Nem poén: vármegyék lesznek a megyékből és jöhetnek a főispánok is hazánkban

Így is a legtöbb kritikus azzal vádolja az Orbán-kormányt, hogy tizenkét éve tudatosan egy modern földesúri-jobbágyi rendszert kíván létrehozni Magyarországon, ez a lépés ismét a feudális múlt visszahívását célozza. Egyelőre még csak tervezet… egyelőre. De a Fidesz máris kész a gránitszilárdságú Alaptörvény 11. módosítására is. Átnevezné a kormány a megyéket vármegyére, ezt Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető javasolja az Alaptörvény 11. módosításaként, alig egy hónappal a tizedik módosítás után. A politikus a történelmi hagyományokra hivatkozik: „A magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak. A vármegye szó használatát a…

Tovább olvasom

Magyarországon már az aktív lakosság szinte száz százaléka internetezik

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2021-ben végzett reprezentatív kutatása 3000 háztartás 8130 személyének hírközlési szokásait vizsgálta – számolt be a HVG. Ebből kiderült, Magyarországon az internetet használók száma az aktív korosztályban gyakorlatilag elérte a lehetséges felső korlátot. A kapott adatokból megállapították, hogy a 15–50 éves korosztály tagjainak 97,1 százaléka rendszeresen használja az internetet. Kiderült az is, hogy a 15 év alattiak körében nem teljes körű az internethasználat, bár a rászokás egyre fiatalabb korban kezdődik. A vizsgálatban részt vevő családok szerint a 2 éves gyerekek 4 százaléka már internetezik, a…

Tovább olvasom

Vidéki iskolákat vonhatnak össze, hamarosan döntés születhet erről

Még a nyáron Pintér Sándor elé kerül az oktatás átalakításának terve – számolt be a Hvg.hu. A lap szerint az egészségügy után az oktatást is feladatul kapó belügyminiszter komolyan megfontolja a kis létszámú vidéki iskolák összevonásának lehetőségét, amelyet politikai okokból a kormányok mindig halogattak. Erre a Fidesz választási győzelme mellett lehetőséget ad az is, hogy a csekély érdekérvényesítési képességről tanúbizonyságot tett előd, Kásler Miklós és a távozása után megszüntetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyett egy nagyobb súllyal bíró politikus felel az oktatásért. 

Tovább olvasom

Elképesztő mennyiségű pénzt osztott szét Fidesz-közeli szereplők között a Szerencsejáték Zrt.

Összesen 915 millió forintot osztott szét négy hónap leforgása alatt a a Szerencsejáték Zrt. támogatáskezelő leányvállalata, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. – derült ki a társaságnak a hvg.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszából. Az aligha meglepő, hogy politikailag többé-kevésbé elkötelezett személyek és vállalatokhoz jutottak ezek a pénzek, míg azonban korábban jellemzően 40-50 milliós támogatásokat osztott ki az állami cég, most a nagyságrendek is megugrottak. Egy április 7-én szignált szerződés alapján 230 millió forintot fizetett ki a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. a Hightide23 Kft.-nek. Ez egy igen széles profillal rendelkező cég, amelynek fő tevékenysége…

Tovább olvasom

A kikötők blokád alatt, Magyarország területén keresztül szállíthatják az ukrán gabonát

A Reuters szerint Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek hétfői tanácskozásán lehetséges útvonalként felajánlotta, hogy Magyarország területén keresztül történjen az ukrán gabonaexport. Azért van szükség alternatív útvonalakra, mert az orosz haditengerészet blokád alatt tartja a fekete-tengeri ukrán kikötőket, ezért nem jut ki Ukrajnából a gabona, ami a világ több országában éhínséghez vezethet. A háború miatt 20-25 millió tonna gabona rekedt Ukrajnában, és a harcok miatt az idei termést is alig tudják learatni az ukrán gazdák. A magyar külügyminiszter arról is beszélt a luxemburgi tanácskozáson, hogy nem számít fennakadásokra az orosz gázszállításokban.…

