Joe Biden 20 millió amerikai diákhitel-tartozását törölte el

Fellélegezhetnek az amerikai diákhitelesek, ugyanis Joe Biden elnök betartotta választási ígéretét. A kormány 10 ezer dollárral, vagyis több mint 4 millió forinttal csökkenti azon magánszemélyek szövetségi diákhitel-tartozását, akik évente nem keresnek 125 ezer dollárnál azaz 50 millió forintnál többet. A hátrányos helyzetűek ennél is nagyobb, 20 ezer dolláros könnyítést kapnak. Így 20 millió amerikainak lényegében törlik a hitelét, amivel a központi költségvetés 300 milliárd dollár bevételtől esik el. A diákhitel a leggyakoribb magánhitel forma az Egyesült Államokban. 43 millió embernek összesen 1600 milliárd dollárnyi kintlévősége van, ez a komplett államadósság…

Tovább olvasom

Franciaországban nettó 800 ezer forintos kezdőfizetést ígérnek egy tanárnak

Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön ígéretet tett a pedagógusbérek emelésének folytatására annak érdekében, hogy egy pályakezdő tanár kezdő havi fizetése ne legyen kevesebb nettó kétezer eurónál, ami átszámítva nagyjából 800.000 forint. A francia rektori konferenciának a párizsi Sorbonne egyetemen tartott tanévnyitóján elmondott beszédében az államfő jelezte, hogy folytatódik a pedagógusok bérének két évvel ezelőtt megkezdett emelése azért, hogy “egyetlen tanár se kezdhesse a karrierjét havi nettó kétezer eurónál kevesebbért”. “Ez mintegy 10 százalékos fizetésemelést tesz lehetővé a jelenlegi helyzethez képest” – mondta Emmanuel Macron.Az elnök azt javasolta a tanároknak, hogy…

Tovább olvasom

Véletlen? A Cseh Államvasutak egy meleg párt szerepeltető reklámmal mutatja be magyarországi járatát – videó

Valószínűleg az állami vállalat azért akarja így reklámozni magyarországi járatát, hogy ezzel is odaszúrjon a melegellenes Orbán-kormánynak. De mi értelme ennek az adok-kapoknak? Úgy tűnik, a híres V4-es együttműködésből is kiszorul a Fidesz vezette Magyarország. A Cseh Államvasutak nemrég közzétett egy reklámszpotot, amiben a budapesti járatait népszerűsíti. A végén pedig finoman odaszúrnak Orbán LMBTQ-ellenes kampányának. A félperces videóban egy háromfős, átlag cseh család utazik vonattal Magyarországra. A lány be akarja mutatni a szüleit „Peta” nevű párjának. Az apa először azt hiszi, hogy „Peta” fiú (Petr), hátba is ver egy nagydarab…

Tovább olvasom

Elindult a metaverzumos társkeresés, a szakemberek szerint kiszoríthatja a hagyományos ismerkedést

Egészen biztos, hogy jó irányba halad a világunk? Amikor fizikálisan már nem is találkozunk, nem is születnek új kapcsolatok, csak egy elképzeld világban, ahol nem is vagyunk önmagunk? Kezdenek elterjedni a metaverzumban használható randiszoftverek, amik különleges élményt adhatnak a párjukat kereső szingliknek – írta erről a The New York Times. A lap példaként említi a Nevermet nevű szolgáltatást, ami egy VR-szoftver. Ennek segítségével a felhasználók a virtuális világban tudnak randevúra menni másokkal. A lap szerint az ilyen szolgáltatások egyik nagy előnye, hogy a felhasználók bárhol és bárhogy találkozhatnak a másikkal: a…

Tovább olvasom

Az egyik legérdekesebb vasútvonal, ami egy lakóházon halad keresztül – videó

A zsúfoltság a civilizáció velejárója az igazán nagy városokban. Itt pedig nem volt más lehetőség, mint keresztülvezetni a vonatot egy sokemeletes lakóházon. Még egy megállót is létesítettek az “átépített” épület belsejében. Délkelet-Ázsiában, a Jangce partján fekszik Csungking városa, melynek egyik látványossága, hogy egy vonat menetrend szerint áthalad egy 19 emeletes lakóépületen. A város közigazgatási területén több mint 30 millióan élnek, ezen belül magának Csungking városnak a lakossága közel kilencmillió fő egy 2018-as becslés szerint, emiatt nagy a zsúfoltság, és egyre több a felhőkarcoló is. Ez viszont igencsak leszűkítette a csungkingi…

