somogyiaktól Griffin most az Olajbányászhoz szerződött két hónapra. Az elsősorban kettes poszton használható játékos csapata egyik legjobbja volt, az Olajbányász szurkolói is emlékezhetnek rá, 19 ponttal terhelte meg az Olaj kosarát a két klub…
Tovább olvasomÓriási csata végén Argentína és Messi világbajnok
Tizenegyesekkel Argentína nyerte a katari foci-vb döntőjét Franciaország ellen, ezzel 1978 és 1986 után harmadszor nyerte meg a világbajnokságot. A 35 éves Lionel Messi, a világ egyik legjobb futballistája megszerezte egyetlen hiányzó trófeáját is. Az argentin válogatott a 2010-es spanyol után a második, amelyik úgy nyert vébét, hogy az első meccsén vereséget szenvedett. Szövetségi kapitányuk, Lionel Scaloni klubedzői múlt nélkül lett világbajnok, ilyen bravúrt utoljára a német Franz Beckenbauer hajtott végre. A rendes játékidő végén 2-2, a hosszabbítás után 3-3 állt az eredményjelző, nem tudták eldönteni a csapatok az aranyérem…
Tovább olvasomDoppinggyanúba keveredett két neves úszónk
Egyelőre még csak sajtóértesülések vannak az ügyben, de egy híres férfi olimpikon és egy magyar bajnok női úszóról szólnak a hírek. Az egyik lap birtokába jutott, hogy kik azok az úszók, akik doppinggyanúba keveredtek az elmúlt napokban. A Blikk úgy tudja, hogy két úszóról van szó, viszont a személyiségi jogok miatt a nevüket nem hozhatják nyilvánosságra. Annyit írtak csak, hogy mindketten pillangósok, a férfi versenyző neves olimpikon, míg a női úszó magyar bajnok. A két úszó biológiai útlevele szignifikáns eltérést mutat a megszokotthoz és az indokolthoz képest, ezért kerültek gyanúba. …
Tovább olvasomIdei utolsó meccsén győzött a Szolnok
A címvédő Ferencváros 20-7-re legyőzte idegenben a Szegedet a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. A Szolnok is győzött. A fővárosiaktól Nagy Ádám öt, Nemanja Ubovic négy gólt lőtt. E.ON férfi ob I, alapszakasz, 7. forduló:Szegedi VE – FTC-Telekom Waterpolo 7-20 (2-5, 2-3, 2-5, 1-7)Szolnoki Dózsa-Kaposvári VK 17-7 (3-3, 8-1, 3-3, 3-0) Fotó: Szolnoki Dózsa Facebook/ICS
Tovább olvasomMa rendezik a labdarúgó világbajnokság bronzmérkőzését
A világbajnokság meglepetéscsapata, Marokkó játszik a bronzéremért a „nagy öreg” horvát aranygeneráció ellen. Nagyon a döntőbe akart jutni Horvátország és Marokkó is. Horvátország azért, hogy visszavágjon a franciáknak a 2018-as döntőben elszenvedett vereségért, Marokkó pedig azért, mert meg akarták mutatni, hogy igen, afrikai csapatként is el lehet jutni egészen a döntőig. Mindkét válogatott szinte lehetetlenül nehéz ágon jutott el az elődöntőbe: a horvátok Japán és a vébé fő esélyesének várt Brazília ellen is büntetőkkel jutott tovább, majd az argentinok ellen estek ki. Argentína pedig valószínűleg erősen hálálkodik neki, hogy nem…
Tovább olvasomTörtek-zúztak, rendőrökre támadtak Párizsban a marokkói és a francia szurkolók is a nagy ünneplésben
A héten már nem először fullad vandalizmusba és erőszakba a marokkóiak ünneplése, ezúttal a franciák is csatlakoztak hozzájuk, jól szétverték és felgyújtogatták a főváros egyes részeit, a rendőrökre is rátámadtak. Brüsszel és Amszterdam sem maradt ki a jóból. Valószínűleg, a franciaországi rendőrök már azt kívánják, minél előbb legyen végre vége ennek a foci-világbajnokságnak, mivel az utóbbi napokban rendre az “ünneplő tömegekkel” kell foglalkozniuk, nem éppen pozitív értelemben. Könnygázt is be kellett vetnie a francia rendőrségnek, hogy megfékezze a párizsi Champs-Élysées-n a futballválogatott elődöntőbe jutását ünneplő marokkó és francia szurkolókat, írja a…
Tovább olvasomFérfi kosárlabda NB I – A Szolnok 51 ponttal verte a Körmendet
A Szolnok meglepően nagy, 51 pontos különbséggel nyert házigazdaként a Körmend ellen a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. A 106-55-ös sikerhez hat szolnoki játékos is tíz pont feletti teljesítménnyel járult hozzá, közülük Bojan Subotic és Jabril Durham is 19 pontot dobott. A vasiaknál Siyani Chambers ugyancsak 19-ig jutott.A sereghajtó Nyíregyháza tíz vereség után megszerezte első győzelmét, mivel amerikai irányítója, a 39 pontos Darius Perry vezérletével 87-83-ra nyert az újonc Budapesti Honvéd otthonában.A címvédő Falco KC a vártnál nehezebben, 79-74-re győzte le a vendég Szegedet. Eredmények:Szolnoki Olajbányász-Egis Körmend 106-55…
Tovább olvasomMessi alaposan kiosztott mindenkit
A világklasszis élő adásban hülyézte le a hollandok gólszerzőjét Kevés feszültebb, érzelemdúsabb mérkőzést játszottak a futball történetében, ha játszottak egyáltalán, mint a péntek esti Argentína–Hollandia-negyeddöntő. Jellemző, hogy a meccs után nyilatkozó Lionel Messi, a győztesek csapatkapitánya az egyik argentin tévéállomás élő, egyenes adásában lehülyézte az ellenfél duplázó játékosát, Qué mirás, bobo? Mit bámulsz, te idióta? Ezekkel a szavakkal fordult Lionel Messi Wout Weghorsthoz az Argentína–Hollandia világbajnoki negyeddöntő befejezése után, miközben a dél-amerikaiak csapatkapitánya éppen interjút adott a TyC Sports munkatársának, majd a biztonság kedvéért még hozzátette, hátha a holland gólszerző…
Tovább olvasomGyőzött és az élen a Szolnok
A Szolnok hazai pályán hosszabbításban kerekedett a Fehérvár fölé a férfi kosárlabda NB I keddi mérkőzésén. Az Olajbányász a nagyszünetben már 19 ponttal vezetett, ám vendége hosszabbításra mentette a találkozót, ebben aztán négy ponttal kerekedett felül a Szolnok.A találkozó legeredményesebb játékosa a szolnoki Bojan Subotic volt 29 ponttal, fehérvári részről Pongó Marcell 26, míg Vojvoda Dávid 25 pontig jutott. Eredmény (a magyar szövetség honlapja alapján):Szolnoki Olajbányász – Arconic-Alba Fehérvár 94-90 (20-10, 23-14, 15-31, 23-26, 13-9) A tabella: 1. Szolnoki Olajbányász 11 9 2 952-831 20…
Tovább olvasom