Több megbetegedést is jelentettek Európa-szerte, ezért rendelte el a csokik visszahívását a Nébih. A hét közepén derült ki, hogy a Kinder csokoládéi közül több terméket is visszahívtak amiatt, mert szalmonella által okozott betegségeket jelentettek Európa-szerte – írja az Index. Ezekből a termékekből Magyarországra is szállítottak, ezeket kellett visszahívni: Kinder Schokobons 46 g, 125 g, 200 g, 300 g, Kinder Surprise Maxi 100 g, Kinder Mix 198 g, Kinder Maxi Mix 133 g, Kinder Mini Eggs 250 g, Kinder Happy Moments 133 g, 162 g, 347 g. A Nébih szombaton tudatta, hogy újabb termékről derült…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Bojkottra készül a Momentum a Parlament alakuló ülésén, ha nem teljesülnek a feltételeik
Öt pontból álló listán követelnek garanciákat a demokratikus működésre. Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, és Hadházy Ákos, parlamenti képviselő, sajtótájékoztatón számoltak be róla, hogy hogyan fogja a Momentum folytatni az ellenzéki politizálást – tudósított közleményében a párt. „Látnunk kell, hogy a Fidesz mindent leuraló hazug és korrupt rendszere ellen nem lehet hagyományos képviselői szerepben felvenni a kesztyűt, ahogy azt Hadházy Ákos leendő frakciótársam is már többször kifejtette, új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást.” – kezdte Fekete-Győr András. A Momentum politikusa felhívta rá a figyelmet, hogy pártja nem akar a Fidesz…
Tovább olvasomHadházy: Haladéktalanul hívják vissza a közmédiát ellenőrző kuratóriumból az ellenzéki tagokat, ez nem demokrácia
A független képviselőnek elege van abból, hogy éppen az ilyen látszatpozíciókkal sikerülhet sokak számára elhitetni, hogy Magyarországon működik a demokrácia és a demokratikus intézmények. De ezt haladéktalanul be kell fejezni, mivel a testület csak sóhivatal, valójában semmilyen ellenőrzést nem végezhet, Orbán Viktor kézivezérlése miatt. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy az ellenzéki pártok azonnal vonják vissza kádereiket a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumából, „ha kicsit is komolyan gondoljuk, hogy nem akarjuk díszellenzékként legitimálni ezt a piszkos rendszert”. Papíron ez a szervezet felügyeli a közmédiát, a kuratórium tagja Debreczeni József (DK),…
Tovább olvasomItt tényleg a vesztes is nyer, olyan képviselő is többmilliós végkielégítést kap, aki egyszer sem szólalt fel életében
Többen is távoznak a parlamentből, de az egyik legérdekesebb jelenség egy olyan fideszes képviselő, aki tizenkét év alatt egyszer sem szólalt fel a parlamentben, most mégis többmilliós végkielégítést vihet haza. Szívesen lennénk a helyében. Három ciklus után távozik a parlamentből a fideszes Bíró Márk, bruttó 4,5 millió forintos végkielégítéssel jutalmazzák a munkáját, azonban Bíró egyszer sem szólalt fel a parlamentben – számolt be az RTL Klub Híradója pénteken. A képviselő parlamenti pályafutása során csupán egyszer kért szót, akkor is véletlenül. De például Farkas Flórián végkielégítése magasabb Bíróénál: ő bruttó 5,5 millió forintos…
Tovább olvasomÖtven éve nem láthattunk hazánkban ilyen mértékű élelmiszer-inflációt
Annyira durván emelkedtek az árak az élelmiszerek körében az utóbbi egy évben, amire az utóbbi fél évszázadban sem akadt példa. Mi lehet erre a megoldás? 50 éve nem volt a mostanihoz hasonló élelmiszer-infláció Magyarországon és Európában – mondta az ATV Híradójában Raskó György agrárközgazdász, miután Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány már az árstop meghosszabbításáról tárgyal. Van olyan termék, aminek az ára tavaly óta majdnem kétszeresére nőtt. A Privátbankár árkosár-felmérése alapján a margarin például ilyen, de a kenyér és a kávé is több mint 37 százalékkal, a tojás pedig 28…
Tovább olvasomEgyelőre fogalma sincs senkinek, mi okozta a városligeti brutális halpusztulást