Tovább olvasom

Az oroszok szerint Ukrajna gyilkolta meg Putyin támogatójának lányát

Oroszország azzal vádolja az ukrán hírszerzést, hogy megszervezték a Vlagyimir Putyin elnök egyik legfőbb támogatójának, Alekszandr Dugin lányának meggyilkolását – írja a BBC. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB azt állítja, egy júliusban az országba érkezett ukrán állampolgár követte el a szombat esti robbantásos merényletet Darja Dugina ellen. Az FSZB szerint a gyanúsított a merénylet után Észtországba menekült. Darja Dugina azután halt meg, hogy egy robbanást követően lángba borult az autója, miközben hazafelé tartott. Többen úgy vélik, hogy apja, a „Putyin agyaként” ismert orosz filozófus, Alekszandr Dugin lehetett a…

Tovább olvasom

Megölték Putyin ideológusának lányát

Az orosz állami média szerint Darja Platonova Dugina azután halt meg, hogy autója lángba borult, miközben hazafelé tartott − közölte a BBC. Úgy vélik, hogy édesapja, a „Putyin agyaként” ismert orosz filozófus, Alekszandr Dugin lehetett a támadás célpontja. Dugin prominens ultranacionalista ideológus, akiről úgy tartják, hogy közel áll az orosz elnökhöz. Az orosz média szerint a párosnak szombat este egy rendezvényről kellett volna hazautaznia ugyanabban az autóban, mielőtt Dugin az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy külön utazik. A Telegramon közzétett, nem ellenőrzött felvételeken látszik, hogy a filozófus sokkos állapotban figyeli, amint a mentőszolgálat megérkezik…

Tovább olvasom

Vajon kit zavar ennyire, hogy a finn miniszterelnök hölgy felszabadultan bulizott egyet?

Itt szó sincs arról, mint Boris Johnson esetében, hogy a legkomolyabb lezárások és tiltások közben bulizgattak volna a barátaival, senki és semmi nem tiltja, hogy egy fiatal hölgy akár miniszterelnökként is bulizzon egyet a barátaival. Már ezt sem szabad? A lengyel kolléga határozottan kiállt a finn miniszterelnök hölgy mellett. Sanna Marin partivideói napok óta táplálják a híreket, és az ügyben most a lengyel miniszterelnök is megszólalt, miután egy sajtótájékoztatón a finn kollégája szórakozási szokásairól kérdezték. A finn miniszterelnöknek minden oka megvolt arra, hogy ünnepeljen, hiszen Finnország csatlakozik a NATO-hoz –…

Tovább olvasom

Az oroszok nem akarják, hogy elfajuljon a háború

Moszkva nem szeretné, ha Washington az ukrajnai konfliktus részesévé válna, de az Egyesült Államok eddig nem vett tudomást semmilyen figyelmeztetésről – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva. “Nem akarunk eszkalációt. El akarjuk kerülni, hogy az Egyesült Államok a konfliktus részesévé váljon, de eddig nem vettük észre, hogy az amerikai fél hajlandó lett volna igazán mélyen és komolyan venni az erre vonatkozó figyelmeztetéseket” – mondta Rjabkov. “Nemcsak egyszerűen figyelmeztettünk, de számos alkalommal, különböző csatornákon, magas szinten hivatalos jelzéseket küldtünk Washingtonba, egyebek között jegyzék, célzott beszélgetések formájában.…

Tovább olvasom

A szomszéd országban már megérkezett a hidegfront és tarolnak a viharok

Fákat dönt ki és tetőket tép le a vihar Szlovéniában. Hozzánk is erősen zivataros idő érkezik, csak itt is marad. Heves vihar söpört végig Szlovénián csütörtökön délután, tetőket szakított le és fákat döntött ki, Ljubljanában többen könnyebben megsérültek – közölték a helyi hatóságok. A szlovén fővárostól 20 kilométerre északnyugatra fekvő Kranj városában mintegy 70 épület tetejét rongálta meg a vihar – írja a Blikk. Többen könnyebben megsérültek Ljubljanában, ahol a környezetvédelmi ügynökség adatai szerint óránkénti 102 kilométeres, viharos erejű széllökéseket mértek. Egy fa rádőlt egy nőre a Tivoli parkban, egy…

Tovább olvasom