Tovább olvasom

A magyarok a második legszegényebbek az EU-ban egy friss statisztika szerint

Közzétette az Eurostat a háztartások fogyasztásáról szóló statisztikáit. Ebben a vásárlóerőt mérték, azaz az országok ár- és bérszínvonala közötti különbségeket is figyelembe véve számolták ki az adatokat. Eszerint a magyarok egy főre jutó fogyasztása az EU-átlag 70 százalékát érte el 2021-ben. Az unióban ennél csak a bolgár adat a rosszabb, a szlovákkal egy szinten vagyunk, de már Romániától és Szlovéniától is jelentős az elmaradásunk. Ausztria pedig a maga 115 százalékos mutatójával már mint ha egy más világ lenne, az ottaninál az egész EU-ban csak a luxemburgi, a dán, a német és a…

Tovább olvasom

Gulyás kénytelen volt elnézést kérni a „pontatlanságáért”

A pénteki Kormányinfón állított valótlanságot a miniszter a forint árfolyamával kapcsolatban. Az RTL Híradó kérdésére Gulyás Gergely elnézést kért két, a pénteki Kormányinfón tett kijelentéséért – írja a 444.hu. A miniszter azt mondta, hogy a Bajnai-kormány idején 310 forint fölé ugrott az euró árfolyama, illetve hogy a háború óta a forint a régió devizáival együtt értékelődik le. Ahogy utána a Telex rámutatott, egyik sem volt igaz. Az RTL rákérdezett a kormánynál Gulyás állításaira. Míg a devizás kérdésre nem reagált a Miniszterelnökség, a Bajnai-kormány euróárfolyamára azt írták, állításainak lényege az vollt, hogy…

Tovább olvasom

Térkép készült az országgyűlési képviselők balatoni ingatlanjairól

A Telex készített egy térképet, melyen az látszik, hány országgyűlési képviselőnek van lakóháza, nyaralója vagy egyéb ingatlana a Balatonnál. A térképen azt is jelölték, hogy melyik településen találhatók az ingatlanok, és mekkorák. Az ingatlanok pontos címét nem kell feltüntetniük a képviselőknek a vagyonnyilatkozatukban, így a pontos címeknek nem tudtak utánanézni, vagy hogy ezek mennyire vannak közel a Balatonhoz, milyen a felszereltségük, tartozik-e hozzájuk valamilyen extra, például medence. A nyilvánosan elérhető vagyonnyilatkozatok alapján a 199 képviselőből 34-nek van ingatlana a Balatonnál vagy annak közelében. Összesen 44 ingatlanról van szó, tehát vannak olyan képviselők,…

Tovább olvasom

Maratoni ülést tart az Országgyűlés, a költségvetés lesz a fő téma

Ötnapos ülést tart az Országgyűlés, ahol szerdán elkezdődik a 2023-as költségvetés általános vitája. A közzétett napirendi javaslat szerint hétfőn 13 órakor a megszokott rendben, a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az ülés. A határozathozatalok között a képviselők döntenek arról, hogy a jövő évi büdzsét 30 órás időkeretben vitassák meg. Benyújtástól függően a parlament létrehozhatja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét jelölő eseti bizottságot. Domokos László ÁSZ-elnök 12 éves mandátuma július 5-én jár le. A határozathozatalokat követően három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el a Házban. Az ülésnap a napirend…

Tovább olvasom

Szerezz érettségit munka mellett!

A Budakalász Gimnázium 1996 óta működik országos iskolahálózatként, fenntartója a Sziltop Nonprofit Oktatási Kft. A 2000-es évek eleje óta Budapest térségben és négy megye több helyszínén segíti a tanulni vágyókat. Az intézmény fő profilja az esti munkarend szerinti gimnáziumi felnőttoktatás. Hitvallásunk szerint igyekszünk második esélyt, újrakezdési lehetőséget biztosítani mindazok számára, akik különböző okok miatt a nappali rendszerű oktatási forma elhagyására kényszerültek. Az estis munkarend nagymértékben épít az önálló ismeretszerzésre, hiszen a kötelező órák száma csupán a nappali munkarend szerinti oktatás fele. A tanítási kontaktórák délutáni időpontokban vannak, ami elősegíti a…

Tovább olvasom