Sokan szándékos mérgezésre gyanakodnak, de akkor nem igazán érthető, miért nem érintette más, szintén a tóban élő állatok egészségét. A sokat látott emberek is csak csodálkoznak, mert sosem láttak még ilyen mértékű halpusztulást a tóban. Két kisteherautó várakozott a Felső-tó két oldalán, amelyeken nagyjából 40-40 szemeteszacskóba csomagolt haltetem feküdt. Az elhullott állatok elszállítását és megsemmisítését a megfelelő jogosultságokkal rendelkező szakcég végezte. Lakossági bejelentésre értesültek a halpusztulásról április 6-án, és még aznap reggel megkezdték az állattetemek kiemelését – közölte a Főkert Zrt. az Index kérdésére. Még nem tudják, mi okozhatta a…
Tovább olvasomA kormány gyorsan lépett: az MVM-E.on adásvételt már nem is lehet vizsgálni, mert „nemzetstratégiai jelentőségűvé” tették
Februárban zajlott le az üzlet, egyértelműen sokan kíváncsiak lennének a részletekre, ha már az életünket ilyen mértékben befolyásoló döntés született és újabb szegmens került kvázi állami kézbe. De egy csütörtök esti rendelet kimondja, hogy a kormány közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a vásárlást. Innentől pedig nincs ellenőrzés. Számos esetben láttunk már ilyet, nincs itt semmi látnivaló. Megkötötték az üzletet, nekünk semmi közünk hozzá, bár a mi életünket is nagyban befolyásolja, kinek is fizetünk. Innentől a kormányköröknek. Több tudnivaló pedig a kormány szerint ebben nincs is, lehet menni, viszontlátásra. Az állami tulajdonban…
Tovább olvasomFigyeljünk csak! A fideszesek is megszavazták a gázembargót, Paks 2 leállítását és a fegyverszállítást (!)
Orbánék kampánya gyakorlatilag ezekre az alappillérekre épült, miszerint szóba sem jöhet, hogy fegyvereket szállítsunk Ukrajnának, nem állíthatjuk le az orosz gáz- és olajimportot, mégis minden fideszes képviselő megszavazta csütörtök este ezt a határozatot. Vajon kimondhatjuk, hogy hazugságra épült a Fidesz teljes hazai kampánya? Csütörtökön az Európai Parlament elsöprő többséggel fogadott el egy határozatot Ukrajna támogatásáról és Oroszország elítéléséről. A részleteket a 444.hu osztotta meg. A határozat felszólítja az Európai Tanácsot, hogy azonnal állítsák le a földgáz, a szén, az olaj és a nukleáris fűtőanyagok importját Oroszországból. A határozat külön említi a Roszatom…
Tovább olvasomA Médiatanács szerint az M1 hírműsorai objektíven számoltak be az ukrán-orosz háborúról
Georg Spöttle és Nógrádi György rendkívül szakszerű elemzései vélhetően elkerülték a tanács figyelmét, de legyünk őszinték, mi másra is számíthattunk volna egy teljesen kormányzati kézivezérlésű testülettől. Objektíven számoltak be az országos televíziócsatornák az orosz-ukrán háborúról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint. Az NMHH Médiatanácsa legutóbbi ülésén elfogadott egy kutatást, amely szerint az M1, az ATV, a Hír TV, a TV2 és az RTL Klub műsoraiban is „objektíven, szakértőket megszólaltatva, több álláspontot szemléltetve, a helyzet komplexitását feldolgozva tudósítottak a szomszédunkban zajló háborúról”. A testület március első hetében vizsgálta a…
Tovább olvasomIdén még a 8,7 százalék körüli infláció is előfordulhat
A Kopint-Tárki mérsékelten, 1 százalékponttal csökkentette idei GDP-növekedési előrejelzését, a tavaly év végén jelzett 5,0 százalékról 4,0 százalékra – jelentette be Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet tavaszi konjunktúrajelentésének online bemutatásán csütörtökön, amit a HVG szemlézett. Elmondta: az infláció mértéke várhatóan 8,7 százalék lesz 2022-ben az intézet számítása szerint, felfelé mutató kockázatokkal. A legfőbb veszélynek a gyorsuló inflációt nevezte. Jelezte: a prognózisban a háztartási energia és üzemanyagok hatósági árának esetleges eltörlését csak kismértékben vették figyelembe, mivel feltevésük szerint nem valószínű, hogy a világpiaci árakat a kormány „egycsapásra és teljes mértékben” érvényesítené a lakossági…
Tovább olvasom